Református főgimnázium, Debrecen, 1891

7 költőt nagygyá teszi. Ha összehasonlitanók Aranyt mint jellemzőt Katona Józseffel, vagy fantázia dolgában Kutliy Lajossal, amannak is emennek is mögötte maradna. Szerkesztésben a régi iskola esztétikusainak Ítélete szerint nem érheti el Zrinyit, bár egy fokkal se kisebb ennél Gyöngyösi, a ki mindenhez inkább tudott, mint a helyes szerkesztéshez. Van tehát a nagyságnak valami különös mértéke, melyet az ósdi esztetika nem eléggé méltat figyelemre s a népszerűség okainak megvilágítása végett gyakran szánalmas csűrés csavarásra szorul. Aranyban is kell valami kiváló tulajdonságnak lenni, a mi elfödi hibáit szemünk elöl, hogy öt arra a fokra állithassuk, a hol a világirodalom jelesei tündökölnek. E tulajdonság kutatásában nagyon könnyen megakasztja a műbírálót az egyéni tulajdonságok különös szabadalma. Csak egy hajszálnyit engedjünk bár az igazi nagyság mértékéből, már oly útvesztőkbe juthatunk, honnan nyomunkon indult emberöltök se vergődhetnek ki. Gyakori dolog, hogy bizonyos egyéni tulajdonságok kedvező időben divatossá válnak s megvesztegetik az ízlést; aztán elámítva az esztétikust a törvény sajátszerű látszatával bukkannak elő, pedig nem egyebek csillogó buborékoknál. Néha oly erős a hatásuk, hogy habozva állunk meg, vájjon ne a lángelme nyilvánulását tekintsük-e benne? Az egyéni sajátságok nagy jelentőségére kiváló példákul emiithetem Vajda Pétert és Kuthy Lajost. Amaz félig költői, félig tudományos, a világosságtól többnyire messzejáró irályával, rapszódikus gondolatfüzésével, emez szertelen képcsoportjaival, aprólékos színezésével vitte a félszegségig. És mind a kettő tetszett egykoron. Kuthynak máig is van követője, a mai egyszerű, -szinte kopár stílus korában. De az egyéni tulajdonság, ha a nemzeti jellemvonások körén tulcsapong, sohasem emelheti fel az irót a remekségig. Sőt ellenkezőleg, csak azok válhatnak a nemzet klasszikusaivá, kikben a nemzeti jellemvonások legtöbbje tökéletesen kifejlődve jelen meg. Hogy pedig a remekség voltaképen az irály tökéletességén múlik, ugy hiszem, fölösleges bizonyítgatnom. Nagy elbeszélőink sikerei bizony irályi tényezőkön alapulnak s legfőbb ezek közt az erő. Ennek eszközeiül szerencsés tapintattal nem a tropusokat választották, hanem a sokkal egyszerűbbeknek látszó figurák alkalmazásában fejtik ki művészetüket. Első tekintetre ugy tetszik, hogy az iró vagy költő czél-