Református főgimnázium, Debrecen, 1856
10 sütögetve nem igen díszes ákonbák czirádákkal; mit az alkirály istállójában is volt alkalmam látni, az ott felállított leghíresebb fajú 240 dongolai kanczán. Egyébiránt az arabok, kik szakállukon és bajuszokon kivül minden szőrnek ellenségei, annyira, hogy még hónuk alját is megberetváltatják, valamint a tevéket, szamarakat és öszvéreket, úgy a lovakat is nyirni szokták. A madarak közül jellemző a keselyű és kánya, mellyek minden város vagy falu körül nagy számmal tartózkodnak, s a kutyákkal együtt felemésztik azon tisztátalan állati hulladékokat, mellyek ezen meleg éghajlat alatt a levegőt hirtelen megrontanák. De olly tiszteleiben is tartatnak, hogy több kegyes alapilók a télszakában is tápláltatják őket, ne hogy a vidékről eledel hiánya miatt elidegenedjenek. Azon állatok közül, mellyeket összegyüjthellem, s mellyeknek száma a gerinczesek osztályából 189-re megy, legtöbb esik a madarak osztályába, mellyből 61-et készítettem ki, az emlősök rendéből csak 22-öt hozhattam. Legnevezetesebbek ezek közt a szinai vad kecske (Capra sinaica. Ehrenb), mellyet én egy beduintól a nehéz szagú fodor sertecsékkel (inula erispa) kitömve vettem. Ezen kecske faj legszámosabban találtatik a szinai hegy kopár csúcsai és völgyei között; de magában Egyiptomban sem ritka, kivált az arábiai pusztákon, s beden név alatt ösmeretes. Jó izü húsáért nagyon vadászszák, s szarvait a városokban adják el az európaiaknak 10—12 piaszterért. A beduinok gyakran elevenen is meg tudják őket fogni; ha t. i. valami messzebb kiterjedő síktelöre kiszoríthatják, a futást tovább győző dromedárjaikkal addig űzik, mig az állat össze nem rogyik. Én magam is kellőt láttam illyet Kairóban egy Odeschalchi Rajmund nevü olasznál, ki természeti tárgyakkal kereskedik, s megbízás folytán alkuba is bocsátkoztam az egyikre a schönbrunni gyűjtemény számára, de 350 pftnál alább nem adta. — Az arabok előadása szerint van még Afrikában egy ennél nagyobb kecske-faj, mellyet ők tételnek neveznek; ez Nubiában a besari arabok földjén található, Asszuántól még 7 napijáró földre, s olly nagy mint egy kis tehén; de én ezen állatnak csak szarvát sem láthattam, s különböző előadásaik után azt sem merném állítani, hogy az nem azAntilope Dama lesz. Az Antilope Gazella nagyon el van terjedve Egyiptomban és Nubiában, s vannak helységek, mellyeknek lakosai egészen ennek vadászatára adják magukat, mint például a táfaiak; de én még sem ludtam csak egyet is kapni, minthogy hosszabb ideig egy helyen nem időzhettem, pedig télben, a midőn a Nílustól távolabb is kapnak eledelt, s italra sincs szükségök, nagyon nehéz őket feltalálni. Nevezetes darab még gyűjteményemben azon serte szőrű, szúrós bundájú egér, melly az Acosminthus fajhoz tartozik, s nagyságra egy házi egérhez hasonlít. Továbbá azon négy Dipus fajú állat, talán Meriones robustus, melly az egér és kenguru közt átmenetet képez; s hátsó lábai és farka igen hosszúk, s ha veszélyt sejt, azoknak segítségével 10—12 lábnyi ugrásokban igen gyorsan tud menekülni. Ez egészen éjji állat, legalább hosszú tömött bajuszsza, — melly az éjji állatoknál finom érzékenységénél fogva a látást szokta segíteni és pótolni, arra mutat. — Továbbá van egy különös denevér fajból 6 darab Nycteris pyramidum, mellyeket a Gizeh-i pyramisok egyikének belsejében fogdostam. Ez a denevér igen különös módon könnyít magán a repülésben, nevezetesen vastag ajjakait összefogván és fedelékes orrlyukait bezárván, a levegőt tüdejéből szájába fújja, honnan az két nyíláson a bőr alá megy, mi által a denevér úgy felfúvódik, mintegy léglapta. — A két nagy denevért, Pteropus aegyptiacus-t, Syriából hoztam; ez feje alakjánál fogva repülő kutyának neveztetik, fákon tartózkodik, s leginkább gyümölcscsel él, annál fogva húsa megehető és kedves izü. — Többi denevéreim különböző sírokból kerültek, s a patkóezokhoz (rhinolophus) tartoznak.