Református főgimnázium, Debrecen, 1855

14 Wallenstein újra fényesen igazolta az 5 roppant nagy befolyásába velelt reménységet, ölért alig telt bele néhány hét, 40,000 nyi jól felszerelt sereg állt zászlói alatt, kik minden valláskülömbség nélkül seregeltek hozzá. E csudálatos sikert lehetővé tette a herczegnek folyvást nagy népszerűsége, az ö vezérsége alatt szerezhető zsákmány reménysége, és az a körülmény, hogy a folytonos harczokban bizonytalanokká válván a békés polgári éleiben gyakoroltatni szokott életmódok, biztosabb kilátást nyújtott a harczi zsóld, és a szabad zsákmány. Az ismét főparancsnokká let Wallenstein nagy tervekkel lépett a hadi pályára. Czélja nem annyira a császár és a catholicisinus megmentése, mint inkább saját nagyságának biztosítása vólt. Midőn seregét annyira rendezte, hogy a hadi munkálatokat meg kezdhette, bár mint kéretett is Maximiliantól, nem Bajor hanem Csehország visszahódilásához fogott, igy akarván bosszút állani Maximilianon. Csak hamar vissza is foglalta Csehországot, ugy azonban hogy már ekkor azzal vádoltatott, miszerint titkos egyetértésben áll a szász választóval. Innen aztán Bajorországba ment, pusztulást hagyván nyomain mindenütt. Miután egyesült Maximiliánnal, felkereste Gustav Adolfot, ki e közben erősen elsánczolta magát Nürnberg melleit. Megérkezvén Wallenstein a király közelébe, ö is hasonlót tett, elsánczolván magát. Szinte három hónapig állott itt egymással szemközt a két ellentábor. Az öszves Európa feszült figyelemmel, s az érdeklett német pártok mindegyike a végleges győzelem reménye, s a megsemmisülés félelme közt hánykódva várta a döntő csatát a kornak legnagyobb vezérei közölt. Végre miután felemésztették a környékben talált eleséget, s a király serege már szükséget látott, ostromolni kezdte Gusztáv Adolf Wallenstein táborát, de a legelszántabb támadás is sikeretlen maradt. Ekkor elhagyván táborát a király, a Duna felé indult, azon reménységben hogy az ellenség kövelni fogja. De Wallenstein nem ö utána, hanem Szászországba meni, s Lipcsét megszállotta, olly szándékkal hogy Szászországban fogja tölteni a telet. Az ettől megrémült szász választó ismét Gusztáv Adolfot hivta segítségül, ki is nagy sietséggel Szászországba menvén, megütközött Wallensleinnal Liitzen mellett 1632. nov. 1-én. E csata is olly véres és olly nagyszerű vólt, mint a lipcsei. Már a Wallenstein részin lenni látszott a győzelem mert ennek véletlenül megérkezett alvezére Pappenheim visszanyomta a svédek egy részét, s maga Gustav Adolf is több — hihetően árulóktól lőtt — golyótól találva elesett. De a király halálának hire a helyett hogy elcsüggesztette vólna, bosszúra tüzelte a svéd harczosokat, kiknek vezérleiét most Bernát szászweimari herczeg vette által, hirtelen olly fordulatot vett az ütközet sorsa, hogy a svédek, bár igen drága áron, teljes győzelmet arattak. Gusztáv Adolf, a nagy emberekben gazdag 17-ik század legnagyobb embereinek egyike, s a harminczéves hadban szerepelt egyéniségek legnagyobbika vólt. Vezéri fényes talentumaival bámulásra ragadta egész Európát. Tettetés nélküli buzgó vallásosságával igazságosságot, s ritka szelídséget egyesített, mellyet kimutatott nem csak a vele szövetséges, hanem még az ellenséges néppel való bánásmódjában is. Hogy a protestáns nép szabadilókint üdvözölte öt, az ugyan természetes, miután mindenült v

;sszaallitolla az eltörölt protestáns istenitiszteletet, hol győzelmes fegyverei jártak. De minden lelki nagysága mellett sein vólt ment korának általános nyavalyájától, u. m. a vallásos elfogultság, és részrehajlástól. Mert nem csak a cath. vallás iránt viseltetelt ellenszenvvel, hanem a testvér protestáns — reformalt — egyház elveit is annyira gyűlölte, hogy saját szavaiként ..készebb lett vólna minden katonájának kardját szivébe döfetni, mint a reformált vallásnak csak legkisebb előnyt is nyújtani.'-'' Ezenkívül elbizakodottá, s nagyravágyóvá tették váratlanul fényes győzelmei. Mit eléggé kimutatott azzal, hogy kedvesen fogadta, ha a meghóditoít városok népei mint uroknak hódoltak meg neki, miből rendesen azt a következtetést vonják hogy a megszabaditandott Németországban a császári koronára vágyott.— S épen azért ugy Ítélnek róla, hogy, miután megmentette a protestánsok vallásszabalságát