Tanácsok közlönye, 1984 (33. évfolyam, 1-34. szám)

1984 / 9. szám

232 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 9. szám leszállítását kérte. A felperes a viszontkereset el­utasítását kérte. Az első fokú bíróság az alperes által a fenti időpontban hozott jogerős ítélet alapján fizetett havi 7404 Ft járadék összegét 1982. május hó 1­től havi 6780 Ft-ra leszállította. A túlfizetés be­számítására havi 500 Ft részletfizetést engedélye­zett. Az első fokú bíróság az ítélet indokolásában kifejtette, hogy a kártérítési járadék felemelésé­nél — miután a Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiuma 67.. számú állásfoglalását hatályon kívül helyezte — a 26/1980. (XII. 20.) MüM szá­mú rendeletben foglaltakat kell alkalmazni. Ez felel meg! a Legfelsőbb Bíróság BH, 5/1978/200. szám alatt közzétett eseti döntésében kifejtettek­nek is. Mindebből pedig az következik, hogy a kártérítés módosításának alapjául szolgáló bérnö­vekedés mértékének meghatározásánál a munkál­tatónál ténylegesen megvalósult átlagos éves bér­fejlesztés mértéke az irányadó. Az első fokú bíróság ítélkezése alapjául elfo­gadta azt a könyvszakértői véleményt, amely 1972-től kezdődően 1982. augusztusáig kimunkál­ta a felperes volt munkáltatójánál megvalósult bérfejlesztés százalékos mértékét és az ennek alapján elvárható jövedelmet — a nyugdíjjáru­lék levonásával — 10 476 Ft-ban határozta meg. Ebből levonva a felperes részére folyósított rok­kantsági nyugdíjat, a felperest megillető baleseti járadékot 6780 Ft-ra szállította le és a Ptk. 357. .§ (3) bekezdése alapján annak megfizetésére kö­telezte az alperest. A másodfokú bíróság az első fokú bíróság íté­letében kifejtett indokokat helyesnek fogadta el. A Legfelsőbb Bíróság törvényességi határozatá­ban a következőkre mutatott rá: A Pp. 230. §-ának (1) bekezdése szerint, ha az ítélet egyik felet olyan szolgáltatásra kötelezi, amely az ítélet meghozatala után jár le [122. § (2) bekezdés], az ítélet anyagi jogereje nem gátol­ja, hogy a felek bármelyike keresetet indíthasson a szolgáltatás mennyiségének vagy időtartamának megváltoztatása iránt, ha azok a körülmények, amelyekre a bíróság ítéletét alapította, utóbb lé­nyegesen megváltoztak. A perben eljárt bíróságok tehát a kereset, il­letve a viszontkereset elbírálása során kizárólag a kártérítési járadék jogerős ítélettel történő meg­állapítása után megváltozott körülményeket vizs­gálhatták volna. Tévedtek ezért, amikor az 1981. április 15-én jogerőre emelkedett ítélet rendelke­zését megalapozó tényeket is vizsgálták és a bal­eseti járadék összegét a jogerős ítélet meghoza­talát megelőző bérfejlesztések figyelembevételé­vel állapították meg. Ez ugyanis a jogerős ítélet rendelkezéseinek felülbírálását jelenti, amelyre akkor sincs lehetőség, ha abban a bíróság eltérő számítási módot alkalmazott. A bíróságoknak ezért mind a kereset, mind a viszontkereset tekintetében azt kellett volna vizs­gálniuk, hogy a felperes volt munkáltatójánál a jogerős ítélet meghozatalát követően milyen volt az átlagos éves bérfejlesztés mértéke és ennek figyelembe vételével kellett volna elbírálniuk azt, hogy kötelezhető-e az alperes magasabb összegű járadék fizetésére, vagy az eltérő számítási mód­dal megállapított összegű járadék emelésére nincs lehetőség. Az említett adatok ismeretében foglalkozhatott volna a bíróság az alperes viszontkeresetével is, amelyet csak a jogerős ítélet meghozatalát köve­tően a munkáltatónál bevezetett bércsökkenés esetén lehetett volna alaposnak tekinteni. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíró­ság mindkét fokon eljárt bíróság ítéletének az al­peres által fizetendő baleseti járadék összegére vonatkozó rendelkezését hatályon kívül helyezte és az első fokú bíróságot új eljárásra és új hatá­rozat hozatalára utasította. (A Legfelsőbb Bíróság P. törv. III. 20.997/1983/ 7. számú — a legfőbb ügyész Pfl. 31.983/1983. számú törvényességi óvása alapján hozott — ha­tározata.) 10. I. Az elhalt bérlő gyermeke tanácsi bérlakás esetében a lakásbérleti jogviszonyt — más, foly­tatásra jogosult bentlakó személy hiányában — akkor is folytathatja, ha a bérlő halálakor nem lakott ugyan a lakásban, de másutt nincs lakása, feltéve ha a bérlő halála előtt lakásigénylését a lakásügyi hatóság már nyilvántartásba vette. Ez utóbbi feltételnek 'megfelel a lakásigénylés be­nyújtása is. 11. A bíróság az államigazgatási szervnek a la­kásbérleti jogviszony folytatására vonatkozó jogo­sultság elismerését megtagadó határozatát nem változtathatja meg, nem utasíthatja el a keresetet olyan okból, amely miatt az államigazgatási szerv nem tagadta meg a jogosultság elismerését. A felperes szülei házasságát a bíróság felbon­totta. A felperes az anyja tanácsi bérlakásában családtagként lakott, az apja pedig egy szoba komfortos tanácsi bérlakásba költözött. A felperes 1982. május 6-án lakásigénylést nyújtott be a la­kásügyi hatósághoz. A felperes apja 1982. május 7-én meghalt; ekkor a felperes kérte a lakásügyi hatóságtól, hogy ismerje el az apja lakásbérleti jogviszonyának folytatására vonatkozó jogát. Az'első fokú lakásügyi hatóság a felperes ké­relmének helyt adott. A másodfokú lakásügyi ha­tóság az első fokú lakásügyi hatóság határozatát helybenhagyta, később azonban a határozatot az 1981. évi I. tv. (Áe.) 61. §-ában foglaltak alapján saját hatáskörben felülvizsgálta és felperes kérel­mét elutasította. Megállapította, hogy felperes a lakásigénylési kérelmét 1982. május 8. napján, tehát a bérlő halála után nyújtotta be, ezért az 1/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet (R.) 80. § (2) bekezdésben foglalt rendelkezés alkalmazására nincs lehetőség. Ez utóbbi államigazgatási határozatot a felperes keresettel támadta meg. Az első fokú bíróság tényként állapította meg,

Next

/
Thumbnails
Contents