Tanácsok közlönye, 1985 (34. évfolyam, 1-27. szám)

1985 / 17. szám

772 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 17. szám végzett munkáért tartott jogszerűnek külön díjazást. A munkaszerződésben meghatározott váltásos-rendtől való eltérések eseteiben az egy napra eső munkabérrel és az átalánydíj egy napra eső összegével számolta el a túlmunkavégzést. A szabadság kiadásánál a felperes munkaidő beosztásától függetlenül a hét minden napját — a heti szabadnap, pihenőnap és munkaszüneti nap kivételével — munkanapnak tekintette. A felperes a túlmunkának, a heti pihenőnapon és a munkaszüneti napon végzett munkának a 17/1979. (XII. 1.) MüM számú rendelet szerinti elszámolását, a szabadság kiadásánál pedig a szolgálati váltás rendjéhez való igazodást igényelte. A munkaügyi bíróság álláspontja az volt, hogy c munkaszerződésben meghatározott 24—48 órás váltási rendtől való eltérés miatt a felperes havi törvényes munkaidején felül teljesített szolgálatát, mint túlmunkát az általános szabályok, a 17/1979. (XII. 1.) MüM számú rendelet 29. § (2) bekezdése szerint kell elszámolni. Az előzőekben már hivatkozott EüM—MüM számú rendelet szerinti túlmunkadíj-átalány fizetésére csak abban az esetben kerülhetett volna sor, ha a felek változó munkarend (24—48 órás és 24—24 órás) szerinti foglalkoztatás lehetőségét kikötötték volna a munkaszerződésben. A heti pihenőnapon és munkaszüneti napon teljesített szolgálat esetében a 17/1979. (XII. 1.) MüM számú rendelet 38. § (2) bekezdését, illetve 39. § (2) bekezdését tekintette irányadónak. A szabadság kiadása, illetve elszámolása tekintetében a felperesi álláspontot tette magáévá. Törvényességi óvás folytán hozott határozatában a Legfelsőbb Bíróság a következőkre mutatott rá: A munkaügyi bíróság ítéletének indokolásában helytállóan utalt arra, hogy az egészségügyi dolgozók munkabéréről szóló 3/1977. (VIII. 19.) EüM —MüM számú együttes rendelet 22. §-a és a IX. számú mellékletének 41. és 43. pontjai értelmében a felperest 1981. évben havi 300 Ft, 1982. évtől kezdve pedig havi 350 Ft túlóra átalány azért illette meg, mert a munkaszerződésében rögzített 24—48 órás váltásos szolgálat mellett többet teljesített a heti 44, illetve a heti 42 órás törvényes munkaidőnél. [1984. január 1-től az idézett rendelet helyébe lépő 14/1983. (XII. 17.) ÁBMH számú rendelkezés 4. számú mellékletének IV/1. pontjából is ez következik, de a túlóra átalány összegei már magasabbak.] A munkaügyi bíróság azonban elmulasztotta tisztázni, hogy a felperest a 24—48 órás váltási rend szerinti szolgálata után milyen összegű túlóra átalány illeti meg. A felperesnek a munkaszerződésében meghatározott 24—48 órás váltásos munkarendtől eltérő, túlmunkában történt foglalkoztatását a 17/1979. (XII. 1) MüM számú rendelet 29. § (2) bekezdésében foglaltak szerint kell díjazni. A munkaügyi bíróság ennek időtartamát sem tisztázta, pedig csak így lehet megállapítani azt, hogy ezen a címen milyen összegű túlmunkadíj illeti meg a felperest. Vizsgálni kell azt is, hogy a felperes által teljesített szolgálatok közül melyek estek heti pihenőnapra és munkaszüneti napra. A heti pihe-i nőnapon és a munkaszüneti napon végzett munkát ugyanis az egészségügyi intézményeknél dolgozó portások esetében is a 17/1979. (XII. 1.) MüM számú rendelet 38. § (2) bekezdése, illetve 39. § (2) bekezdése szerint kell díjazni. Az idézett EüM—MüM számú együttes rendelet szerint megállapított túlóra átalánnyal a dolgozó a törvényes munkaidőn túl teljesített munkavégzésének ellenértékét kapja meg. Ez azonban nem tartalmazza a 17/1979. (XII. 1.) MüM számú rendelet 38. § (2) bekezdésében előírt 100 %-os pótlékot. Ezt a munkáltatónak abban az esetben kell fizetnie, ha a dolgozó részére a heti pihenőnapon végzett munkájáért a munkavégzést követő hónap végéig nem biztosít másik pihenőnapot. A heti pihenőnapon végzett szolgálatot követő szabadnap nem minősíthető egyúttal másik pihenőnapnak is. Felperes havidíja a heti pihenőnapra eső munkabért is magában foglalja, ezért a heti pihenőnapon végzett munka esetén részére csak a 100 %-os pótlék jár. Havidíja a munkaszüneti napra eső munkabért — munkavégzés nélkül is — magában foglalja, de ha munkaszüneti napon szolgálatot teljesít, az erre a napra eső munkabérre külön is jogosult. A fentiek figyelembevételével kell tisztázni a felperes jogos igényét, s azt egybe kell vetni az alperes által ténylegesen teljesített munkabér kifizetésekkel. A munkaügyi bíróság tévedett, amikor a felperes évi rendes szabadsága kiadásának vizsgálatánál figyelmen kívül hagyta a szabadság kiadására vonatkozó rendelkezéseket. A 17/1979. (XII. 1.) MüM számú rendelet 1982. január l-ig hatályban volt — a 3/1981. (IV. 27.) MüM számú rendelettel módosított — 43. §-a szerint a szabadság kiadásánál a dolgozó munkaidő beosztásától függetlenül a hét minden napja munkanap, kivéve a heti pihenőnapot, a munkaszüneti napot és a kéthetenkénti egy szabadnapot. 1982. január 1-től, az 5/1981. (XII. 29.) ÁBMH számú rendelkezés 2. §-a szerint ez annyiban változott, hogy nem kéthetenként, hanem hetenként kell a szabadság kiadásánál egy szabadnapot figyelmen kívül hagyni. A munkaügyi bíróság jogszabályt sértett, amikor a felperes szabadság-napjaiba csak azokat a napokat vette számításba, amelyeken a váltás rendje szerint a felperesnek szolgálatban kellett volna állnia. (A Legfelsőbb Bíróság M. törv. TI. 10. 321/2. számú — a legfőbb ügyész Pfl. 35.593/1984. számú törvényességi óvása folytán hozott — törvényességi határozata alapján.)