Tanácsok közlönye, 1972 (21. évfolyam, 1-64. szám)

1972 / 25. szám

25. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 491 egészített 11. §-ának (1) és (2) bekezdése tételesen felsorolja azökat az összegeket, amelyeket az üzemi balesetet szenvedett dolgozót megillető kártérítés összegéből le kell vonni. E felsorolásban a kártérítés megállapítását megelőzően kifizetett szabadságmegváltás nem szerepel. Mivel a jogszabály kimerítően sorolja fel a kártérítést csökkentő tényezőket, a felsorolásban nem szereplő, egyéb jogcímen kifizetett összegek a kártérítés összegéből nem vonhatók le. Következésképpen nem vonható le a szabadságmegváltás címén kifizetett összeg sem. A szabadság pénzben való megváltásának a szabályait a 6/1967. (X. 8.) MüM. számú rendelet 16. §-ának (1) bekezdése tartalmazza. Ha a munkáltató az itt írt rendelkezések be nem tartásával a szabadság megváltása címén olyan összeget fizet ki a dolgozónak, amely őt jogszerűen nem illeti meg, a munkáltató az Mt. V. 68. §-ának (1) bekezdésében szabályozott módon — tehát ugyanúgy, mint a tévesen kifizetett munkabér esetében — követelheti a dolgozótól a neki nem járó, de ténylegesen kifizetett szabadságmegváltás visszafizetését. Ez az utóbbi jogszabály azonban a munkáltató visszakövetelési jogának az érvényesítésére rövid — általában 30 napos, de a kollektív szerződésben meghatározott esetekben 60 napos — jogvesztő határidőt állapít meg, amelynek elmulasztása esetében a dolgozó csak akkor kötelezhető visszafizetésre, ha a kifizetés helytelenségéről tudott vagy a téves kifizetést maga idézte elő. Az Mt. V. 68. §-ának az ilyen igény érvényesítésére vonatkozó speciális szabályait a munkáltató nem kerülheti meg olyan módon, hogy a határidő elmulasztása esetén a követelésének az összegét akár a dolgozó munkabéréből, akár az őt más jogcímen megillető járandóságából levonja. 35. Ha a társadalombiztosítási szerv a betegségi biztosításra történt bejelentést utóbb azért törli, mert álláspontja szerint a munkáltató és a dolgozó között nem létesült munkaviszony, ez a körülmény — a családi pótlék folyósítása tekintetében — a munkáltató mulasztásának megállapítására egymagában nem alkalmas. A családi pótlékról szóló módosított 16/1966. (VI. 1.) Korm. számú rendelet hatálya — az 1. § a) pontja értelmében — a munkaviszonyban álló dolgozókra terjed ki. A rendelet 2. §-ának (1) bekezdése értelmében — a rendeletben megszabott feltételek mellett — családi pótlékra jogosult az a betegség esetére kötelezően biztosított munkaviszonyban álló dolgozó, akinek munkaideje az illető iparágra vagy munkakörre a Munka Törvénykönyvében vagy más jogszabályban megállapított heti (havi) munkaidőnek a felét eléri és legalább két gyermeket tart el. A jogszabály előbbi rendelkezése alapján nyilvánvaló, hogy a családi pótlékra való jogosultság feltételei körében elsődlegesen azt kell vizsgálni, hogy a dolgozó betegségi biztosítási kötelezettség alá eső munkaviszonyban fejti-e ki munkáját. Ha a társadalombiztosítási szerv a munkáltatónak a dolgozó betegségi biztosításra történő bejelentését elfogadja, akkor a dolgozót — az egyéb feltételek megléte esetén — a családi pótlék megilleti. Vitás azonban, hogy mi a helyzet akkor, ha a társadalombiztosítási szerv utóbb a betegségi biztosításra történt bejelentést törli, tehát azt állapítja meg. hogy a dolgozónak a munkáltató érdekében kifejtett tevékenysége nem vonható a betegségi biztosítási jogviszony körébe. A helyes álláspont a következő: A módosított 16/1966. (VI. 1.) Korm. számú rendelet 28. §-ának (2) bekezdése értelmében a családi pótlék ügyvitelét ellátó, valamint a 24. §-ban említett munkáltatók a társadalombiztosítási szerveknek akkor kötelesek teljes egészében megtéríteni a jogosulatlanul kifizetett családi pótlékot, ha annak feltétele részben vagy egészben a munkáltató mulasztásának következménye.. Azt pedig, hogy mit kell mulasztásnak tekinteni, elsődlegesen a hiv. rendelet 24. §-a alapján kell elbírálni. E szerint, ha a családi pótlék megállapítását és folyósításának ügyviteli feladatait nem a munkáltató látja el, a dolgozó által előterjesztett családi pótlék iránti igényt, valamint az igény jogosultságot érintő változást a munkáltató köteles a SZOT által szabályzattal megállapított módon és időben az illetékes megállapító, illetőleg folyósító szervnek bejelenteni. E kérdésekre nézve — többek között — a 2/1966. (VI. 1.) SZOT számú szabályzat 60. §-a tartalmaz rendelkezést. Ha a társadalombiztosítási szerv a munkáltatónak a betegségi biztosításra történt bejelentését elfogadja, ez azt eredményezi, hogy a munkáltató alkalmazottját a családi pótlék jogszerűen megilleti. Amikor tehát a munkáltató a betegségi biztosítási jogviszony fennállása idején az alkalmazottja részére a családi pótiék folyósítását igényli, általában jogszerűen és jóhiszeműen jár el. Azt ugyanis, hogy adott esetben fennáll-e a betegségi biztosítási jogviszony, a társadalombiztosítási szerv jogosult elbírálni, tehát e vonatkozásban pozitív tartalmú határozatával összefüggésben a munkáltató részéről mulasztás nem állapítható meg. Ezért a folyósított családi pótlék visszafizetésére — viszszamenőleges hatállyal — a munkáltató nem kötelezhető. Attól a későbbi időponttól kezdődően viszont, amikortól a társadalombiztosítási szerv a betegségi biztosítási jogviszonyra vonatkozó álláspontját megváltoztatta és azt állapította meg, hogy a munkáltató alkalmazottjának tevékenysége nem vonható a betegségi biztosítási kötelezettséggel járó munkaviszony körébe, a munkáltatót a hivatkozott rendelet 24. §-a szerinti bejelentési kötelezettség terheli. Az a tény tehát, hogy a társadalombiztosítási szerv a betegségi biztosításra történt bejelentést utóbb hatálytalanította, nem