Református főgimnázium, Debrecen, 1888

4 helyben és távol lakó ismerősei és a tanárok kegyelete hordott össze, és a melyből sírjára díszes emlékkő lesz állitható. Hadd olvassák itt a szülék és ifjúság, életének ama képmutatás nélkül való meleg szeretetből fakadó rajzát, melyet sírjánál egyik kartársa Géresi Kálmán mondott, mely mindnyájunkat meghatva igy hangzott: Hogy becsületes ember voltál egész életeden keresztül, mindnyájan tudjuk, hogy Istentől és a természettől az egész­ségnek, az értelemnek, a kedélynek s szívnek gazdag adomá­nyai jutottak osztályrészedül, annál jobban láttuk, minél köze­lebben és régebben ismertünk. Barátaidnak, hivataltársaidnak, tanítványaidnak szeretete az életen végig kisért, a nemes esz­mékbe vetett hitedet ifjúságodtól fogva megőrizted, senkit meg nem bántottál, a kit a vérnek kapcsai tűztek hozzád, szeretted, gyámolítottad, általuk is viszont szerettettél és e koporsónál még sem mondhatok mást, minthogy életed a maga egészében szerencsétlen volt. Es e gyászosan ünnepélyes perczben és helyen rámutatok e szerencsétlenségnek alapokára is: nem tudtad és nem akartad ifjúkori eszményeidet a valódi élettel szemben szabályozni. Szerencsétlenséged ott kezdődött, a midőn még mint ifjú férfit az életnek első meg nem érdemelt csapása ért. De milyen csapás? Olyan, a milyen az emberek vigyázat­lansága és rosszasága miatt majdnem mindenkit ér, első sorban a legjobb, a legbizóbb lelküeket, csapás, a mely alkalmas arra, hogy egy pár évünket megkeserítse, az emberek iránt óvato­sabbá tegyen, de nem olyan, hogy életünket tönkre tegye. És ez az első csapás tégedet szíven talált, megrendítette, nem, összerombolta eszményidet, hitedet az emberekben! Tisztelt közönség, nemes tanuló ifjúság! Csodálatos az emberi léleknek és szívnek organismusa. Sérts meg némelyik lélekben egy finom szálat, a melynek megsértését egy másik egyén észre sem veszi a magáéban, vagy azonnal gyógyítani tudja, és halálos sebet kap. Hiszen nincs talán ifjú ember, a ki ne eszményekkel szivében és agyában indulna neki az életnek, és melyik férfi az, ha csak meg nem tagadtatott tőle a képes­ség, felemelkedni valaha az ifjúsági látkörből a komoly és nehéz életkötelességekhez, a ki ne volna kénytelen eszményei és az élet közt kisebb-nagyobb mértékben alkut kötni? Nem azon gyalázatos alkut értem én, a mi, fájdalom, igen sokszor előfordul, a midőn az eszméket érdek, hatalom, nép-

Next

/
Thumbnails
Contents