Református főgimnázium, Debrecen, 1884

32 heztetvén szavait és ezen hibákat nevezem benne mocskoknak, szenynek, fekélyeknek. Vádolásom summáját pedig — folytatja — mindaddig, mig élek, mig Erdélyben és Magyarországban igaz magyarok lesznek, vitatom: mert oly világos igaz, mint délben a ragyogó nap." Meg van győződve, hogy bíráik is ily értelemben döntendik el a pert, majd örül azon feltevésnek, hogy Baróti belátja tévedéseit és kijavitgatja mind a verseit, a mi ugyan nagy bajjal jár, de igen üdvös. Hiszen ő maga is kijavította nagyobbára azokat, midőn megismerte, hogy a h nem lehellés; valóságos mássalhangzó. Ő a hiba megmondásáért soha senkitse mocskolt, ő azt is mint a dicséretet megköszöni. E kettő ugy is szépen összefér. — A hiba megmondását minden derék hazafiutói elvárja, mert míg a dicséret ösztönre, a hiba megmondása tökéletességre vezet. Ez vólt az utolsó szó a vitában, mely csupán a szórendet s annak sérthetetlenségét vitatta és ki is vivta. A Baróti ki nyertese átcsapott ugyan a prosodiára, de ott Rajnis áll eléje „Sisakos, paizsos, kardos mentő írással" s indít az eddigihez mérten valóságos háborút, melynek méltatása a 2-ik részbe való. Baróti most már elnyugodott, sőt biztosította Kazinczyt, hogy ellenei mocskolódásaira nem válaszol. Ezután már mégis tartotta. Hasonlóan cselekedett, a Magyar Muzeumhoz ragasztott levelében Bacsányi is, ki a megtámadott munka-társat védelmébe fogadta. Révai, kit soha sem vezérelt puszta indulat és szenvedély, ki az egész vita alatt csak egyetlen egyszer lépett tul a mérték és méltányoság határán, mind csak oda törekedett, hogy Barótit jobb útra térítse, már ekkor is a nyelv ügye lebegett előtte, melynek később egész életét oda áldozta. Jobb szerette, ha többen és többen müvelik annak az árva magyar irodalomnak parlag mezejét. Barótiban pedig gépies szorgalmú munkását látta, azért lehetőleg kíméletes, bár határozott hangú vólt. „Különben — irja Kazinczy — sajnálkodott a dolog felett és ha elszenvedhette volna a nyilvános megbántást, arra a nemtelen viadalra soh' sem szállott volna." Hanem a viadal nem vólt ám nemtelen. Igaz is vólt, szükséges is vólt, s kihívása érdem, a Révai érdeme egészen. „Kész vagyok megvallani — mondja Kazinczy — hogy mind Rajnis, mind Révai élesebbek voltak mint óhajtottam vólna: de másrészről, ha a martalékot, ha a Révaitól visszamondott tehén uton czammagót látom a