Református főgimnázium, Debrecen, 1884

fizetése mellett részesülnek az elszámlált jótéteményekben, mely évi dij havi előleges 6 frt, vagy 3 frt részletekben fizetendő. Az újonnan jöttek és csak elégséges osztályzatnak 60 frtra vétet­nek fel, de ha jó, vagy jeles előmenetelt tanúsítanak, ha folya­modnak már az első évharmad végeztével a 3 frtot fizetők, vagy ingyenesek közé felveheti őket a tanárkar. A ki pótdiját az illető hónap 3 első napján be nem fizeti, azonnal kitiltható, ha az igazgatóság kíméletből nem alkalmazza is a szabályt va­lakire, mihelyt jónak látja, alkalmazhatja azt a szülék értesítése mellett, mert rendes, habár szerény élelmezés nélkül tanuló senki nem lehet. 10. A javitó vizsgálatok szeptember 4-én és 5-én tartat­tak. Javitni felsőbb engedély nélkül csak egy elégtelen osztály­zatot lehet, a felekezeti főhatóság, főtiszt, püspök ur engedélyé­vel 2-őt, többre engedély sem adatik. A más tanintézetben kapott elégtelen osztályzatot az azon tanintézet felekezeti főha­tóság?, vagy a vallás és közoktatásügyi miniszter engedélyével lehet kijavítani, a rendes magánvizsgálati dij letétele mellett. 11. Felhivatik a szülék figyelme, hogy kosztot és szállást gyermekeik számára az igazgató tájékozó utasítása mellett, fogadjanak; viszont, a kik tanulóknak koszt- és szállást adni kívánnak, felhivatnak, hogy ezen szándékokat, az utcza, ház­szám megnevezésével, az adandó lakás minősége megjelelésével a gymnasiumi igazgatónál jó előre jelentsék be. A bármi tekin­tetben nem alkalmas helyre a tanulók befogadását az igazgató megtilthatja, sőt onnan a tanulókat utólagosan is elrendelheti. 12. Végül felhivatnak a szülék és gyámok, hogy minden szükséges tankönyvet és taneszközt idejében beszerezzenek, de épen a szükségeseket szerezzék be a nyomtatásban hitelesen közzéteendő tankönyvsorozat utasítása szerint, továbbá csak használható, tiszta példányokat vegyenek és gondoskodjanak, hogy gyermekeik ezeket el ne adják, vesztegessék, sőt a több éven át használhatókat folyvást ép állapotban megtartsák. Ennek ellenőrzése végett a tanulók tankönyvei ugy az év elején, mint az év folyamában meg fognak vizsgáltatni. Debreczen, 1885. julius hó. A gymnásiumi igazgatóság.

Next

/
Thumbnails
Contents