Tanácsok közlönye, 1987 (36. évfolyam, 1-43. szám)
1987 / 18. szám
18. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 565 e) akit a Névjegyzékből korábban kizártak és a kizáró határozat jogerőre emelkedésétől számított három év még nem telt el. 7. § (1) Azt a magántervezőt, akinek a műszaki tervei a távközlési építmény tervezésre vonatkozó jogszabályoknak, hatósági előírásoknak és szakmai követelményeknek nem felelnek meg, a Magyar Posta Központja írásbeli figyelmeztetésben részesítheti. (2) Ki kell zárni a Névjegyzékből azt a magántervezőt a) akivel szemben a 6. §-ban meghatározott kizáró ok merült fel, b) aki az általa végzett távközlési építmény tervezési munkát más tervező munkájaként igazolta, igazoltatta, vagy a más által végzett távközlési építmény tervezési munkát sajátjaként tüntette fel, c) akit a Magyar Posta Központja három éven belül három alkalommal írásbeli figyelmeztetésben részesített. (3) Törölni kell a Névjegyzékből azt a magántervezőt, a) aki a törlését kérte, bj aki elhalálozott. 8. § A Névjegyzékbe való felvétel, kizárás, illetve az abból való törlés ügyében első fokon a Magyar Posta Központja határoz. 9. § A rendelkezés hatálya alá tartozó tervezési tevékenység, az ehhez szükséges adatszolgáltatás, illetve a tervezésre vonatkozó megbízás kiadása csak az államtitok és a szolgálati titok védelmére vonatkozó rendelkezések betartása mellett végezhető. 10. § Ez a rendelkezés 1987. április 15. napján lép hatályba. A rendelkezés hatályba lépéséig kiadott ideiglenes tervezési engedélyek, az e rendelkezés által meghatározott körben továbbra is érvényesek. Az engedélyesek Névjegyzékbe történő felvétele hivatalból történik. Tóth Illés s. k., államtitkár, a Magyar Posta elnöke Melléklet az íj1987. (III. 28.) MP számú rendelkezéshez A TÁVKÖZLÉSI ÉPÍTMÉNY TERVEZŐK TERVEZÉSI JOGOSULTSÁGÁNAK KÉPESÍTÉSI ELŐÍRÁSAI Tevékenységi kör Szakképesítés Gyakorlati idő 1. Helyközi távközlési hálózat szakági tervezési munka végzése 2. Helyi távközlési hálózat szakági tervezési munka végzése 3. Kábelhálózatok alépítményei és műtárgyai szakági tervezési munka végzése 12 csőnyílás felett 4. Antenna tartószerkezetek szakági tervezési munka végzése Oki. villamosmérnök Villamos üzemmérnök Felsőfokú technikus (híradástechnikai és távközlési szakos) Távközlési technikus Technikus (vili. ip. híradástechnikus) Oki. vili. mérnök Távközlési, villamos-, üzemmérnök Felsőfokú technikus (híradástechnikai és távközlési szakos) Távközlési technikus Technikus (vili. ip. híradástechn.) Oki. mérnök Oki. építőmérnök Oki. mélyépítő szakmérnök Mélyépítő üzemmérnök Építő üzemmérnök (az EFE Főiskolai karán végzett is) Felsőfokú technikus (építő, mélyépítő) Technikus (építőipari, földmérő) Oki. mérnök Oki. gépészmérnök Gépész üzemmérnök Gépész felsőfokú technikus, szaktechnikus Gépésztechnikus 2 év 2 év 3 év 3 év 3 év 2 év 2 év 3 év 3 év 3 év 2 év 2 év 2 év 2 év 2 3 3 2 2 2 év 3 év 3 év ev év év év év