Tanácsok közlönye, 1975 (24. évfolyam, 1-59. szám)

1975 / 12. szám

12. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 211 A társasviszoTiyból származó igények elbírálása az Mt. 63. §-ának d) bekezdésére és a Pp. 349 §ának (2) bekezdésére tekintettel nem tartozik a munkaügyi döntőbizottság, illetőleg a munkaügyi bíróság hatáskörébe, s a felek jogvitájukkal az illetékes polgári bírósághoz fordulhatnak. 10. Ha az eljárásra kizárólagos illetékességgel rendelkező járásbíróság nem járhat el, a kijelölés kérdésében a Legfelsőbb Bíróság dönt. A Pp. 341. §-ának b) pontja értelmében a társadalombiztosítási határozat elleni kereset elbírálására az a bíróság illetékes, amelynek területén a társadalombiztosítás helyi szervének székhelye van. A Pp. most említett rendelkezéséből az következik, hogy a társadalombiztosítási perben a társadalombiztosítás helyi szervének székhelye szerinti járásbíróság illetékessége kizárólagos. A Pp. 324. §-a folytán alkalmazandó 45. §-ának (1) bekezdése szerint, ha az illetékes bíróság kizárás miatt nem járhat eL az eljáró bíróságot ki kell" jelölni. A (2) bekezdés szerint a kijelölés kérdésében a megyei bíróság határoz, ha a területén levő másik járásbíróság kijelölhető. Egyébként a kijelölés kérdésében a Legfelsőbb Bíróság dönt. A jogalkalmazói gyakorlatban felmerült nézet szerint — az előbbi rendelkezések alapján — a társadalombiztosítási perre kizárólagos illetékességgel rendelkező, de az eljárásból kizárt járásbíróság helyett a megyei bíróság a megye területén levő másik — kizárólagos illetékességgel nem rendelkező— járásbíróságot kijelölhet. Ez a nézet azonban nem helytálló. Amennyiben ugyanis a megye területén a Pp. 341. §-ának b) pontjában meghatározott kizárólagos illetékességre tekintettel nincs olyan másik járásbíróság, amelynek a társadalombiztosítási per elbírálására illetékessége van, a kijelölés kérdésében a Legfelsőbb Bíróságnak kell döntenie. 11. Az a körülmény, hogy a munkaügyi (szövetkezeti) döntőbizottság az érvényesített igényt nem bírálta el, nem akadályozza az igény bírósági eljárásban történő érvényesítését. A fél a munkaügyi peres eljárásban a munkaügyi (szövetkezeti) döntőbizottság előtt nem érvényesített igényt is előterjeszthet. A joggyakorlatban bizonytalanság mutatkozott annak megítélésénél, hogy ha a munkaügyi vitában érvényesített igény vagy annak egy része felöl a munkaügyi (szövetkezeti) döntőbizottság érdemben nem döntött, helye lehet-e az el nem bírált igény bírósági eljárásban történő érvényesítésének. A felvetett kérdés helyes megoldását illetően abból kell kiindulni, hogy az eljárás tárgyául szolgáló sérelemből származó további igényt a peres j eljárásban is elő lehet terjeszteni [Pp. 356. §-ának (1) bekezdése]. A Pp. vonatkozó rendelkezése te- * hát a peres eljárásban olyan igény érvényesítését is lehetővé teszi, amellyel a munkaügyi (szövetkezeti) döntőbizottság még nem foglalkozott. Az a körülmény tehát, hogy a munkaügyi (szövetkezeti) döntőbizottság téves álláspont alapján vagy egyébként tévedésből a munkaügyi vitában előterjesztett igényt vagy annak egy részét nem bírálta el, nem akadálya annak, hogy a munkaügyi perben a peres fél az el nem bírált igényt érvényesítse. Feltételezve természetesen azt, hogy a peres eljárásban érvényesített igény az eljárás tárgyául szolgáló sérelméből származik. [Ha például a munkaügyi (szövetkezeti) döntőbizottság csak a felmondás hatálytalanítására irányuló panaszt bírálta el érdemben, azonban nem határozott a munkakönyv visszatartása miatt támasztott kártérítési követelés felől, a dolgozó a munkaügyi perben az előzőleg el nem bírált igényét is érvényesítheti, mert a munkaviszony megszüntetése folytán keletkezett a vállalatnak (szövetkezetnek) az a kötelezettsége, hogy legkésőbb a munkaviszony megszűnésének időpontjában a dolgozó munkakönyvét kiadja (Mt. V. 32. §)]. Azonos megoldásra kell jutni akkor is, ha a peres eljárásban a fél olyan igényt érvényesít, amelyet a munkaügyi (szövetkezeti) döntőbizottsági eljárásban nem terjesztett elő. A Pp. 356. §-ának (1) bekezdése ugyanis lehetővé teszi, hogy a bírósági eljárásban az eljárás tárgyául szolgáló sérelemből származó további igényt érvényesítsenek. A további igény érvényesítésének tehát csupán az a feltétele, hogy az az eljárás tárgyául szolgáló sérelemből származzon, illetve azzal összefüggjön. [Például: Ha a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos munkaügyi perben a dolgozó a munkaügyi (szövetkezeti) döntőbizottság előtt nem érvényesített szabadság megváltása iránti igényét előterjeszti, ezt az igényt a munkaügyi bíróságnak el kell bírálnia, mert ez az igény összefüggésben áll a munkaviszony megszüntetésével, hiszen a dolgozó éppen annak folytán került abba a helyzetbe, hogy szabadságát természetben már nem tudja kivenni.] 12. A dolgozó fegyelmi úton más munkáltatóhoz nem helyezhető át. Az Mt. 25. §-ának (2) bekezdése szerint a munkaviszony áthelyezéssel való megszüntetésében a két vállalatnak egymással és a dolgozóval kell megállapodnia. Ezzel szemben az Mt. 55. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerinti áthelyezés fegyelmi büntetést a munkáltató a dolgozó belegyezésétől függetlenül, az Mt. 16. §-ában meghatározott eseteken kívül más szerv hozzájárulása nélkül szabhatja ki. E rendelkezések egybevetéséből arra kell következtetni, hogy áthelyezés fegyelmi büntetésként a felelősségre vont dolgozó csak a munkáltatójánál levő másik munkakör elfoglalására kötelezhető, de a fegyelmi büntetés fennálló munkaviszonyának megszűnését és másik munkáltatójánál új munkaviszony keletkezését közvetlenül nem eredményez-