Tanácsok közlönye, 1986 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1986 / 21. szám

21. szám 1055 e) Részt vesz a pénzmaradvány elszámolásában. f) A vb pénzügyi feladatokat ellátó szakigaz­gatási szervével közösen javaslatot tesz az illetékes tanácsi testületnek a tartalék, a bevételi többlet, és az előző évi pénzmaradvány felosztására, továbbá indokolt esetben a működési-fenntartási, valamint a fejlesztési előirányzatok egymás terhére történő megváltoztatására, illetve bevételi kiesés esetén a szükséges intézkedések megtételére. g) Szükség esetén — a vb érintett ágazati, va­lamint a pénzügyi feladatokat ellátó szakigazga­tási szerve bevonásával — javaslatot tesz az ille­tékes tanácsi testületeknek a fejlesztési előirány­zatokon belüli módosításokra, illetve a vb által átruházott jogkörben, saját hatáskörben végre­hajtja az indokolt változtatásokat. h) A vb pénzügyi feladatokat ellátó szakigaz­gatási szervével közösen előkészíti a hitelfelvétel­re, kötvénykibocsátásra vonatkozó döntéseket, kö­zös tanácsi hitelalap létesítését kezdeményezi. A közös tanácsi hitelalapot kezelő tanács szakigaz­gatási szerve közreműködik az alap működtetésé­sével kapcsolatos feladatok ellátásában. i) A helyi tanács tartós pénzügyi hiánya esetén — a fővárosi, megyei tanács által meghatározott elvek alapján — a vb pénzügyi feladatokat el­látó szakigazgatási szervével közösen javaslatot tesz az illetékes tanácsi testületnek az egyensúly helyreállításához szükséges intézkedésekre. j) Koordinálja a társadalmi-gazdasági programok készítését és részt vesz a végrehajtásuk szervezé­sében. k) Közreműködik a középtávú és az éves felújí­tási terv készítésében, a végrehajtásukkal kapcso­latos feladatok szervezésében. 1) Elősegíti a társadalmi munka szervezését, nyilvántartja az eredményeket, valamint javasla­tot tesz az illetékes tanácsi testületnek, a társadal­mi munkaversenyben kiemelkedő eredményt elért szervek és személyek elismerésére. m) Részt vesz a tanács által alapított vállalatok és költségvetési üzemek létrehozásával, átszerve­zésével, szanálásával kapcsolatos döntések előké­szítésében. n) Közreműködik a lakossági közmű- és vízi tár­sulatok szervezésében. III. A megyei tanács vb tervezési feldatatokat ellátó szakigazgatási szervének a Központi Terület fejlesztési Alap jelhasználásával kapcsolatos jeladatai a) Az érdekelt megyékben — a gazdaságilag el­maradott térségek fejlesztésének központi és helyi programjaival összhangban — a vb érintett szak­igazgatási feladatokat ellátó szervei bevonásával javaslatot tesz az illetékes tanácsi testületnek a központi területfejlesztési alap hatékony felhasz­nálása érdekében szükséges pályázati feltételekre, illetve a pályázat alapján a gazdálkodó szerveze­teknek nyújtandó támogatás összegére és kezde­ményezi a szerződésekben szereplő tanácsi köte­lezettségek teljesítését. b) A fejlesztést végrehajtó gazdálkodó szerveze­tekkel a vb nevében előzetes megállapodást köt és kezdeményezi az illetékes pénzintézetnél a vég­leges szerződés megkötését. c) A gazdálkodó szervezetekkel kötött szerző­dések végrehajtását figyelemmel kíséri. d) A vb pénzügyi feladatokat ellátó szakigaz­gatási szerve bevonásával javaslatot tesz az ille­tékes tanácsi testületnek a fejlesztést végrehajtó gazdálkodó szervezeteknek nyújtandó egyéb ked­vezmények biztosítására. e) A vb érintett szakigazgatási feladatokat el­látó szervei bevonásával ellenőrzi a Területfej­lesztési Alap rendeltetésszerű felhasználását, er­ről tájékoztatja az illetékes tanácstestületet és évenként az Országos Tervhivatalt. IV. A gazdasági jellegű koordinációs tevékenységgel kapcsolatos jeladalok A megyei és a helyi szakigazgatási szerv a) Felméri a koordináció szempontjából figye­lembe vehető beruházásokat, fejlesztéseket és egyéb gazdasági tevékenységeket. b) A közös beruházásokkal kapcsolatban műsza­ki és gazdasági számításokat végez, vagy végeztet. c) Javaslatot tesz az illetékes tanácsi testületek­nek a koordináció lefolytatására, beruházások kö­zös megvalósítására, vagy valamely gazdasági jel­legű tevékenység összehangolására, s ezzel kapcso­latos tanácsi kötelezettségek teljesítése érdekében szükséges intézkedésekre. Ennek során a vb pénzügyi feladatokat ellátó szakigazgatási szerve bevonásával javaslatot tesz a fejlesztési célú pénz­eszközök átadására, valamint más szervektől tör­ténő átvételre és azok rendeltetésszerű felhaszná­lására. d) A tanács érdekeltsége esetén közreműködik a közös beruházások létesítésére vagy egyéb közös tevrkenv?égre irányuló megállapodások megköté­sében. Ennek keretében a vb pénzügyi feladato­kat ellátó szakigazgatási szervével közösen előké-j szí t ik az átadásra, az átvételre vonatkozó megálla­podásokat, illetve — a tanács elnökétől kapott fel­hatalmazás esetében — megkötik a megállapodást; e) A tanács érdekeltsége esetén figyelemmel kí­séri, hogy az érdekeltek a megállapodásnak meg­felelően végzik beruházási feladataikat és a vb pénzügyi feladatokat ellátó szakigazgatási szerve bevonásával ellenőrzi a pénzeszközök rendeltetés­szerű felhasználását.

Next

/
Thumbnails
Contents