Református főgimnázium, Debrecen, 1877

32_ Fötiszteletű és nagyságos Püspök ur! Nagytiszteletű és tekintetes helyi Egyh.-tanács! Nem hagyhatom el e helyet, míg azon előleges bizalomért, — melyet a fötiszteletű egyházkerület megválasztatáson!, — a helybeli nagytiszteletű és tekintetes egyháztanács pedig meghívatásom által tanúsított, — hálás köszönetemet tiszteletteljesen ki nem fejezem. E bizodalmat mindenkor kiérdemelni éltem egyik legfontosabb feladata. Jól tudom én, hogy e feladat megközelítése nehéz annak, ki nem támaszkodhatik csillogó tehetségre, nem hívatkozhatik tudományos érdemekre: mindazáltal azon édes remény biztat, hogy erős kötelességérzet, folytonos munkakedv, lankadatlan szorgalom és feltétlen odaadás mellett nem lehetetlen. Nagytiszteletű és tekintetes Tanárikar! Az egykori tanítvány belső bizalmával közeledem az önök nagy érdemű és tudományú testületéhez, kérve, hogy fogadjanak be díszes soraik közzé, s engedjék, hogy nemes példájukat és szíves útasításaikat követve — csekély erőm arányában én is részt vehessek nemes törekvésük megvalósításában, mely nem más, mint az ifjúság értelmi és erkölcsi fejlődésének hazafias és vallásos szellemben való vezetése által derék honfiakat és buzgó egyháztagokat nevelni. Nemes tanú ló ifjúság! Midőn életsajkámat a debreczeni anyaiskolához kötöm üdvözlöm önöket, mint ezen intézet növendékeit s mint hazánk és egyházunk reményeit. Azon elme, •— és szívbeli műveltség, melyet e főiskola nyújt az önök számára — majdan a haza közkincsévé válik, melyen — mint alapon — fog nyugodni annak jóléte és virágzása. Oh engedjék, hogy ezen alap erős és biztos legyen! engedjék, hogy lelkeikben megfogamzzanak az igaz, szép és jó magvai; tegyék meg mindazt, mi azok ápolására és fejlesztésére szükséges! Mélyen tisztelt hallgatóság! Szíves figyelmükért, — melylyel megajándékoztak, — köszönetemet nyilvánítva, magamat nagyrabecsült hajlamaikba ajánlom.