Tanácsok közlönye, 1984 (33. évfolyam, 1-34. szám)

1984 / 14. szám

384' TANÁCSOK KÖZLÖNYÉ 14. szám dekű fél viseli. Pervesztés esetén, továbbá ha a bí­róság nem kötelezte az ellenérdekű felet legalább a (2) bekezdésben meghatározott összegű díj meg­fizetésére, a pártfogó ügyvéd díját az állam viseli. (2) Az államot terhelő pártfogó ügyvédi díj a R. szerint megállapítható munkadíj ötven százaléka, de peres eljárásban legfeljebb ezer forint, a nem­peres eljárásokban legalább száz forint és legfel­jebb háromszáz forint, továbbá a pártfogó ügy­védnek a 3. §. szerint megállapított készkiadásai. A R.-nek a munkadíj emelésére, valamint a költ­ségátalányra vonatkozó rendelkezései az államot terhelő pártfogó ügyvédi díj megállapításánál nem alkalmazhatók. 3. § 'Az államot terhelő készkiadások megállapításá­ra a büntető eljárás során kirendelt védő díjáról és az 1/1983. (IV. 6.) IM számú9 rendeletei módo­sított 1/1974. (II. 15.) IM számú rendelet10 3—4. §-a megfelelően irányadó. (1) A pártfogó ügyvédet megillető díjazást a bí­róság az eljárást befejező határozata meghozatala­kor állapítja meg. (2) Az államot terhelő díjazást megállapító jog­erős határozatot az első fokú bíróság tanácsának elnöke haladéktalanul megküldi a bírósági gazda­sági hivatalnak, amely a díjazás összegét kiutalja a pártfogó ügyvéd részére. (3) Ha a per szünetelés miatt megszűnik, a párt­fogó ügyvéd díjazását csak a per megszűnésétől számított harminc napon belül előterjesztett kérel­mére lehet megállapítani. 5. § Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba; rendelkezéseit az első fokon még be nem fejezett ügyekben is alkalmazni kell. Dr. Markója Imre s. k., igazságügyminiszter Az igazságügyminiszter 4/1984. (VI. 8.) IM számú rendelete a jogi szakvizsga díjáról szóló 2/1977. (III. 21.) IM számú rendelet* módosításáról A pénzügyminiszterrel, az Állami Bér- és Mun­kaügyi Hivatal elnökével, a legfőbb ügyésszel és a Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnökével * Megjelent a Tanácsok Közlönye 1977. évi 12. számá­ban. egyetértésben a jogi szakvizsga díjáról szóló 2/1977. (III. 21.) IM számú rendeletet (a továb­biakban: R.) a következők szerint módosítom: 1. § '(1) A R. 1. §-a a következő (3) bekezdéssel egé­szül ki: „(3) Az elővizsga (megismételt elővizsga) díja kettőszáz forint; a pótvizsga díja pedig száz fo­rint. E díjakat a jelölt szakmai oktatását szervező szerv [12/1976. (XI. 6.) IM sz. r. 4. §] számlájára kell befizetni." (2) A R. 2. §-a a következő rendelkezéssel egé­szül ki: „Az elővizsga (megismételt elővizsga, pótvizsga} díjából kezelési költség címén ötven forintot kell visszatartani." 2. § (1) Ez a rendelet 1984. július hó 1. napján lép hatályba, rendelkezéseit a hatályba lépését köve­tően benyújtott elővizsgára bocsátás iránti kérel­meknél kell alkalmazni. (2) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg a jogi szakvizsga-bizottság ügyrendjéről szóló 109/ 1977. (IK 5.) IM számú utasítás 24. § (2) bekez­désének első mondata hatályát veszti. Dr. Markója Imre s. k.," igazságügyminiszter A közlekedési miniszter és a pénzügyminiszter 8/1984. (V. 27.) KM—PM számú együttes rendelete a közlekedési vállalatok pénzkezeléséről A házipénztári pénzkezelésről szóló 99/1982. (XII. 23.) PM számú rendelet (a továbbiakban: R) 1. §-ának (2) bekezdése alapján — az érdekelt mi­niszterekkel és a Magyar Nemzeti Bank elnökével egyetértésben — a következőket rendeljük; 1. § (1) A rendelet hatálya a főtevékenység szerinti a közlekedés népgazdasági ágazatba sorolt, továb­bá a közlekedési eszközök javítását végző vállala-

Next

/
Thumbnails
Contents