Tanácsok közlönye, 1987 (36. évfolyam, 1-43. szám)

1987 / 14. szám

476 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 14. S7ám bekezdés rendelkezését is. mivel a 8 napos tár­gyalási időköz nem volt meg. A május 21-i tárgyalásra a bíróság megidézte ugyan az alperest, a keresetlevelet azonban nem kézbesítette a ré­szére, ezzel megszegte a Pp. 125. § (1) bekezdé­sének rendelkezését. A Pp. 1. §-ából, valamint 3. §-ának (1) be­kezdéséből következik, hogy ha a bíróságnak a keresetlevél vagy mellékletei tartalmára, illetőleg a rendelkezésre álló egyéb adatokra tekintettel alapos kétségei támadnak a követelés jogalapja vagy fennállása tekintetében, akkor jár el helyesen, ha újabb tárgyalás kitűzéséről dönt. Erre nézve a Pk. 172. számú állásfoglalás részletes irány­mutatást ad. A bíróság akkor sem köteles a bí­rósági meghagyást kibocsátani, ha a Pp. 136. § (2) bekezdésében írt feltételek megvannak, s ugyanott meghatározott kizáró okok nem állanak fenn. Az adott esetben a bíróságnak a keresetle­vél, valamint az iratoknál található levelezés alapján vizsgálnia kellett volna, hogy a felmondás általános szabályaira, különösen az 1/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet 72. § (1) és (2), valamint (6) bekezdésében foglaltakra figyelemmel a ke­reseti kérelem nem aggályos-e. A rendelkezésre álló adatok ugyanis alapos kétséget támasztanak a felmondás érvényessége iránt, mivel a felmon­dást a jogszabályban előírt határidőn belül a lakbér megfizetésére irányuló felhívás nem előz­te meg. E körülmény egymagában törvénysértővé teszi a bírósági meghagyás kibocsátását. A bí­róság tehát akkor járt volna el helyesen, ha az ügyben újabb tárgyalást tűz ki és arra az alperest a Pp. előírásainak megfelelő módon megidézi. (A Legfelsőbb Bíróságnak a legfőbb ügyész PH. 31.013/1986. számú törvényességi óvásával egyező P. törv. III. 20.373/1986/2. számú hatá­rozata alapján.) KÖZLEMÉNY A közeljövőben megjelenik a HATÁLYOS MUNKAÜGYI JOGSZABÁLYOK GYŰJTEMÉ­NYE című kiadvány. Az 1975-ben kiadott jogszabálygyűjtemény az időközben bekövetkezett változások miatt telje­sen elavult és a hatályos joganyagot tartalmazó összeállítás hosszabb ideje hiányzik. Az 1987. III. 31-én lezárt gyűjtemény magá­ban foglalja a korábbi munkaügyi miniszter és az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnöke ál­tal kiadott valamennyi hatályos jogszabályt, to­vábbá a fontosabb munkaügyi tárgyú egyéb jog­szabályokat. Tartalmazza az ágazati miniszterek­nek a Munka Törvénykönyve végrehajtására ki­adott rendeleteit, illetve utasításait is, vagyis a teljes munkaügyi tárgyú joganyagot, így annak használata a munkaügyi kérdésekkel foglalkozók számára szükségszerű és hasznos. A kiadvány terjedelme kb. 400 oldal, ára köt­ve: 600 Ft. Várható megjelenése: 2987. augusztus. Tekintettel a korlátozott példányszámra csak az 1987. július elsejéig beérkezett megrendelések teljesítését garantáljuk. A kitöltött, cégszerűen aláírt, lebélyegzett megrendelőlapot bérmentesített borítékban az alábbi címre kériük: PALLAS Lap- fs Könyvkiadó Vállalat Szervezési és Értékesítési Főosztálya 1906 Budapest, Postafiók 223. MEGRENDELŐLAP Megrendeljük a Hatályos Munkaügyi Jogszabá­lyok Gyűjteményét példányban. A megrendelő (vállalat) neve: | Címe (város, irányítószám): Utca, házszám: Az ügyintéző neve, telefonja: A megrendelt példányok ellenértékét (példá­nyonként 600 Ft) a postaköltséggel együtt a szál­lítást követő számla kézhezvétele után 8 napon belül a Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat MNB egyszámlájára átutaljuk. cégszerű aláírás, bélyegző Szerkeszti a Minisztertanács Titkársága. Budapest V„ Kossuth tér 1—3. A szerkesztésért felelős: dr. Kiss Ele­mér Kiartfa a Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat. Budapest VII., Lenin körút 9—11. Levélcím: postafiók 223. 1906. Telefon: 221-285. Felelős kiadór Siklósi Norbert vezérigazgató. Szerkesztőségi Iroda: Bp. V„ Bajcsy-Zs út 78. IV. em. 1055. Telefon: 321-592. Terjeszti a Magvar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a Posta hírlapüzleteiben é9 a Hírlapelöli,eiési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V.. József nádor tér 1. 1900, közvetlenül vagy pos­tautalványon, valamint átutalással a BFLIR 215—961fi2 pénzforgalmi jelzőszámára. Havi előfizetési díj: 32,— Ft. Éves előfizetési díj: 384.— Ft. HU ISSN 007P—2407 1 39 — Szikra Lapnyomda. Budapest Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezériga7^ató Szedte a Zrínyi Ny»mda Felelős vezető: Vágó Sándorné vezérigazgató — 87 2223/9-12

Next

/
Thumbnails
Contents