Tanácsok közlönye, 1981 (30. évfolyam, 1-42. szám)
1981 / 13. szám
13. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 389 A határozat kijavítása és kiegészítése 48. § (1) Az államigazgatási szerv a határozatot név-, szám- vagy számítási hiba és más hasonló elírás esetén — a szükséghez képest az ügyfél meghallgatása után — kijavíthatja vagy kicserélheti. (2) Az államigazgatási szerv hivatalból vagy az ügyfél kérelmére a határozatot kiegészítheti, ha az ügy érdeméhez tartozó kérdésben nem határozott. A kiegészítés a határozat egyéb rendelkezéseit nem érintheti. (3) A kijavítást és a kiegészítést az alaphatározat eredeti példányára és lehetőleg kiadmányaira is fel kell jegyezni, és az alaphatározatra előírt módon az ügyféllel közölni kell. (4) Nincs helye a határozat kiegészítésének, ha ez jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogot sértene. V. FEJEZET HATÓSÁGI BIZONYÍTVÁNY, IGAZOLVÁNY ÉS NYILVÁNTARTÁS 49. § (1) E törvény rendelkezéseit az e fejezet szerinti eljárásban az itt szabályozott eltérésekkel kell alkalmazni. (2) Az államigazgatási szerv által valamely tény vagy állapot igazolására kiállított okiratot, a tény vagy állapot más hasonló módon történő igazolását, valamint a hatósági nyilvántartásba történt bejegyzést határozatnak kell tekinteni. (3) A hatósági bizonyítvány és a hatósági igazolvány kiadásának megtagadásáról, valamint a hatósági nyilvántartásba való bejegyzés (módosítás, törlés) megtagadásáról az államigazgatási szerv határozatot hoz. Hatósági bizonyítvány 50. § (1) Az államigazgatási szerv tény, állapot vagy egyéb adat (a továbbiakban: adat) igazolására hatósági bizonyítványt ad ki. (2) A hatósági bizonyítvány kiadására :— a 6. §-ban felsoroltakon felül — az az államigazgatási szerv is illetékes, a) amelynek területén a bizonyítandó tény bekövetkezett, illetőleg az állapot tartott vagy megszűnt, b) amelynek területén a bizonyítással kapcsolatos dolog van, vagy a bizonyítani kívánt időszakban volt, c) amelynek nyilvántartása az adatot tartalmazza. (3) A hatósági bizonyítványt •— a kérelem előterjesztésétől számított nyolc napon belül — írásban kell kiadni, illetőleg az ügyfél által benyújtott iratot záradékkal lehet ellátni. A hatósági bizonyítványban fel kell tüntetni, hogy azt kinek, milyen célból és milyen bizonyítékok alapján adták ki. (4) A hatósági bizonyítvány tartalmát — az ellenkező bizonyításáig — mindenki köteles elfogadni. 51. § (1) Hatósági bizonyítványt akkor lehet kiállítani, ha ezt jogszabály előírja, vagy ennek szükségességét az ügyfél valószínűsíti. (2) Az államigazgatási szerv a hatósági bizonyítvány kiadását megtagadja, ha a) kiadása jogszabályba ütközik, b) az igazoltatni kívánt adat más okirattal bizonyítható, c) az ügyfél a bizonyítvány felhasználásának célját nem tudja megindokolni, vagy valótlan adat igazolását kéri. Hatósági igazolvány 52. § (1) Az államigazgatási szerv törvényben, törvényerejű rendeletben vagy minisztertanácsi rendeletben meghatározott esetben az ügyfél adatainak és jogainak rendszeres igazolására hatósági igazolványt ad ki. (2) A hatósági igazolványba csak a jogszabályban meghatározott bejegyzés tehető. (3) A hatósági igazolványt a bejegyzett adatok és jogok igazolására — az ellenkező bizonyításáig — mindenki köteles elfogadni, ezekre nézve az ügyfél más bizonyításra nem kötelezhető. Hatósági nyilvántartás 53. § (1) Az államigazgatási szerv a jogszabályban meghatározott adatokat nyilvántartja. Az állampolgárok adatainak nyilvántartását csak törvény, törvényerejű rendelet vagy minisztertanácsi rendelet írhatja elő. (2) Az államigazgatási szerv a nyilvántartás és az alapjául szolgáló iratok adatait a jogszabályban meghatározott szervnek és személynek hozhatja tudomására. VI. FEJEZET HATÓSÁGI ELLENŐRZÉS 54. § E törvény rendelkezéseit a hatósági ellenőrzésre az e fejezetben szabályozott eltérésekkel kell alkalmazni. 55. § Az államigazgatási szerv a hatáskörébe tartozó feladatok végrehajtása érdekében hatósági ellenőrzést végez.