Tanácsok közlönye, 1981 (30. évfolyam, 1-42. szám)

1981 / 13. szám

13. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 413 A 3. § (1) és (2) bekezdésében foglaltaknak meg­felelően hatósági ellenőrzésen csak az államigazga­tási szervek, illetőleg az államigazgatási ügyek in­tézésére feljogosított más szervek által végzett el­lenőrzést kell érteni. A Javaslat hatálya szempont­jából közömbös, hogy az egyes ellenőrzési cselek­ményeket az államigazgatási szerv ügyintézője vagy — jogszabály alapján erre feljogosított — más személy (pl. társadalmi aktíva) végzi. A Javas­lat hatálya azonban nem terjed ki a társadalmi szervezetek által — nem államigazgatási jogkör­ben — végzett, valamint bármely szerv által az irányítás keretében lefolytatott ellenőrzésekre. Az 58. §-hoz A hatósági ellenőrzés sok közös vonást mutat a szemlével (31. §). A Javaslat ennek megfelelően azonos szabályt állapít meg — az ügyfél jogainak érvényesítése érdekében — az ellenőrzéssel érin­tett ügyfél értesítésére. Nagyszámú érdekeltet érintő ellenőrzésről az értesítés történhet a 13. § (2) bekézdésében meghatározott közhírré té­tellel is, ha jogszabály azt lehetővé teszi. Az 56. § második mondatában megfogalmazott le­hetőséggel az államigazgatási szerv akkor él­het, ha az ügyfél előzetes értesítése az ellenőrzés eredményességét veszélyeztetné, esetleg meghiúsí­taná (pl. a kereskedelmi felügyelőség ellenőrzései­nél gyakori ez a veszély). Ha az államigazgatási szerv az ügyfél vagy kép­viselője meghallgatását szükségesnek tartja, a 22. §-ban foglaltaknak megfelelően jogosult őt idézni, mivel a hatósági ellenőrzési eljárás minden * esetben hivatalból indul. Az 57—58. §-hoz Az 57. és 58. § az államigazgatási szerv számára .a hatósági ellenőrzés eredményes lefolytatásához szükséges jogosítványokat, valamint az ügyfél jo­gainak védelmét szolgáló sajátos szabályokat fog­lalja össze. Az államigazgatási szerv az 57. § (1) bekezdésé­ben meghatározott eszközök közül azt vagy azokat alkalmazhatja, amelyek az ellenőrzés jellegének megfelelően, annak eredményes lefolytatásához szükségesek. Az államigazgatási szerv — az 54 íj­nak megfelelően — jogosult egyéb bizonyítási esz­közöket is igénybe venni (pl. tanúvallomás, szak­értői vélemény). Az 57. § (1) bekezdésében meghatározott sza­bályok nem jogosítják fel az államigazgatási szer­vet személy vagy dolog elleni erőszak alkalmazá­sára (pl. helyiségbe történő erőszakos behatolás­ra). Aki a hatósági ellenőrzést akadályozza, azzal szemben a 35. §-ban meghatározott intézkedések tehetők. Ennek megfelelően törvény, törvényerejű rendelet és minisztertanácsi rendelet — indokolt esetben — kényszer alkalmazását is megengedhe­ti, illetőleg egyéb szankciókat is megállapíthat (pl. a hatályos jogszabályok szerint egyes hatósági el­lenőrzések akadályozása szabálysértésnek minő­sül). Az 58. § az ügyfél jogainak és jogos érdekének védelmében úgy rendelkezik, hogy a hatósági el­lenőrzés az ügyfél munkáját, rendeltetésszerű te­vékenységét lehetőleg ne akadályozza. A Javaslat számol azzal a lehetőséggel, hogy e^yes ellenőr­zési cselekmények (pl. technológiai folyamat vizs­gálata) megzavarják az ügyfél tevékenységét. Az államigazgatási szerv azonban köteles az ellenőr­zést úgy végezni, hogy a szükséges beavatkozás a lehető legkisebb mértékű legyen. Az 59. §-hoz E § a hatósági ellenőrzés során tapasztalt jogsza­bálysértések megszüntetésére irányuló eljárás ál­talános szabályait foglalja össze. A Javaslat csak a leggyakoribb intézkedéstípusokat sorolja fel; jogszabály ezektől eltérő intézkedések megtételére is feljogosíthatja az államigazgatási szervet. A Javaslat a jogszabálysértés megszüntetése, va­lamint a jogsértő magatartás szankcionálása érde­kében lényegében két lehetőséggel számol. Az egyik esetben az ellenőrzést végző államigazgatási szerv maga jogosult a jogszabálysértés megszün­tetése iránt intézkedni vagy szankciót alkalmazni. A másik esetben más szerv hatáskörébe tartozik a szükséges intézkedések megtétele. Ilyenkor a ha­tósági ellenőrzést végző államigazgatási szerv kö­teles az intézkedésre hivatott szervet megkeresni. A megkeresett szerv e § (1) bekezdése b), c) és d) pontjának alkalmazása esetén köteles a -megkere­sést érdemben megvizsgálni és intézkedéséről vagy az intézkedés mellőzésének okáról az államigazga­tási szervet harminc napon belül tájékoztatni. VII. FEJEZET JOGORVOSLATOK A VII. fejezet felöleli a döntés során előidézett jog- vagy érdeksérelem kérelemre, illetőleg hiva­talból történő orvoslásának csaknem valamennyi módját. E fejezet tehát összegyűjti az államigazga­tási határozat felülvizsgálatával kapcsolatos — je­lenleg az Áe több fejezetében található — eljárási szabályokat, és azokat egységes rendszerbe fog­lalja. A 60. §-hoz A 60. § visszautaló szabályt tartalmaz. A jog­orvoslati eljárás során is szükség lehet ugyanis olyan eljárási cselekmények végzésére, amelyeket a Javaslat korábbi fejezetei szabályoznak. így pl. sor kerülhet jegyzőkönyv készítésére, tanú vagy szakértő meghallgatására. Indokolatlan volna a VII. fejezet keretében megismételni mindazt, amit a Javaslat az első fokú eljárással kapcsolatban már szabályozott, hiszen a jegyzőkönyvet a fellebbezés és a felülvizsgálati kérelem elintézésére irányuló eljárás során — sőt, ha indokolt esetben az szük­séges, még az ügyészi óvás elbírálásával kapcsola­tos eljárásban is — ugyanúgy kell elkészíteni, mint az első fokú eljárásban. Hasonlóképpen: az államigazgatási szerv határozatára vonatkozó sza­bályok irányadók a jogorvoslati eljárás keretében hozott határozatra is. Elegendőnek mutatkozott ezért a VII. fejezet elején visszautalni a II—IV. fe­jezet rendelkezéseire

Next

/
Thumbnails
Contents