Református főgimnázium, Debrecen, 1890

XXVII Tudós tanár Urak! Nagy lelki örömöt éreztünk elmondott értekezésük alatt, örömöt a lelett, hogy a tudományok világában felmutatott jártasságuk, alapos ismereteik, nemes izlésök az Urnák evangélioma alapján tett vallástételök, mind kétségtelen tanuielek a felől, hogy önök hivatottsággal a tudomány szeretetétől ihletve lépnek be a tudományok hajlékába. Öntudatos irányról, határozott paedagogiai elvekről tesznek tanúbizonyságot az önök beszédei. Haladjanak előre, fokról-fokra, magasabbra, mint a tudomány és nevelés igazi apostolai. Theol. akadémiai tanár urat már régen, — mondhatni gyermekségétől kezdve — ismerik e főiskola, ennek elöljárósága és tanárai. Itt folyt le előttünk egész tanulói pályája; láttunk közvetlenül és észleltük a nemes fejlődést, miképen erősbültek szép lelki tehetségei; mosta főiskola, mint édes anya szól önhöz a jó és háladatos fiúhoz mondván: adj vissza nekem a szellemi kincsekből, hogy azok segítségével növeljem és tápláljam a még keblemen élő kicsinyeket. Ezt köti azért szivére: légy igazi sáfára itt az én közvetlen közelemben a talentumoknak, melyeket szerzettél. Ön pedig megérti az édes anya kérelmét és egész odaadással teljesiti azt. Nagy Zsigmond tanár ur nem volt ugyan közvetlen e főiskolának növendéke, de fiává fogadta őt, midőn egész bizalommal és legszebb remények közt — mint ismeretes tanférfiut — fölkérte és fölhívta, hogy szolgálatát igénybe kívánja venni. Öh jöjjön ön nemes lelkesültséggel; értékesítse itt e főiskola körében a testvér tanintézetek kebelén és a külföldi egyetemeken gyűjtött ismereteit. Üdvözlöm mindkettőjüket a tiszántúli egyházkerület és a debreczeni egyház nevében szeretettel! És átadom megbízatásomból folvólag, mindkét legfőbb kormányzónknak, főtiszteletü Révész Bálint püspök és méltóságos Vállyi János fögondnok uraknak jó kivánatait és áldását! miután mindkettőjüket nehéz akadályok tartották vissza ez ünnepélyen megjelenéstől. A mi egyházi főkormányzónk, főiskolánknak egyik leghőbb és legigazabb barátja, ki ugy sietett volna itt megjelenni, ékes szólásának közvetlen hatalmával fejezni ki azt, a mi az ő szivének oly jól esett volna — hitét, nagy bizodalmát, és reménységét önök irányában, de lelánczoltatva lévén testi gyengesége által, mást nem tehet, mint hogy most ez órában épen önökért, s főiskolánk javáért, anyaszentegyházunk örök életéért imádkozik és könyörög! Az ő imája pedig meg lesz hallgatva, mert hiszen maga az Urnák lelke tanította őt könyörögni.