Tanácsok közlönye, 1982 (31. évfolyam, 1-41. szám)

1982 / 4. szám

100 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 4. szám mezőgazdásági és élelmezésügyi miniszter által meghatározott egyéb növényi szaporítóanyagot forgalombahozatal előtt fémzárral kell ellátni. A fémzárolt vetőmagot és egyéb növényi szaporítóanyagot kicserélni, illetve annak eredeti minőségét bármilyen módon megváltoztatni nem szabad. [1963. évi 22. számú tvr. 2. §-a és 5. íjának (1) bekezdése.] Fémzárolni csak a szabványnak, illetve az egyéb előírásoknak megfelelő minőségű vetőmagot szabad. [22/1968. (VII. 4.) MÉM sz. rendelet — R. 7. §-a (6) bek.] A fémzárolt vetőmag minőségének védelmét biztosítja az a rendelkezés, amely szerint nyersáruként, illetve fémzároltán átvett vetőmag származásának igazolása továbbeladás esetén a forgalmazó feladata. [R. 6. §-a (3) bek.], illetve, hogy a fémzár érvényét veszti, ha a zárt csomagolású vetőmag göngyölege vagy fémzára megsérült, nyitott, a vetőmag azonossági jelzései hiányoznak, vagy az érvényességi határidő lejárt. (R. 15. §-a.) A vetőmagvak és egyéb növényi szaporítóanyagok minőségének védelmét szolgáló állami ellenőrzés és e cél érdekében alkalmazott fémzárolás azonban nem eredményezheti a vásárlói (termelői) érdekek csorbítását és nem járhat a kártérítési (szavatossági) jogérvényesítési lehetőség kizárásával. A vetőmagvak (szaporítóanyagok) előállítására és forgalmazására vonatkozó jogszabályok ugyanis a polgári jogi felelősség jogalapját nem érintik, így nem változtatnak azon, hogy a kiskereskedelmi forgalomban részt vevő vásárló az adásvételi szerződés megkötésével csupán az eladóval kerül jogviszonyba. A szerződésből keletkezett jogait ezért a vevő a kereskedelmi szervvel szemben érvényesítheti. Az esetleg kiterjedt szerződési láncolatban a vevő nem köteles vizsgálni, hogy a hibás teljesítés az eladó melyik teljesítési segédjének a mulasztásából ered, mégkevésbé terheli őt e vonatkozásban bizonyítási kötelezettség. A Ptk. 315. §-a értelmében, aki kötelezettsége teljesítéséhez vagy joga gyakorlásához mást vesz igénybe, ennek magatartásáért felelős. Az a körülmény tehát, hogy a kiskereskedelmi eladó részére a szállítója — a minőségi ellenőrzés és a fémzárolás ellenére — vetésre (szaporításra) alkalmatlan vető (szaporító) anyagot szállított, az eladó és kiskereskedelmi vevő közötti jogviszony elbírálása tekintetében az eladó terhére eső szerződésszegésnek minősül. Ebből következik, hogy a fémzár sértetlensége az eladó és a vevő közötti jogvitában az eladó felelőssége alóli mentesülés szempontjából közömbös. Az eladó a fémzár megőrzésére csupán a vele szerződési kapcsolatban álló teljesítési segédjeivel szemben hivatkozhat, ha a vevő által érvénvesített szavatossági (kár) igény eredményeként az őt terhelő marasztalási összeget át kívánja hárítani. (A Legfelsőbb Bíróság P. törv. V. 20.569/1981/2. számú, a Pfl. 30.580 1981/1. számú legfőbb ügyészi törvényességi óvással egyező határozata alapíán.) A kisajátítás és az azzal kapcsolatos kártalanítás körében a kisajátítást kérőt nem lehet vagyoni kár megtérítésére kötelezni. A kisajátítási kártalanítás megállapításával kapcsolatban mind az államigazgatási szervek, mind pedig a bíróságok gyakorlatában eldöntendő kérdésként merült fel, hogy a kisajátítást kérőt az 1976. évi 24. számú tvr.'és a 33/Í976. (IX. 5.) MT számú rendelet alapján megállapított kártalanításon felül lehet-e a kisajátítással összefüggésben a Ptk. 354. §-a alapján nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezni. Az egyik perben irányadó tényállás szerint a patakmeder és közút céljára történt részkisajátítások eredményeként az idős, de gazdálkodó felperesek állattenyésztésre is alkalmas beépített ingatlanán a közutat úgy építették meg, hogy az a lakó- és gazdasági épületeket egymástól elválasztotta. Így a gazdasági épületek csak a forgalmas közúton való átjárással közelíthetők meg. Az útépítés folytán kialakult helyzet miatt megnehezült, illetőleg részben lehetetlenné vált a felperesek gazdaságában az állattartás. Jelentősen csökkent a visszamaradt ingatlanok értéke és az állandósult baleseti veszély miatt megnehezültek a felperesek életkörülményei is. Ezeket figyelembe véve az első fokú bíróság az állagkártalanításon és az értékveszteségen felül a felperesek részére a Ptk. 354. §-a alapján 10 000 Ft nem vagyoni kárt is megítélt, amit a másodfokú bíróság 20 000 Ft-ra emelt fel. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás folytán hozott határozatában a Legfelsőbb Bíróség a következőikre mutatott rá: A Ptk. 354. §-a úgy rendelkezik, hogy a károkozó köteles megtéríteni a károsult nem vagyoni kárát, ha a károkozás a károsultnak a társadalmi életben való részvételét, vagy egyébként életét tartósan vagy súlyosan megnehezíti, illetőleg a jogi személynek a gazdasági forgalomban való részvételét hátrányosan befolyásolja. A törvény szövegének idézett rendelkezéséből következik, hogy nem vagyoni kár megtérítésére vonatkozó igény és kötelezettség csak kártérítési felelősséget megalapozó tényállásokhoz kapcsolódhat. A kisajátítás, mint a tulajdon és a tulajdon tárgyaihoz fűződő jogok elvonásának jogszabályi feltételekhez és az illetékes hatóság engedélyező határozatához kötött módja nem jogellenes tevékenység, ezért a kisajátítást kérő kártérítési felelőssége nem állapítható meg. Mindebből értelemszerűen következik, hogy a kisajátítás és az azzal kancsolatos kártalanítás körében a kisajátítást kérőt nem vagyoni kár megfizetésére kötelezni nem lehet. Mindkét bíróság tévedett tehát, amikor az alperest a perbeni kisajátítással kapcsolatban nem vagyoni kár címén kártérítés fizetésére kötelezte.' (A Legfelsőbb Bíróság P. törv. I. 20.338/1981. számú, a legfőbb ügyész Pfl. 30.481/1981/1. számú törvényességi óvásával egyező határozata alapján.) „ ,