Református főgimnázium, Debrecen, 1855

9 dozások eredményeiről valamit tudott vólna. Azonban Mannsfeld és Christan még ekkor sem hagytak fel a harczczal, s a rajnamelléki egyházi javak sarczolásával. Végre midőn látták, hogy igy kevés hasznot tesznek, Hollandia szolgálatába szegődtek. Ezalatt csakugyan meghiusult Frigyesnek a császár kegyelmében vetett reménysége, mert egy 1623-ban Regensburgban tartott birodalmi gyűlésen Maximiliannak adatott Pfalz a választói méltósággal együtt, s a szász választó megerősíttetett Lausitz birtokában. Nem sokára újra megjelent Mannsfeld és Christian a német földön, még pedig annál nagyobb reménységgel, minthogy az alsó szász rendektől is hivattak, s Bethlen Gábortól is segély ígéretet nyertek. Ugyanis Bethlen, a nikolsburgi békepontok megszegése miatti panaszszal. újra megkezdte Ferdinánd ellen a háborút 1623-ban És miután Magyarországban nagy hódítást tett, átment Morvába, hol a császári sereg ekkor táborozott. De az óhajtóit egyesülés Mannsfelddel nem történhetett meg, mert Tilly véglegesen legyőzte Mannsfeldet Loonál 1624. Végre Bethlen is megunván a császári tábor sikeretlen ostromlását, Eszterházy Miklós nádor közbenjárására kibékült Ferdinánddal újra, Pozsonyban 1626. megerősítvén a nikolsburgi béke-pontokat. Dán háború, Wallenstein. Mannsfelden és Christianon aratott győzelmeik után mind maga a császár, mind Maximilián még határozottabban hozzáláttak az ellenreformatiohoz. Ezen intézkedések által különösen fenyegetve látták magokat az alsó szász rendek. Tehál uj hadról kezdvén gondoskodni saját biztosításukra, segítőjük és vezérükül kérték fel IV. Christian dán királyt. Ez részint a protestáns vallás iránti buzgalomból, részint azon reménységben, hogy Észak-Németországban birtokokat foglalhat magának, elfogadta a meghívást, annyival is inkább, minthogy pártolást és segedelmet várhatott Angliából is. Ugyanis I. Jakab angol király, megbánván azon közönyösséget, mellyet veje és a protestantismus iránt eddig tanúsított, és mivel saját parlamentjétől is erre serkentetett, elhatározta magát a németországi protestánsok gyámolitására, s pénzbeli segedelmet adott Mannsfeldnek, melylyel ez újra meg is kezdte a császár és liga elleni háborút. Nagy befolyása volt a had újból kezdésére Francziaországnak is. Ennek kormányzó ministere Richelieu el volt határozva egész elszántsággal folytatni a Habsburg dynastia megbuktatására Francziaország régibb kísérleteit, s segedelmet adott a dán királynak. IV. Christian e kedvező körülményektől indíttatva, csakugyan megkezdte a hadat 1625-ben. És bár Maximilian még folyvást kész volt is a császár és catholicismus érdekét védeni: mégis aggodalmat támasztott II. Ferdinánd császárban az ő nagygyá lett befolyása, s hatalma, annyira, hogy hatalmas védelmezőjétől minden áron szabadulni akart. Ezért elhatározta, hogy bármibe kerüljön, önmaga állit egy sereget, és nélkülözhetővé teszi a liga segedelmét. Ezen gondtól is felmentette öt gróí Wallenstein Albert, ki neki ajánlatot tett, egy 50.000-böl álló sereget gyűjteni, felszerelni és tartani saját költségén, hogy ez Ferdinándnak egy fillérjébe se kerüljön, s csak azt kötvén ki feltétel képen, hogy mint fővezér korlátlan hatalommal intézhesse a hadügyeket. Ferdinánd császárnak tetszett ezen ajánlat, bizván Wallensteinnak mind hűségében, mind e kitűnő állásra megkívántató tulajdonaiban. Ugyanis roppant gazdagságával kitűnő észt, fényes hadvezéri képességet, s a katonaságnál nagy népszerűséget egyesitelt; melly tulajdonokhoz még egy felöl rilka, szinte páratlan kitartás, és állhatatosság, másfelöl korlátlan nagyravágyás járult. Az igy fővezérré tett Wallensteinnak az elfoglalandó tartományokból ígért a császár kárpótlást, addig is megajándékozta öt a friedlandi herczegséggel (Csehországban) s birodalmi herczeggé emelte. Hirtelen ki is állította Wallenstein az igért sereget , s hozzáfogott a véres munkához.