Tanácsok közlönye, 1977 (26. évfolyam, 1-61. szám)
1977 / 10. szám
10. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 217 Az Országos Tervhivatal elnöke , és a pénzügyminiszter 1/1977. (III. 6.) OT—PM számú együttes rendelete a beruházások rendjéről szóló 34/1974. (VIII. 6.) MT számú rendelet* végrehajtására vonatkozó 3/1974. (VIII. 6.) OT—PM számú együttes rendelet* kiegészítéséről és módosításáról A 34/1974. {VIII. 6.) MT számú rendelet (a továbbiakban: R) végrehajtásáról szóló 3/1974. (VIII 6.) OT—PM számú együttes rendeletet (a továbbiakban: Vhr.) az R. 24. §-ának (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján — a beruházási fogalmak tekintetében a Központi Statisztikai Hivatal elnökével egyetértésben — a következők szerint egészítjük ki és módosítjuk: 1. § A Vhr. 3. §-a a következő új (4) bekezdéssel egészül ki: „(4) Kutatási-fejlesztési, valamint felsőoktatási tevékenységet szolgáló jelentős beruházás — a kutató, illetve fejlesztő szervezet állóeszközeinek bővítését, rekonstrukcióját és létesítését szolgáló beruházás, ideértve azokat az eseteket is, amikor az más alaprendeltetésű beruházás keretében (részberuházásként) kerül megvalósításra, ha a beruházás (részberuházás) költsége eléri a 100 millió forintot; — minden új, jogi személyként működő kutatófejlesztő szervezet létesítése, meglevő önálló szervezet vidékre telepítése, értékhatárra való tekintet nélkül; — olyan kutatási-fejlesztési célokat is szolgáló, több célú (egészségügyi, felsőoktatási) beruházás, ahol a kutatási-fejlesztési céM beruházás (részberuházás) összege eléri a 100 millió forintot; — az olyan beruházás, amelyet tudománypolitikai jelentősége miatt a Tudománypolitikai Bizottság vagy a beruházó felügyeleti szerve annak minősít." 2. § A Vhr. 5. §-a a következő új (6) bekezdéssel egészül M: „(6) A kutatási-fejlesztési, valamint a felsőoktatási tevékenységet szolgáló nagyberuházásnál a fejlesztési cél keretében a 9. sz. mellékletben* foglalt tartalmi előírásokat is ki kell dogozni és a Tudománypolitikai Bizottságnak megküldeni." * Megjelent a Tanácsok Közlönye 1974. évi 44. számában. * A 9. sz. melléklet a Tervgazdasági Értesítőben kerül közzétételre. 3- § (1) A Vhr. 8. § (2) bekezdése a következők szerint egészül ki: ,,— az Országos Vízügyi Hivatal elnöke a beruházás telepítési helyével, megvalósításával és üzemeltetésével (használatával) kapcsolatos vízellátási és vízelvezetési (szennyvíztisztítási és elhelyezési) kihatásokról és megoldási módozatokról, továbbá a beruházásnak a felszíni és a felszín alatti vízviszonyokra (vízkészletekre) gyakorolt hatásai által szükségessé váló intézkedésekről." (2) A Vhr. 8. § (6) bekezdése a következőkkel egészül ki: ,,— más alaprendeltetésű nagyberuházás keretében megvalósuló, de kutatási-fejlesztési, valamint felsőoktatási tevékenységet szolgáló jelentős beruházásnál a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárának és az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnökének vélemén3rét." 4. § A Vhr. 13. §-a a következő új (4) bekezdéssel egészül ki: „(4) A kutatási-fejlesztési, valamint felsőoktatási tevékenységet szolgáló jelentős beruházások engedélyokiratának kiadása előtt a Tudománypolitikai Bizottság hozzájárulását kell kérni, amelyhez a 9. sz. mellékletben foglalt tartalmi előírásokat kell kidolgozni és a Tudománypolitikai Bizottságnak megküldeni." 5. § A Vhr. 16. §-a a következő új (4) bekezdéssel egészül ki, egyidejűleg a jelenlegi (4)—(7) bekezdések számozása (5)—(8) bekezdésre változik: „(4) A kutatási-fejlesztési tevékenységet szolgáló jelentős beruházások beruházási alapokmánytervezetének véleményezése során a felügyeleti szerv köteles megszerezni a Tudománypolitikai Bizottság hozzájárulását. A beruházási alapokmány tervezetéhez csatolni kell a 9. sz. melléklet tartalmi előírásainak megfelelő összeállítást is." 6. § A Vhr. 30. §-a helyébe a következő rendelkezés lép, egyidejűleg a Vhr. új 30/A és 30 B §-okkal egészül ki: „Üzt ribe helyezés, üzembe helyezési okmány 30. § (1) A megvalósított állóeszköz-jellegű vagyontárgy üzembe helyezéséről — a megvalósítás pénzügyi forrására való tekintet nélkül — a rend-