Tanácsok közlönye, 1977 (26. évfolyam, 1-61. szám)

1977 / 48. szám

48. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 1259 mázza azokat az ellenőrzési feladatokat, ame­lyekkel a felügyelőbizottság az ellenőrző bizott­ságot, ahol pedig ilyen nem működik, az igazga­tóság az intézőbizottságot megbízza. II. A fogyasztási szövetkezetek megyei szövetségeinek feladatai A módosított jogszabályok — a szövetkezeti igények és az általános társadalmi haladás alap­ján — az eddigieknél nagyobb lehetőséget nyúj­tanak a bevált szövetkezetpolitikai elvek érvé­nyesítésére, az érdekképviseletre, a gazdasági segítő, ellenőrző munka fokozására, valamint a társadalmi, a csoport és az egyéni érdekek össz­hangjának jobb érvényesítésére. A jogszabályok néhány területen megerősítet­ték a szövetségek munkájában kialakult helyes gyakorlatot, más területeken pedig új feladatok­kal gyarapították a MESZÖV-ek tevékenységét. Növekszik a megyei szövetségek szerepe, fele­lőssége az országos feladatok helyi viszonyokra való alkalmazásában, a helyi koncepciók kidolgo­zásában, az általánosítható jó tapasztalatok elter­jesztésében. El kell érni, hogy a megyei szövetségek gazda­sági szervező munkájukkal, szaktanácsadásukkal, rendszeres, tervszerű és az eddiginél erőteljesebb hatást gyakoroljanak a szövetkezetek gazdálkodá­sára. Sajátos eszközeikkel befolyásolják fejlesztési elképzeléseik kialakítását, üzletpolitikájukat. Se­gítsék elő a szövetkezeti tevékenységnek a terü­leti, településfejlesztési tervekbe való beilleszke­dését.. Bővül az érdekképviseleti tevékenység. A szö­vetségeknek a jövőben tagjai lehetnek a kizárólag szövetkezetek részvételével jogi személyként mű­ködő társulások is. Az ilyen társulások igazgató­tanácsa a szövetségbe való belépést már" elhatá­rozhatja. A belépő társulások a szövetségen belül a szövetkezetekkel azonos jogokkal és kötelezett­ségekkel rendelkeznek. A társulások küldöttei — csak úgy, mint a szövetkezetek küldöttei — bár­milyen tisztségre választhatók. A jogszabályok le­hetővé teszik, hogy a MÉSZÖV elnökség az eddigi 11 tag helyett 15 tagból állhat. Azokban a me­gyékben, ahol ez indokolt, az alapszabálymódosí­tást követően az elnökséget kiegészíthetik. Az elnökség biztosítsa a felügyelőbizottság mű­ködésének tárgyi feltételeit, rendszeres tájékoz­tatással segítse elő a bizottság érdemi munkáiát. Nyújtson segítséget a szövetkezeti felügyelőbi­zottságok működéséhez is. A MESZÖV-ek jogszabályi felhatalmazás alap­ján figyelemmel kísérik és elősegítik a szövetkeze­tek demokratikus működését és önálló, tervszerű vállalati gazdálkodását, a szocialista elosztás elvé­nek érvényesülését. A szövetkezetek egyesülésére, szétválására, átalakulására és kiválására irányuló ság pedig azt célozza, hogy a szövetségek felelős­séggel működjenek közre az optimális szövetkezeti méretek alakulásában, biztosítsák a szövetkezeti tagok ezzel kapcsolatos jogainak maradéktalan ér­vényesülését. A MESZÜV-ek feladatkörük kiegé­szítésénél vizsgálják meg, hogy a kialakult nagy szövetkezetek milyen új igényeket támasztanak velük szemben. Ezekhez igazítsák hozzá szerveze­tüket és tevékenységüket. A zöldség-gyümölcs forgalmazást a korábbi gaz­dasági társulások helyett SZÖVOSZ vállalatok végzik. A megyei szövetség segítse elő e vállalatok munkájának összehangolását az AFÉSZ-ekkel, a felvásárlást irányító állami szervekkel, az érdekelt egyéb szervekkel a zöldség-gyümölcs forgalmazás­ban jelentkező helyi feladatok eredményes ellátá­sa érdekében. E munka során el kell érni a pár­huzamosságok (fejlesztésben, felvásárlásban, kis­kereskedelemben) megszűntetését, a háztáji és ki­segítő gazdaságok termelésének fokozásához szük­séges feltételek megteremtését, az ebben jelent­kező feladatok ésszerű megosztását. A megyei szö­vetség e munkában szoros együttműködést alakít­son ki a termelőszövetkezetekkel és szövetségeikkel. A jogszabályi felhatalmazás alapján a szövet­kezetek elnökének, elnökhelyettesének kiválasztá­sában, felmentésében, visszahívásában, kitünteté­sében, minősítésében, javadalmazásuk alakulásá­ban a MESZÖV-ek töltsenek be kezdeményező szerepet, illetve az illetékes fórumok előtt rend­szeresen nyilvánítsanak véleményt. A mozgalmi feladatok jobb ellátását célozza, hogy a jogszabály felhatalmazza a MESZÖV-eket a szocialista munkaverseny szervezésével, a tagok szocialista nevelésében, az oktatásban és más tár­sadalmi tennivalókban való közreműködéssel. En­nek alapján a szövetségek e feladatokban vállal­janak még nagyobb szerepet, tevékenyen segítsék a szövetkezeteket. A szövetségek — össz-szövetkezeti érdekből — maguk is kezdeményezzenek ellenőrzést. Nyújtsa­nak nagyobb támogatást a szövetkezetek belső el­lenőrzésének fejlesztéséhez, munkájuk színvona­lának emeléséhez. Segítsék elő a szövetkezeti és az illetékes állami ellenőrző szervek munkájának összehangolását, a kölcsönös információt. A Revizori Iroda a jövőben a MÉSZÖV elnök­ségének közvetlen irányításával működik. A MESZÖV-ek következetesen kísérjék figye­lemmel a revizori irodák átfogó ellenőrzésének megállapításait. Nyújtsanak fokozott segítséget a szövetkezeteknél végzett kötelező álalános ellen­őrzések realizálásához és az érintett szakterületek vezetői gondoskodjanak a lefolytatott vizsgálatok tapasztalatainak megyei hasznosításáról. Hassanak oda, hogy a feltárt hiányosságokat a szövetkezetek megszüntessék. Ahol vétkes mulasztást tapasztal­nak kezdeményezzenek felelősségrevonást. Érdek­védelmi funkciójukat a mozgalom egészének ér­dekeit szem előt tartva gyakorolják. A megyei szövetség elnöksége a szövetkezeti vezetők erkölcsi-anyagi elismerésére tett javasla­I eredményét, különösen a vezetői munka értékelé­' sére vonatkozóan.

Next

/
Thumbnails
Contents