Református főgimnázium, Debrecen, 1875

letre — legújabb követője Herbart szerint — a mathezis terén páratlan mély gondolkodással s alkotó erővel tett szemlélődései közben ragadtatott. Newton mellett ö említhető, ki önálló módszerrel létesítette a felsőbb mennyiségtan legfontosabb ágát, mint az emberi ész legmagasabb szüleményét, az u. n. különbzéki és egészleti számolástant (Diftérential- und Integral-Rechnung.) E tan ad nekünk — amennyire elménk behatolni képes — kellő felvilágosítást a végetlen nagy és végetlen kicsiny, a null és valamely mennyiség, a feltétlen és viszonyos nagyságok fogalmairól. Leibnitz az eltíínöfélben levő végetlen kis mennyiség ([ntinitesimal-G rösse) fogalmát a számtan teréről az anyagra alkalmazván ugy okoskodott, hogy a legkisebbnek gondolt anyagi parány sem lehet végső alkatrésze a létezőnek, mert képtelenség oly anyagi parány létezése, melynek ismét töredéke tehát tized-, század-, ezredrésze ne lenne; és így a végső elemeknek egyátalában nem anyagi részeknek, hanem csak egyszerű erőknek, substancziáknak, monadoknak kell lenni. (Lásd H. B. Lübsen: Infinitesimal-Rechnung. Lap 59.) így tüntette el logikájával Leibnitz az anyagot s nyilvánította azt pusztán tüneménynek Ma már ismerve G3 egyszerű elemet, tudva azoknak számtani értékét, vegyületeikben szereplő paránysuty viszonyaikat, az atomizmusz alapján bátran állithatjuk, hogy a meglevők végső lételvei oly anyagi parányok, melyekhez az erők mint tulajdonságok köttetve vannak s amely anyagi parányoknak összetételei igen, de részei nem lehetnek. — Leibnitz elméletével egy eszményi világot lehet alkotni; de ami „van", a meglevőt csak az atomizmusz alapján lehet felépíteni. Az anyagi természet lételveiröl bölcselő elméletek közül nevezetes második helyen az alakvitatók tana, az u. n. morph o 1 o gis m u s. Alapgondolata e latin tételben fejezhető ki: „forma dat esse reí." Eszerint az alak mint aktív tényező épen ugy lételve a testeknek, mint maga az anyag, az alaknélküli holt maszsza. Az alak a meghatározó, az anyag a meghatározandó; amaz a tevölegesség emez a szenvedölegesség elve. Ha egy alak elenyészik is, az anyag mint szenvedőleges elem fenmarad, uj alakot ölt magára, uj testet képez. Az eredet és enyészet nem egyéb, mint alakváltoztatás. Nincs rendszeresen keresztülvitt elmélet, melynek alapeszméjében valami látszólagos igazság ne foglaltatnék. A morphologisták tanában az alak mint lényeges cselekvő elv 1*