Tanácsok közlönye, 1973 (22. évfolyam, 1-58. szám)
1973 / 21. szám
21. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 571 szer- és fagazdaság szakmáiban ezen felül a szakirány szerint illetékes — szakigazgatási szerv bevonásával és a tervezési szakigazgatási szer egyeztetésével javaslatot tesz a) a tanácsnak — az érdekelt megyék illetékes szakigazgatási szerveivel együttműködve a központi és körzeti iskolák létesítésére, — az intézmények szüneteltetésére, megszüntetésére, szakirányának megváltoztatására, továbbá — a felszerelések, berendezések és elhelyezési feltételek más irányú felhasználására; bj a tervezési szakigazgatási szervnek — az intézményhálózatnak a szakközépiskolákkal összehangolt fejlesztésére, valamint — a beruházások telepítési helyére. 2. A tanács döntése alapján ellátja az intézmények létesítésével, megszüntetésével, szakirányának megváltoztatásával kapcsolatos teendőket. Hatósági jogkörében engedélyezi a) az intézmények névhasználatát; bj a művelődésügyi és a képzés főhatósági felügyeletét ellátó miniszter előzetes hozzájárulása alapján — indokolt esetben — közös igazgatású szakmunkásképző iskola és szakközépiskola működését [Rendtartás 2. § (3) bek.]; cj meghatározza, illetőleg jóváhagyja az intézmények Szervezeti Szabályzatát (a kereskedelem és vendéglátóipar, továbbá az élelmiszer- és fagazdaság szakmáiban a szakirány szerint illetékes szakigazgatási szerv egyetértésével). 3. A tanács tervében meghatározott beruházások előkészítése és megvalósítása során — a tervezési szakigazgatási szervvel együttműködve és a szakirány szerint illetékes szakigazgatási szervek meghallgatásával — gondoskodik az ágazati és a főhatósági felügyeletet ellátó miniszter által meghatározott közoktatási és szakmai követelmények és normatívák érvényesítéséről, figyelemmel a központi és körzeti képzésre vonatkozó szakmai követelményekre is. 4. Javaslatot tesz a tanácsnak az intézmények személyi és tárgyi feltételeinek javítására (a kereskedelmi és vendéglátóipari szakmákat, továbbá az élelmiszer- és fagazdaság szakmáit oktató intézmények esetében a szakirány szerint illetékes szakigazgatási szerv meghallgatása alapján). 5. Közreműködik a pénzügyi szakigazgatási szerv hatáskörébe tartozó gazdasági tevékenység irányításában. Ennek során aj elősegíti a tanácsi kezelésben levő objektumok rendeltetésszerű használatát; b) figyelemmel kíséri az előírt működési feltételek és normatív előírások megtartását, és javaslatot tesz a tanácsnak az intézmények ellátottságában mutatkozó esetleges lemaradások pótlására; cj vizsgálja az objektumok állapotát, javaslatot tesz a folyamatos karbantartás és felújítás megtervezett anyagi erőforrásainak a felhasználására; d) kezdeményezheti az 1/1971. (I. 15.) PM számú rendelet 31. §-ában foglaltak alapján az önálló gazdálkodási jogkör megadását, felfüggesztését, illetve megszüntetését, továbbá az önálló bérgazdálkodási vagy felújítási alap gazdálkodás végrehajtó bizottság által történő engedélyezését [1044/1970. (X. 15.) Korm. számú hat.]. 6. Gondoskodik az intézményekre vonatkozó munkavédelmi, közegészségügyi és tűzrendészeti előírások érvényesítéséről. Munkáltatói jogkör 7. Az intézmények igazgatói felett a Munka Törvénykönyvében, és a végrehajtására kiadott jogszabályokban, illetőleg a 30—6/1971. (T K 19.) MT TH számú utasításban meghatározott teljes munkáltatói jogkört az alábbiak figyelembevételével gyakorolja: aj az igazgatók kinevezése és felmentése esetén kikéri a képzés főhatósági felügyeletét ellátó miniszter előzetes véleményét; b) az igazgatók kiválasztásánál, alkalmazásánál érvényesíti a jogszabályban előírt képesítési, szakmai-pedagógiai és gyakorlati követelményeket (Sztv. 7. §); cj a tanácsok és szerveik a felsőbb szintű szakigazgatási szerv, illetve a főhatósági felügyeletet ellátó miniszter véleményét is figyelembe véve, csak a jogszabályban előírt követelményeknek megfelelő személyeket nevezhetnek ki [11/1971. (III 31.) Korm. számú rendelet 6. § (3) bek.]; d) engedélyezi az igazgatók részére másodállás, mellékfoglalkozás és túlóra vállalását [110/1966. (M. K. 2.) A) MM—MüM sz. ut.]; ej indokolt esetben mentesíti az igazgatót a jogszabályban előírt heti kötelező óraszámban történő tanítás alól [Rendtartás 15. § (12) h) pont]; fj a kereskedelem és vendéglátóipar, továbbá az élelmiszer- és fagazdaság területén működő igazgatók minősítésének elkészítéséhez, továbbá az intézmények vezetőinek és dolgozóinak miniszteri kitüntetésére vonatkozó felterjesztésekhez kikéri a szakirány szerint illetékes szakigazgatási szerv véleményét is; g) az igazgatónak, valamint az intézmények dolgozóinak miniszteri kitüntetésére vonatkozó javaslatot a képzés főhatósági felügyeletét ellátó miniszterhez minden év február hó 10. napjáig terjeszti fel. 8. A jogszabályok keretei között meghatározza az intézmények személyzeti munkájával kapcsolatos feladatokat. 9. Véleményezi az igazgatóhelyettesek, a nem önálló otthon- (kollégium) vezetők, valamint a személyzeti és továbbképzési előadók kinevezésére és felmentésére vonatkozó iskolai javaslatokat [112/ 1972. (10) MüM sz. ut. 5. pont].