Tanácsok közlönye, 1981 (30. évfolyam, 1-42. szám)
1981 / 13. szám
392 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 13. szám (2) Ha a bíróság az ügy érdemében határozott, az államigazgatási szervnél ugyanabban az ügyben azonos tényállás mellett nincs helye új eljárásnak. (3) A bíróság jogerős határozata az államigazgatási szervet kötelezi, és annak megfelelően kell intézkednie. Ügyészi intézkedések 74. § Az államigazgatási ügyben benyújtott ügyészi óvásra, felszólalásra, figyelmeztetésre és más ügyészi intézkedésre a Magyar Népköztársaság ügyészségéről szóló törvény az irányadó. Semmisség 75. § (1) Az e fejezetben szabályozott eljárásokban az államigazgatási szerv határozatát a jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogra tekintet nélkül meg kell semmisíteni, ha a) az ügy nem államigazgatási szerv hatáskörébe tartozik, b) az államigazgatási szervnek az ügyben eljáró dolgozója a kötelességét a büntető törvénybe ütköző módon megszegte, és ez az államigazgatási szerv határozatát befolyásolta, feltéve hogy a bűncselekmény elkövetését jogerős ítélet megállapította, vagy ilyen ítélet meghozatalát nem a bizonyítottság hiánya zárja ki. (2) Az államigazgatási szerv határozata az (1) bekezdés szerint nem semmisíthető meg, ha a határozat jogerőre emelkedése óta három év eltelt. VIII. FEJEZET VÉGREHAJTÁS 76. S E .törvénv rendelkezéseit a végrehajtási eljárásban az e fejezetben szabályozott eltérésekkel kell alkalmazni. Végrehajtható határozatok 77. § (1) Az államigazgatási szerv első fokú határozata jogerős és végrehajtható, ha a határozat ellen határidőn belül nem fellebbeztek, a fellebbezésről lemondtak, vagy a fellebbezést e törvény kizárja. (2) Végrehajtható az az első fokú határozat is, amelynek azonnali végrehajtását az államigazgatási szerv elrendelte. (3) Az ügyben másodfokon hozott határozat a közléssel válik jogerőssé és végrehajthatóvá. (4) Ha az államigazgatási szerv teljesítési határidőt vagy határnapot állapított meg, a határozat csak ennek letelte után hajtható végre. (5} Ha jogszabály másként nem rendelkezik, az az államigazgatási szerv, amely a határozatot hozta, indokolt esetben a teljesítési határidőt meghosszabbíthatja, illetőleg későbbi határnapot állapíthat meg. A végrehajtás elrendelése 78. § (1) A határozat végrehajtását — ha jogszabály másként nem rendelkezik — az első fokon eljárt államigazgatási szerv rendeli el. (2) Az államigazgatási szerv a hivatalból lefolytatott eljárás esetén a végrehajtást — ha feltételei megvannak — köteles hivatalból haladéktalanul elrendelni; egyébként a végrehajtást a jogosult kérelmére tizenöt napon belül rendeli el. Pénzösszeg behajtása 79. § (1) Ha a határozat pénz megfizetését rendeli el, és a kötelezett magánszemély ezt nem teljesíti, az első fokon eljárt államigazgatási szerv felhívja a kötelezett munkáltatóját (a járandóságot folyósító szervet), hogy a határozatban megjelölt összeget a kötelezett munkabéréből, szövetkezeti vagy egyéb, időszakonként visszatérő járandóságából, illetőleg munkából eredő díjazásából, juttatásából, követeléséből (a továbbiakban: munkabéréből) vonja le, és utalja át, illetőleg fizesse ki a jogosultnak. (2) Ha az (1) bekezdés szerinti közvetlen letiltásra nincs lehetőség, vagy az nem vezetett, illetőleg aránytalanul hosszú idő múlva vezetne eredményre, a munkabér mellett a kötelezett egyéb vagyontárgyait is végrehajtás alá kell vonni. Ilyenkor a végrehajtást az adóhatóság foganatosítja az adóigazgatási eljárás általános szabályai szerint. 80. § (1) Ha jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezet nem fizeti meg a tartozását, az első fokon eljárt államigazgatási szerv — a (2) bekezdésben foglalt kivétellel — felhívja a kötelezett bankszámláját vezető pénzintézetet, hogy az összeget a kötelezett számlájáról utalja át, illetőleg fizesse ki a jogosultnak. (2) Ha mind a jogosult, mind a kötelezett gazdálkodó szervezet, a jogosult a követelését a teljesítési határidő eredménytelen letelte után — pénzintézet útján, az ctt kezelt bankszámláról — azonnali beszedési megbízással érvényesítheti. Meghatározott cselekmény végrehajtása 81. § Ha a végrehajtás meghatározott cselekmény elvégzésére (ingatlan birtokba adásara, lakás kiürítésére stb.) vagy meghatározott magatartásra (a továbbiakban: meghatározott cselekmény-