Református főgimnázium, Debrecen, 1888

6 Pedig mennyi kiváló tulajdonság volt benne mint tanárban is. Tudományos készültségét a közlő és tanitó tehetségnek majdnem páratlan tisztasága, világossága, itt is nyilatkozó jó kedélye és szive emelte. Lelkéből szerette hivatalát és tanítványait; egy perezre sem feledte, hogy az ifjúság a haza reménye. A hazán pedig lelki ifjúkori eszinényiségének teljes hevével és tisztaságával függött. Mi hivataltársai, barátai s az ifjúság, örökre szivünkbe zárjuk nemes lelkének, vidámságának, jószivének emlékezetét. A kit az élet mélyen megsebez, az lélektani törvényeknél fogva különös előszeretettel fordul a természethez. Én nem ismertem a természetnek igazabb barátját, mint te voltál, elköltözött barátom ! Szerettél foglalkozni a természet fenséges törvényeivel, tüneményei és erőivel is, hiszen ez volt tudományszakod is, de ennél is jobban szeretted a növényeket, virágokat. Hányszor látott ez az erdő, a melynek közelében pihenni fogsz, kutatni a növények után, lesni, várni a tavasznak első és az ősznek utolsó virágait. Ünnepnap volt az rád nézve midőn az első tavaszi virágot, gyakran a hó alatt és között, megtaláltad és haza hoztad. Életed utolsó napjának lázas kívánsága is az volt, hogy még egyszer az erdőre mehetnél! Óh jaj, hogy ide mellé kelle eljutnod. Rousseau, Csokonai, Tompa mind ugy szerették az erdőt és virágokat, és mind mély szenvedéseket hordoztak leikökben. Meg kell kérdeznem itt sirod felett a költő szavaival: Oh természet, midőn aludni mentél Aludni most az ősznek végivel, Elbucsuzál-é kedves gyermekedtől Elbucsuzál-é leghívebb fiadtól, Ő tőle: és ha elbúcsúztatok, Gondoltad-é, hogy végbucsutok ez . . Oh természet viseld gondját e sírnak, Melynek lakója leghívebb fiad. Ültesd áldás gyanánt Virágaid legszebbjeit reá. A szellő, mely amaz erdő felől jő, ingassa meg néha ismerős sirhalmod fűszálait, súgja meg az első tavaszi virág megérkeztét. Te pedig aludj csendesen a sírban. Álmodjál, ne az emberekről, hanem eszményeid és virágaidról. Isten veled!