Tanácsok közlönye, 1973 (22. évfolyam, 1-58. szám)
1973 / 7. szám
256 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 7. szám Az építtetővel (vásárlóval) közös háztartásban élő eltartott szülők esetében — ha együttes jövedelmük az 1200 Ft-ot meghaladja — egyik szülő után sem nyútjható kedvezmény. (4) A keresetbe, jövedelembe a bért, nyugdíjat, járadékot és egyéb rendszeres pénzbeni juttatást kell beszámítani. Vhr. 12. §. (1) A 11. § (1)—(3) bekezdésében foglalt előfeltételeket a Takarékpénztárnál az alábbiak szerint kell igazolni: a) személyi igazolvány bemutatásával a 11. § (1) bekezdésében említett életkorokat és büntetőjogi felelősség mellett kiállított nyilatkozattal a közös háztartásban élést, ha az személyi igazolványból nem állapítható meg; b) nappali tagozatos iskolán való tanulást az iskola által kiállított igazolással; c) a munkaképesség kétharmad részben, vagy ennél nagyobb mértékben való elvesztését és ennek az állapotnak, illetve előrelátható megszűnésének időtartamát az Országos Orvosszakértői Intézet által kiállított igazolással, illetőleg ha az ilyen eltartott 16. életévét betöltötte és árvaellátásban, vagy családi pótlékban részesül, az ellátást, családi pótlékot folyósító szerv igazolásával; d) 19 azt, hogy a személy az építtető (vásárló) eltartottja és havi 600,— Ft-ot meghaladó rendszeres keresettel (jövedelemmel) nem rendelkezik, büntetőjogi felelősség mellett kiállított nyilatkozattal ; e) azt, hogy az építtető (vásárló) csak olyan személy után igényelt kedvezményt, aki után ilyen kedvezményt még senki nem kapott, büntetőjogi felelősség mellett kiállított nyilatkozattal. (2) Az (1) bekezdés d) pontjában említett nyilatkozatot mind az építtető (vásárló) mind az eltartott köteles aláírni. (3) A büntetőjogi felelősség mellett kiállított nyilatkozatot két tanú jelenlétében kell aláírni. Vhr. 13. §. Ha a 12. § (3) bekezdésében említett nyilatkozat olyan valótlan adatot tartalmaz, amely alapján az építtető (vásárló) kedvezményt kapott, e kedvezményt köteles megfizetni. Vhr. 14. §. (l)-° Kedvezmény megelőlegezése esetében a három, illetőleg hat év kezdő időpontját lakásépítésnél a lakásra vonatkozó használatbavételi engedély kiadásától, lakásvásárlásnál pedig az adásvételi szerződés aláírásának napjától kell számítani. (2) A kölcsönnyújtás alapja a megelőlegezett kedvezmény összegével csökkentett építési költség (eladási ár). 10 A Vhr. 12. §-a (1) bekezdése d) pontjának eredeti szövegében említett 500.— Ft-os kereseti (jövedelmi) határ a 7/1973. (I. 26.) PM—ÉVM számú együttes rendelet 5. §-a folytán 600 — Ft-ra változott. 20 A Vhr. 11. §-a (1) bekezdésének a szövege a 7/1973. (I. 26.) P M—É V M számú együttes rendelet 6. §-ának a szövege, amely az eredeti szöveg helyébe lépett. (3) Ha a fiatal házaspár kölcsönt nem vesz igénybe, az (1) bekezdésben említett időtartam kezdetét a kedvezmény megelőlegezésére vonatkozó igénynek a Takarékpénztár részéről történő elismerése napjától kell számítani. (4) A (3) bekezdésben említett esetben a kedvezmény összegét az építtetőnek (vásárlónak) a gyermek megszületésekor kell folyósítani. (5) Ha a fiatal házaspárnak már van egy eltartott kiskorú gyermeke, a kedvezmény megelőlegezését további egy gyermekre igényelheti. (6) A kedvezmény megelőlegezése szempontjából az örökbefogadott kiskorú gyermek a házasságból született gyermekkel egy tekintet alá esik. Vhr. 14/'A. §.2i A R. 7. §-ának (5) bekezdése szerint utólagosan nyújtott szociálpolitikai kedvezménnyel elsősorban a kölcsöntartozást, ha ez nem áll fenn, a munkáltatói kölcsöntámogatást kell csökkenteni. A kedvezmény csak az utólagos folyósítás időpontjában ténylegesen fennálló kölcsön, illetve munkáltatói kölcsöntámogatás összegéig nyújtható. Vhr. 15. §. (1) A kedvezmény megelőlegezésében részesült fiatal házaspárnak a gyermek (gyermekek) élve születését, örökbefogadását — legkésőbb a három, illetőleg hat év lejáratát követő 30 napon belül — születési anyakönyvi kivonattal, illetőleg az Örökbefogadást, az azt engedélyező gyámhatósági határozattal kell igazolni. (2) Ha a fiatal házaspár gyermekei a vállalt határidőben nem születnek meg, a) készpénzben vissza kell fizetni a megelőlegezett kedvezménynek a kölcsön engedélyezésekor megállapított előtörlesztési hányad szerinti részét; b) az igénybe vett kölcsön összegét növelni kell a megelőlegezett kedvezménynek az a) pont szerint készpénzben vissza nem fizetett részével; c) a kölcsön-(adásvételi) szerződés aláírásának napjától kezdődően — a lakásépítési formára irányadó pénzügyi feltételek szerint — az a) és bj pont szerinti összeg után is kamatot kell megállapítani; d) a havi törlesztőrészletet a még fennálló kölcsöntartozás, továbbá az a) pont szerinti összeg kamata, valamint ab) pont szerinti összeg és kamata együttes összegének alapulvételével újból meg kell állapítani. Vhr. 16. §. (1) A kedvezményre jogosultság és a kedvezmény mértékének megállapítását, továbbá annak előlegezését a kölcsön-(adásvételi) szerződés aláírása, ha pedig az építtető kölcsönt nem vesz igénybe, a lakásra vonatkozó használatbavételi engedély kiadása előtt kell kérni a Takarékpénztártól. 21 A Vhr. 14/A. §-át a 7/1973. (I. 26.) P M—É V M számú együttes rendelet 7. §-a iktatta a Vhr.-be.