Református főgimnázium, Debrecen, 1888

12 Tizenhárom év óta küzködünk a párhuzamos osztályok kérdésével, évről-évre tatarozgatva a berendezés körül mutatkozó fogyatkozásainkat, a nélkül hogy a kérdés végleges megoldása csak egy lépéssel is haladt volna előre. És ez alatt fájdalmasan kell éreznünk, hogy mig a hazai kisebb-nagyobb testvérintézetek — ki a maga erején, ki állami segélylyel — egymásután szervezkednek s igyekeznek a középiskolai törvény és idő követelményeivel lépést tartani: azalatt főgymnasiumunk, mely eddig elsőrangú szerepet vitt ref. középiskoláink között, veszített extensive a növendékek létszámának korlátozása által s gyöngült intensive tanerőinek elégtelen volta miatt. Avagy nem visszaesés-e az, hogy ma 12 osztályt tartunk fel ugyanannyi rendes tanári tanszékkel, amennyi az ötvenes években 8 osztály ellátására szerveztetett. A főtiszteletü egyházkerület e 13 év alatt minduntalan érezte, hogy nem térhet ki többkevesL-bb számú párhuzamos osztály felállításának szüksége elől, de a tanerőket illetőleg megelégedett azzal, hogy a meglévő tanárokat nagyobb óraszámra szorította s a hiányt dideeticai tapasztalat és paedagogiai tapintatban szűkölködő theologus ifjakkal pótolta. Hogy ez eljárás mily veszély csiráit rejti magában, az tanintézetünk körében már ez időszerint is mélyen érezhető. Az a tanári kar, mely ezelőtt irodalmi téren is kiváló szolgálatokat tett egyházunknak és hazánknak, ma összes szellemi és physikai erejét a tulcsigázott óraszámmal emésztvén föl, legnemesebb ambitioit sem képes kielégíteni s a hozzá oly közel eső tanügyi irodalom miveléséről is kénytelen lemondani. Hogy pedig azon ifjak, kik minduntalan változva, hivatás és előkészület nélkül experimentálgatnak alsóbb osztályainak gyermekseregén, gyakran mily bajokat okozhatnak növendékeink szellemi fejlődésében, nem szükség bizonyítgatnunk, elég bizonyíték e tekintetben már a szüléknek is mind hangosabbá váló panasza. kik nem egyszer kérve-kérik igazgatóságunkat, hogy gyermekük rendes tanártól vezetett parallel osztályban helyeztessék el. Ugyanazért kötelességünknek tartjuk ez ügyet ideje korán a főtiszt, egyházker. tanügyi bizottságnak újra figyelmébe ajánlani, kérve a főtiszt, tanügyi bizottságot, hogy méltóztassék azt beható tárgyalás alá venni, s a kérdés végleges megoldása iránt a legközelebb tartandó egyházker. közgyűlés elé e tárgy-