Tanácsok közlönye, 1981 (30. évfolyam, 1-42. szám)

1981 / 2. szám

2. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 83 ződés határozatlan vagy határozott időre, illetőleg valamely feltétel bekövetkezéséig szólhat. (2) Az albérleti jogviszonyban több albérlő is részt vehet oly módon, hogy az általuk kizáróla­gosan használt helyiséget együttesen bérlik és használják (albérlőtársak). (3) A bérlő az albérletbe adott helyiségre újabb albérleti (albérlőtársi) jogviszonyt csak az albérlő hozzájárulásával létesíthet. (4) Az albérleti szerződés csak akkor érvényes, ha az albérletbeadáshoz a) átmeneti lakás, vállalati bérlakás, illetőleg szolgálati lakás esetében a lakással rendelkező szerv, b) nem állami lakás esetében pedig a bérbeadó hozzájárult. R. 105. § (1) Az albérletbeadás bútor- és ágy­neműhasználattal vagy anélkül történhet. (2) Az albérleti díjat, továbbá a megfizetésének módját és esedékességét — külön jogszabályban megállapított keretek között — a felek megállapo­dása határozza meg. R. 106. §. (1) Az albérlő az általa bérelt helyisé­get kizárólagosan, a lakás más helyiségeit pedig az albérleti szerződésben meghatározott mértékben és módon használhatja. (2) Az albérlő által kizárólagosan használt helyi­ség tisztántartása — ha az albérleti szerződés más­ként nem rendelkezik — az albérlő kötelessége. (3) Az albérlő a bérlőtől követelheti az általa ki­zárólagosan, továbbá a más személyekkel közösen használt helyiségek rendeltetésszerű használható­ságának biztosítását. R. 107. § (1) Az albérlő a helyiségeket és a la­kásberendezéseket, továbbá a bútorokat és az ágy­neműt csak rendeltetésszerűen, gondosan, a szocia­lista együttélés követelményeinek megfelelő mó­don használhatja. (2) Az albérlő az általa kizárólagosan használt helyiségbe más személyt — az albérleti szerződés megkötése után született gyermekének kivételével — csak a bérlő, továbbá társbérlet esetében a má­sik társbérlő hozzájárulásával fogadhat be. R. 108. §. (1) A határozott időre szóló, illetőleg valamely feltétel bekövetkezéséig tartó albérleti jogviszony a szerződésben meghatározott idő el­teltével, illetőleg a feltétel bekövetkezésével meg­szűnik. (2) Az albérleti jogviszony megszűnik akkor is, ha a) a felek az albérleti szerződést közös megegye­zéssel megszüntetik, illetőleg felbontják; b) az albérleti szerződést az arra jogosult fél felmondja; c) a bérleti jogviszony megszűnik és az új bérlő nem köteles az albérlő részére a lakáshasz­nálatot változatlan feltételek mellett biztosítani. R. 109. §. A bérlő az albérleti szerződést a kö­vetkező hónap utolsó napjára felmondhatja: a) olyan okból, amely miatt a bérbeadót fel­mondási jog illeti meg a bérlővel szemben; b) ha a lakást elcseréli vagy azt műszakilag meg­osztják; c) ha az albérleti jogviszony létesítése után meg­váltózott családi vagy egészségügyi körülményei azt indokolttá teszik; d) ha az albérlő az általa kizárólagosan használt helyiségbe jogszabály tiltó rendelkezése ellenére más személyt befogad. R. 110. §. Az albérlő a határozatlan időre kötött albérleti szerződést a hónap tizenötödik vagy utol­só napjára felmondhatja. A felmondási idő tizenöt nap. R. 111. §. (1) Az albérleti jogviszonyra vonatko­zó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell akkor is, ha a) 59/> b) állampolgár tulajdonában álló lakás esetében a bérbeadó az általa használt lakás egy részét adja bérbe; c) a bérlő, illetőleg '•— állampolgár tulajdonában álló és a bérbeadó által használt lakás esetében — a bérbeadó a közületi szervek elhelyezésére vonat­kozó jogszabályokban megengedett esetekben a la­kást vagy annak egy részét a dolgozói elhelyezése céljára közületi szervnek engedi át. (2) Agybérleti jogviszony esetében a 103. § (1) és (3) bekezdését, továbbá a 104. § (4) bekezdését alkalmazni kell, egyebekben a dologbérlet szabá­lyai az irányadók. R. 112. §. A 64. § rendelkezéseit az albérleti jog­viszony megszűnése esetén is megfelelően alkal­mazni kell V. RÉSZ A VÉGREHAJTÁSI ELJÁRÁS 14. fejezet Az átmenetileg kiköltöztetett bérlő elhelyezése R. 113. §. (1) A lakásból az épület, illetőleg a la­kás karbantartásával, felújításával, helyreállításá­val, átalakításával vagy bővítésével kapcsolatos munkák miatt átmenetileg kiköltöztetett bérlő olyan lakást köteles — a komfortfokozatra tekintet nélkül — elfogadni, amely ugyanabban a város­ban (községben) van, mint a kiürítendő lakás és van annyi lakószobája, mint amennyire a bérlő a (2)—(4) bekezdés értelmében igényt tarthat. M/* Az a) pontot a 12/1978. (III. í.) MT. sz. rendelet 7. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

Next

/
Thumbnails
Contents