Tanácsok közlönye, 1981 (30. évfolyam, 1-42. szám)
1981 / 21. szám
570 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 21. szám (3) A hadkötelest lehetőleg a szolgálathalasztás megszűnésétől számított 2 éven belül kell behívni a sorkatonai szolgálat teljesítésére. Méltánylást érdemlő esetben vagy honvédelmi érdekből azonban a behívás ennél későbbi időpontban — legkésőbb a Hvt. 37. §-ának (4) bekezdésében megállapított határidőn belül — is történhet." 4. § (1) A Vhr. 42. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(1) Ha a katonai főiskola vagy tiszthelyettesi iskola hallgatója a tanulmányait önhibájából vagy saját kérelmére 2 éven belül abbahagyta: 18 hónapig, ha pedig 2 éven túl, de 3 éven belül hagyta abba: 9 hónapig köteles sorkatonai szolgálatot teljesíteni." (2) A Vhr. 42. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki: ,,(3) A katonai kollégium felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatója, ha szerződési kötelezettségének nem tesz eleget, a sorkatonai szolgálatot az általános szabályok szerint teljesíti. A katonai főiskolai hallgatói állományba vett kollégiumi hallgató sorkatonai szolgálatára azonban — az orvostudományi egyetem hallgatójának kivételével — az (1) bekezdés szabályait kell alkalmazni. Az orvostudományi egyetem hallgatói szerződésszegés esetén — állományviszonyuktól függetlenül — az általános szabályok szerint teljesítenek sorkatonai szolgálatot." 5. § A Vhr. 66. S-a (2) bekezdésének b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: (Az érdekvédelemre vonatkozó szabályok megfelelően irányadók) .,b) A katonai tanintézetek hallgatóira, kivéve a felmondási védelemmel, továbbá a bevonulási és a leszerelési segéllyel kapcsolatos szabályokat." 6. § A Vhr. 116. §-ának (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: ,.(4) A (3) bekezdésben meghatározott szervek véleményének figyelembevételével a hadkötelezettség alapján katonai szolgálatot teljesítő személy esetében az egységszintű katonai szerv parancsnoka, — a Határőrségnél a magasabbegységparancsnok — egyéb esetekben az R. 127. §-ában említett szerv dönt abban a kérdésben, hogy a haláleset, baleset vagy betegség a honvédelmi kötelezettség teljesítésével összefüggésben következett-e be. A döntést az érdekelt személy részére meg kell. küldeni." Ti § A Vhr. 117. §-ának (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(4) E §-ban említett esetekben a FÜV a balesetnek vagy betegségnek a honvédelmi kötelezettséggel való összefüggése kérdésében nyilvánít véleményt, amelyet meg kell indokolnia. Ha az említett összefüggés kérdésében a döntésre jogosult szerv még nem határozott, a 116. § szerint kell eljárni." 8. § A Vhr. a következő 117/A. §-sal egészül ki: „117/A. § (1) A katonai szolgálat ideje alatt a honvédelmi kötelezettség teljesítésével összefüggő baleset vagy betegség miatt a) a teljesen szolgálatképtelen jogosultat 4. fokozatú b) a szolgálatképes jogosultat pedig a munkaképesség-csökkenés mértékének megfelelő baleseti járadék illeti meg. (2) A baleseti járadéknak a megállapítására a 119. § az irányadó.'' 9- § A Vhr. 4. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 1. számú melléklete lép, a 4/a. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 2. számú melléklete lép, egyúttal a Vhr. kiegészül a jelen rendelet 3. számú mellékletében foglalt 4/e. számú melléklettel. 10. § Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba. Csémi Károly s. kJ honvédelmi minisztériumi államtitkár • 1. számú melléklet az 1/1981. (VII. 3.) HM számú rendelethez: ,A. számú melléklet a 2/1976. (VI. 17.) HM számú rendelethez „ * m 7. Járművek jegyzéke 1. Gépjárművek Személygépkocsi, mikrobusz Autóbusz Tehergépkocsi