Református főgimnázium, Debrecen, 1877

Lehetetlen meg- nem jegyeznünk a költemény végső szakának fokozatos emelkedését. — A fenséges, az óda egyik jellemző sajátsága, itt nyilatkozik legvilágosabban. — Előbb mintegy leveröleg hatnak ránk az elsorolt példák; de lassanként emelkedik a lélek azok hallatára; annak érzése kél fel bennünk, hogy a tűzgyújtó, a légbeszálló s a föld gyomrába is betörő hősök lelkének egy-egy tiizszikrája, a magasra törekvés vágya, ott van benn a mi lelkünkben is. Az elveszett paradicsom bukott angyalaira száll képzelmünk, végig futunk az ember tragoediáján, az emberiség fejlődésének történetén, és látjuk, hogy ez a büszke emberi faj, nagyra törése, merészsége és ezek által folyvást előre irányzott lelki erejének,kifejlesztése folytán mit mert, mit tett, s hova haladt az óta! Es érezzük lelkünkben a végtelennel, a mindenséggel való összefüggés sejtelmét, magas származásunkat és rendeltetésünket, a mindenség urával való rokonságunkat; érezzük a fenséges hatását. Feltüntethetik itt a Horatius gondolkozása és a mi világnézetünk közti különbség. — () kárhoztatja az emberi nem merészségét; mi büszkék vagyunk rá. — ü vakmerőségnek látta a tengeren hajózást; mi már a levegőben is hajózunk. — O vétkesnek tartja Prometheust, hogy az Olympról tüzet hozott le; mi jóltevönknek tartjuk Franklint, hogy a villámot megfogni megtanított. — O tiltott bűnnek látta Daedalus tervét; a mi költőink pedig azt hiszik, hogy e terv megvalósítása, a légi ut teljes meghódítása, az emberiség boldogitására, az örök béke elérésére vezethetne. — O borzadálylyal emliti fel. hogy Herkules leszállt az alvilágba; mi áldjuk, tiszteljük, imádjuk azt, a ki — mint hitvallásunk mondja — alá szállá a poklokra, hogy megnyissa nekünk a menynyet. — O bosszús istent hisz, ki menyköveivel fenyegeti az embereket; mi egy szerető mennyei atyát imádunk, ki áldásokat osztogat nekünk, szeretett gyermekeinek. — íme a régi pogány és a mai keresztyén világnézet közti különbség! Legyen szabad ennek szembeötlöbb feltüntetése végett egyik jeles hazai költőnknek az emberi nem elöhaladását élénken festő néhány sorát idéznem. „Hány ezernyi ezer év kellett hozzá, — úgymond — míg a legelső kőbalta medvebörös urának utódaiból e selyemben járó ivadék alakult, a ki gőzzel utazik, napsugárral fest, villámmal üzen a föld egyik oldaláról a másikra, a ki lehatol