Tanácsok közlönye, 1980 (29. évfolyam, 1-48. szám)
1980 / 13. szám
13. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 283 A telepek gye :3Ított ütemű felszámolásának előkészítésével, megszervezésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatokat — a területi tanácsok irányítása és közreműködése mellett — alapvetően a helyi tanácsi szerveknek kell ellátniok. Jelen tájékoztató kiadásának célja, hogy — egyfelől összefoglalja — a hatályos rendelkezések alapján — a helyi és területi tanácsokra háruló legfontosabb feladatokat és azok megoldási lehetőségeit, — másfelől segítséget adjon a tanácsi szerveknek a gyakorlati lebonyolításhoz. II. A helyi tanács1 szervek feladatai és a megoldási módok 1. Magánlakás építési akció A szociális követelményeknek meg nem felelő telepek felszámolásával kapcsolatos áttelepítési lehetőségek elsődleges és alapvető formája, ha a telepen élő dolgozó családok erre a célra létesített magánlakás építési akció útján oldják meg a telepről való elköltözésüket. Az akció lebonyolítása során a helyi tanácsi szervek gondoskodnak: — az építtetői igények felméréséről, az építte, tők megfelelő tájékoztatásáról és beszervezéséről, az építkezésben való részvétel egyes feltételeinek megszervezéséről és az áttelepítés feltételeinek előkészítéséről, — az építési telkek biztosításáról, — a kivitelezés megszervezéséről, — az építőanyag-ellátás megoldásáról, — a takarékpénztári kölcsön folyósításának előkészítéséről, — a műszaki irányítás megoldásáról és a műszaki ellenőrzés ellátásáról, — az építkezésekkel kapcsolatos egyéb, valamint az áttelepülések más módon történő megoldása körében felmerülő hatósági feladatok ellátáI sáról. A) Az áttelepítés feltételeinek előkészítése hárítja a legszerteágazóbb munkát a helyi tanácsi szervekre, mert ennek során kell tisztázni, hogy — a telepeken élő családok áttelepítéséhez milyen megoldási lehetőségeket kell, illetőleg lehet figyelembe venni, — a megoldási lehetőségektől és módoktól függően milyen intézkedéseket kell tenni a telepek végleges felszámolása érdekében. Az áttelepítés feltételeinek előkészítése során — tisztázni kell — helyszíni vizsgálat útján — a telepen élő családok személyi körülményeit, anyagi helyzetét é: jövedelmi viszonyait, — meg kell állapítani, hogy mely családok akarnak és mely családok lennének képesek részt venni a magánerős lakásépítésben, s ezeket tájékoztatni kell a lakásépítés feltételeiről (az építhető lakások jellegéről, az építési telek juttatásáról, a beépítési kötelezettség teljesítéséről, az előtörlesztés mértékéről, a munka-tagsági viszony szükségességéről) és az őket megillethető kedvezményekről (a kölcsön összegéről, lejárati idejéről és kamatmentesscgéről, a huzamosabb munka-, tagsági viszony alapján a kölcsöntartozásból adható elengedés összegéről), — tisztázni kell azt is, hogy mely családok kívánnak helyben és mely családok kívánnak más településen építkezni, — fel kell tárni, hogy az építkezni kívánó családok közül melyek azok, akik a telepeken élő öregekkel együtt kívánnak elköltözni, — meg kell állapítani, hogy az építkezni akarók közül mely családok képtelenek — rajtuk kívül álló okokból — az építési kölcsön folyósításához szükséges, előírt mértékű előtakarékosságot teljesíteni, — fel kell mérni azt is, hogy az építkezni kívánók közül, kik azok akik vállalják — a bontási anyag ellenében ;— szanálásra kerülő földszintes épületek lebontását, — tisztázni kell azt is, hogy a helybeli építési igények kielégítése érdekében hol és mennyi építési telek áll rendelkezésre, illetőleg elégtelenség esetén hogyan és mennyi építési telket kell kialakítani, — az építési igények kiélégítése érdekében tisztázni kell a helyi kivitelezési kapacitási lehetőségeket, továbbá az építtetőknek az építkezésben saját munkával történő közreműködését, — a dolgozó családok munkáltató szerveinél tájékozódni kell a számításba vehető munkáltatói támogatás mértékérőf és formáiról. Az áttelepítés feltételeinek előkészítése során szerzett — előbbi — tájékozódó adatok alapján a helyi tanácsi szervek az alábbi intézkedéseket tehetik: — megállapodnak — írásban — az építkezni kívánókkal a magánerős lakásépítésben való részvételre; — kezdeményezik a végrehajtó bizottságnál (megyei városban a kerületi hivatal elnökénél) az építkezések céljára felhasználható állami tulajdonú építési telkeknek az építtetők ingyenes és ' határidő nélküli használatba adásához való előzetes hozzájárulás megadását;