Tanácsok közlönye, 1977 (26. évfolyam, 1-61. szám)

1977 / 40. szám

4t). szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 1087 a korábban elrendelt adatgyűjtés módosítását, | szüneteltetését vagy megszüntetését a tárgyévet megelőző év július hó 1. napjáig, az e határidő után szükségessé váló adatgyűjtés elrendelését vagy a korábban elrendelt adatgyűjtés módosítását pedig az adatgyűjtés megkezdésének tervezett időpontja előtt legalább 30 nappal kell kérnie. (2) Az (1) bekezdésben foglaltakra vonatkozó kérelmeket az 1. számú melléklet szerinti űrlap felhasználásával kell előterjeszteni.* 7. § A művelődésügyi szakigazgatási szervek és a felügyeletük, irányításuk alatt álló intézmények a saját adatigény kielégítését szolgáló, adatszolgál­tatási kötelezettséggel járó új vagy módosított, adatgyűjtés elrendelését, a korábban elrendelt szüneteltetését vagy megszüntetését a fővárosi, megyei tanács elnöke által meghatározott módon és időben kell hogy kérjék. 8- § (1) Az elrendelő az új vagy módosított kérdő­ívek és kitöltési utasítások tervezetére vonatkozó észrevételeit — az elrendelési számmal együtt — az adatgyűjtést végrehajtó szervvel 30 napon be­lül közli. Az adatgyűjtés csak az észrevételek fi­gyelembevételével hajtható végre. Az elrendelt statisztikai adatgyűjtés az elrendelő szerv statisz­tikai adatgyűjtési rendszerének részét képezi. (2) A saját adatigény kielégítését szolgáló sta­tisztikai kérdőív és iratainak címoldalán az adat­gyűjtést végrehajtó szerv megnevezésén, címén kívül fel kell tüntetni, hogy: ,,Az adatgyűjtést az oktatási miniszter (a fővárosi, megyei tanács el­nöke) szám alatt rendelte el." 9- § (1) Ha a minisztérium közvetlen felügyelete alatt álló intézmények és vállalatok a saját adat­igény kielégítését szolgáló új vagy módosított adatgyűjtés elrendelését — a megelőző év július hó 1. napjáig kérték, a tárgyévet megelőző év szeptember hó 1. nap­jáig, — ha pedig későbbi időpontban kérték, az adatgyűjtés végrehajtásának megkezdése előtt leg­alább 5 nappal, az adatgyűjtéshez véglegesített kérdőív és kitöl­tési utasítás 4—4 példányát nyilvántartás céljából a minisztériumnak kötelesek megküldeni. (2) A művelődésügyi szakigazgatási szervek és a felügyeletük, irányításuk alatt álló intézmények a 7. §-ban foglalt adatgyűjtésükhöz a véglegesített kérdőíveket és kitöltési utasításokat az elrendelő fővárosi, megyei tanács elnökének kötelesek meg­küldeni. Ezek megküldésének határidejét és pél­dányszámát a tanács elnöke határozza meg. Az önkéntes adatszolgáltatáson alapuló statisztikai adatgyűjtés 10. § (1) Ha az 1. § (1) bekezdésében felsorolt szervek önkéntes adatszolgáltatáson alapuló statisztikai adatgyűjtést kívánnak végrehajtani, a felhaszná­lásra tervezett kérdőivet és kitöltési útmutató az 5. § (2) bekezdésében megjelölt illetékes szervnek kell bemutatniuk. (2) A minisztérium közvetlen felügyelete alatt álló intézmények és vállalatok az önkéntes adat­szolgáltatáson alapuló statisztikai adatgyűjtés kér­dőívét és a kitöltési útmutató tervezetét az adat­gyűjtés kezdete előtt legalább 30 nappal kötelesek bemutatni. A tervezetet a 2. számú melléklet sze­rinti űrlap felhasználásával kell előterjeszteni.* (3) A művelődésügyi szakigazgatási szervek és a felügyeletük, irányításuk alatt álló intézmények részére a kérdőív és a kitöltési útmutató terveze­tének benyújtására vonatkozó határidőt és egyéb szabályokat a fővárosi, megyei tanács elnöke hatá­rozza meg. (4) A kérdőív és a kitöltési útmutató tervezetei­nek szakszerűségére, valamint az adatgyűjtés in­dokoltságára vonatkozó észrevételt az 5. § (2) be­kezdésében meghatározott szerv 30 napon belül közli. Az adatgyűjtés csak az észrevételek figye­lembevételével hajtható végre. (5) Az (1) bekezdés szerint bemutatott önkéntes adatszolgáltatáson alapuló statisztikai adatgyűjtés során sem lehet azonban eltérni a Központi Sta­tisztikai Hivatal, illetőleg a minisztérium által al­kalmazott fogalmaktól, csoportosításoktól, osztá­lyozásoktól és statisztikai módszerektől. 11. § (1) Az önkéntes adatszolgáltatáson alapuló sta­tisztikai adatgyűjtés kérdőívén és a kitöltési út­mutatón nyilvántartási és iktatószám vagy jog­szabályszám nem szerepelhet. (2) A kérdőív címoldalán az adatgyűjtést végre­hajtó szerv megnevezésén és címén kívül a kö­vetkező szöveget kell szembetűnő módon feltün­tetni: ,,Az adatszolgáltatás nem kötelező". Ebből adódóan — amennyiben a kérdőívet az adatszol­gáltatásra felkért a megjelölt határidőre nem küld­te meg — az nem is sürgethető. (3) Ha az adatgyűjtés szóbeli kikérdezéssel tör­ténik, az adatszolglátatás önkéntességére a kikér­dezés megkezdése előtt a megkérdezett figyelmét fel kell hívni. 12. § (1) A minisztérium közvetlen felügyelete alatt álló intézmények és vállalatok az önkéntes adat­szolgáltatáson alapuló statisztikai adatgyűjtés cél­jára véglegesített kérdőív és kitöltési útmutató

Next

/
Thumbnails
Contents