Tanácsok közlönye, 1981 (30. évfolyam, 1-42. szám)

1981 / 2. szám

2. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 43 Általános rendelkezések ] Í § (1) A rendelet hatálya a kizárólag vagy leg­alább 50%-ban állajni tulajdonban álló lakó-, to­vábbá vegyes (részben lakás, részben egyéb) célra szolgáló épületeken, illetőleg társasházakon vég­zett olyan tetőtérbeépítésre és emeletráépítésre, valamint az ezzel kapcsolatban szükségessé váló más építési-szerelési munkákra (a továbbiakban együtt: ráépítés) terjed ki, amelyek elvégzésével állami bérlakás, műteremlakás, illetőleg műterem (a továbbiakban együtt: lakás) keletkezik. (2) Nem kizárólag állami tulajdonban álló épü­leten, illetőleg társasházon csak valamennyi tulaj­donostárs hozzájárulásával és akkor lehet ráépí­tést végeztetni, ha a felek megállapodnak, hogy az épületet társasházzá alakítják, illetőleg a társasház alapító okiratát a ráépítés folytán a tulajdonjog­ban bekövetkező változásnak megfelelően módosít­ják. (3) Ráépítés keretében műteremlakás, illetőleg műterem akkor alakítható ki, ha azt a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja (a továbbiak­ban: Művészeti Alap) igényli vagy javasolja. 2- § (1) Ráépítést — a (2) bekezdésben említett ese­tek kivételével — az épületet kezelő szerv végez­tethet. (2) Ráépítést kizárólag állami tulajdonban álló épületen az épületet kezelő szervvel, nem kizáró­lag állami tulajdonban álló épületen, illetőleg tár­sasházon pedig valamennyi tulajdonostárssal kötött megállapodás alapján aj a dolgozók lakásépítésének támogatásáról szóló jogszabályban meghatározott munkáltató szerv, továbbá b) — ha a ráépítés keretében két lakásnál több nem alakítható ki — a bérlőül előzetesen kijelölt magánszemély is végeztethet. 3. § m (1) Ráépítés nem végeztethető, ha az a város­(község-) rendezés vagy a műemlékvédelem érde­keit sérti, a városképet rontja és az épület állé­konyságát veszélyezteti. (2) A ráépítéshez szükséges építési, illetőleg használatbavételi engedélyt az erre vonatkozó jogszabályok szerint kell megszerezni. Ráépítési tanácsi kezelésben levő épületben 4. § (1) A tanácsi házkezelési szervnek a kezelésé­ben levő épületekre — a lakóház javítás középtávú tervével összhangban — ráépítési címjegyzéket kell készítenie. Ennek tartalmaznia kell a közép­távú tervidőszakban előreláthatólag felújításra kerülő épületek felújításával együtt, illetőleg az épületek felújításától függetlenül elvégeztethető ráépítési lehetőségeket. (2) A címjegyzékbe foglalás előtt az egyes rá­építési lehetőségeket — a 3. § (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel — műszakilag és gazdasá­gosság szempontjából vizsgálni kell. (3) Az egyes ráépítési lehetőségekre a) az épület felújításával együtt elvégeztethető ráépítés esetében a kivitelezési tervdokumentáció készítése során, b) az épület felújításától függetlenül elvégeztet­hető ráépítés esetében pedig az építési engedély­hez szükséges műszaki tervek elkészítése előtt tervezési programot is kell készíteni. 5. § (1) A címjegyzéket a tanácsi házkezelési szerv köteles összeállítani; azt a helyi tanács végrehajtó bizottsága hagyja jóvá. A jóváhagyott címjegyzé­ket a helyi tanács végrehajtó bizottságánál ki kell függeszteni. (2) Ráépítést csak a jóváhagyott címjegyzékben szereplő épületeken szabad végeztetni. (3) A tanácsi házkezelési szerv köteles az épület felújításától függetlenül elvégeztethető ráépítési lehetőségekről a munkáltató szervek, illetőleg ma­gánszemélyek részére tájékoztatást adni. 6. § (1) A tervezési program elkészítéséről a tanácsi házkezelési szerv köteles gondoskodni. A tanácsi házkezelési szerv és a ráépítést végeztető a 2. § (2) bekezdésében említett esetekben ettől eltérően is megállapodhat. (2) A tervezési programnak tartalmaznia kell: a) az épület egészére és a kapcsolódó közmű­vekre vonatkozó felmérési adatokat (műszaki álla­pot, meglevő lakások adatai stb.), b) a talaj, az épület és az egyes épületszerkeze­tek tekintetében elvégzett feltárások eredményeit, statikai megállapításait, c) a létesíthető lakások számát és nagyságát, d) a ráépítéssel kapcsolatos költségek várható összegét és az egyes lakásokra eső költséghánya­dot, e) a ráépítéssel együtt elvégeztetésre kerülő fel­újítási munkák megnevezését és költségének vár­ható összegét, továbbá j) az épületnek a ráépítés után keletkező álla­potát feltüntető homlokzati rajzát a két közvetle­nül szomszédos épület homlokzatával összeraj­zolva. 7. § (1) A ráépítést a tanácsi házkezelési szervnek az épület felújításával együtt el kell végeztetnie.

Next

/
Thumbnails
Contents