Református főgimnázium, Debrecen, 1884
22 sorait, e gazdag tömjént aligha meg nem vonja tőle. Ifjú lelke a maga elevenségét, finom érzékét és geniálitását vélte távolból az élemedett férfiúban, kit a tapasztalás és talán a hosszabb gyakorlat még nagyobb mesterré avattak szemében. — Nagyon csalatkozott. Baróti éppenséggel nem vólt költő, sőt annyira híjával vólt minden finomabb érzéknek, hogy még hamisítatlan székely nyelvét is feláldozta a merev formáknak, melyekbe lelket lehelni sohasem birt. Közönséges voltában mégis mennyire tul tudta magát becsülni! mikor annyi magasztalást tiltakozás nélkül zsebre rakott! Hagyján! De a szertelen önhittséget még kislelküséggel is tetézte. Révait nem annyira pályatársnak, mint inkább lekötelezettjének s alattvalójának tartja, kinek 6 hasonló tisztelettel nem is adózik. Látni fogjuk alább kit tisztel meg Révaiban. Rajnis föllépése 's prioritásának megbizonyít á s a. A lelkiismeretes Rajnis ez alatt a „nonum prematur in annum"-nak a végére járt, elég későn, hogy a Baróti verseit még kapóra egész kényelemmel felhasználhassa Kalauzában. Nem is mulasztotta el. Kapva kapott rajta, hogy az elsőbbség pálma ágát oly annyira elkapni siető pályatárs munkájának oly sok vólt az alja, mit ha Kalauzában nem is nyiltan, de a sorok közt érezhetően felforgathatott. Tört is borsot a Baróti orra alá eleget és ügyesen. Rajnis semmiben sem szerette a hebehurgyaságot. Jól megfontolt mindent, a mit mondani, vagy teni akart. Nem fitogtatott tudást a tudatlanságban. Erején felül nem mert, s a mit nem tanulmányozott mélyebben arról nem szólt, s igy a mibe fogott derekasan végezte. — Tisztelte másokban az érdemet, de megkívánta, hogy ő benne is tiszteljék. Czikornyás üres bókot, sem adni sem kapni nem szeretett. Azért lett oly kérlelhetlen ellene Barótinak, kit mindig a hiúság viszketege bántott, kit nem a dolog magva, hanem a hime érdekelt. — Rajnis nem bufelejtés, vagy mulatság okáért foglalkozik az Írással s a nyelvmiveléssel; hanem „sokkal magasabb czélra arányozok" — úgymond. „Szeretem édes hazámat s ugyanazért a magyarnyelvet is szeretem; jól tudván mely szorosan légyen összekapcsolva akármely hazának szerencséje a maga tulajdon nyelvével. Bizonyítják ezt egy némely