Tanácsok közlönye, 1972 (21. évfolyam, 1-64. szám)

1972 / 9. szám

136 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 9. szám 6- §• (1) Technikusminősítő vizsgára az a munkavál­laló (termelőszövetkezeti tag) jelentkezhet, aki: — megfelelő szakirányú szakközépiskolai, illetve a 7. § alapján azzal egyenértékűnek minősülő vég­zettséggel, továbbá — a választott technikusi szak szakirányának megfelelő — a közvetlen termelőmunkától a rész­folyamatok irányításáig terjedő — munkakörben eltöltött, legalább kétéves gyakorlattal, valamint — a munkahely felvételi javaslatával, vagy ked­vező véleményezésével, illetve igazolásával rendelkezik. (2) A munkahely köteles a gyakorlati időtartamát igazolni, ha a jelentkezőt a szakiránynak megfelelő munkakörben foglalkoztatja. Több munkahelyen teljesített szakirányú gyakorlat esetén az egyes munkahelyek külön-külön igazolása szükséges. Szakmai gyakorlatnak kell elf ogadni a katonai szol­gálat idejét is, amennyiben a jelentkezőt szakirányú szolgálati beosztásban foglalkoztatták és ezt az ille­tékes katonai parancsnokság igazolja. (3) A minősítővizsgára a kijelölt intézmény igaz­gatójához benyújtott kérelemmel a vizsga évének március 31. napjáig lehet jelentkezni. A kérelem­ben a választott szakon kívül, meg kell jelölni a fel­készülés tervezett szervezeti formáját. (4) A kérelemhez csatolni kell: — a szakközépiskolai érettségi bizonyítványt (vagy hiteles másolatát), vagy a 7. § szerinti vég­zettséget és képesítést igazoló okmányokat; — a gyakorlatról szóló üzemi igazolást, valamint — a munkahely felvételi javaslatát vagy véle­ményezését. 7- §• (1) A technikusminősítés szempontjából szakkö­zépiskolai végzettséggel egyenértékű — a középiskolai érettségi és a választott szak­nak megfelelő szakmunkás képesítés, valamint — az 1961. évi III. törvény alapján szervezett szakmunkásképző szakközépiskolai végzettség, amennyiben a jelentkező a szakirányú dolgozók szakközépiskolájában részére előírt kiegészítő ta­nulmányokat eredményesen elvégezte, illetve ered­ményes különbözeti vizsgát tett. (2) Az (1) bekezdés szerinti kiegészítő tanulmá­nyok, illetve különbözeti vizsgák körét és tananya­gát a szakközépiskola jelentkezés évében végző osztályának tanterve és a jelentkező által végzett tanulmányok szakmai tananyaga közötti különbség figyelembe vételével a kijelölt intézmény igazga­tója határozza meg. (3) A kiegészítő tanulmányok végzése, illetve a 'különbözeti vizsga letétele csak a kijelölt intéz­ményben engedélyezhető. (4) Mentesül a kiegészítő tanulmányok végzése, illetve különbözeti vizsga letétele alól az az (1) be­kezdés szerinti jelentkező, aki a külön rendelkezés­ben meghatározott technikusi szakon kíván minő­sítővizsgát tenni. (5) Az esti vagy levelező tagozaton végzett je­lentkező előzetes, illetve a tanulmányi idő alatti üzemi gyakorlata beszámítható, ezért az érettségit követő évben már technikusminősítő vizsgára bo­csátható. (6) A jelentkező a jegyzékben külön meghatáro­zott szakon — a minősítővizsga megkezdésének elő­feltételeként — szakdolgozatot is köteles készí­teni. 8. §. (1) A kijelölt intézmény igazgatója állapítja meg, hogy a jelentkező előképzettsége és szakmai gya­korlata elfogadható-e. (2) A jelentkezés elfogadását, illetve elutasítá­sát határozatban kell közölni a jelentkezővel. Az elutasítást részletesen indokolni kell. (3) Az igazgató elutasító határozata ellen a MÉM Szakoktatási Felügyelősége igazgatójához címzett fellebbezéssel lehet élni, melyet a kijelölt intézmény igazgatójánál kell benyújtani. 9- §• (1) A Bizottság működésére, a vizsga rendjére és az értékelésre vonatkozó rendelkezéseket a Sza­bályzat tartalmazza. (2) Minősítővizsga évente egy alkalommal — első ízben 1973-ban — november vagy december hó­napban tartható. A Bizottság összehívásáról, a vizsga feltételeinek biztosításáról a kijelölt intéz­mény igazgatója gondoskodik. (3) A tananyagról és a vizsga egyéb követelmé­nyeiről a jelentkezés elfogadásakor a jelentkezőket tájékoztatni kell. 10. §. (1) A minősítővizsga tananyagát és a vizsgatár­gyakat — a (2) bekezdésben foglalt keretek között — a M É M Szakoktatási Főosztálya állapítja meg. 1(2) A minősítővizsga legfeljebb a következő há­rom részvizsgából (vizsgatárgyból) állhat: a) általános (társadalompolitikai, közgazdasági, munkajogi, munkavédelmi és alapvető vezetési) is­meretek; b) szakirányú kiegészítő (alkalmazott biológiai, technikai stb.) ismeretek; c) a technikus szak speciális (technológiai, szer­vezési és alapvető tervezési) ismeretei. (3) Az egyes részvizsgák szóbeli feleletből és — a jóváhagyott követelmény-rendszerben előírtaktól függően — írásbeli vagy gyakorlati feladatmegol­dásból állhatnak. Szakdolgozat készítésére kötele­zettek esetében a szakdolgozat a c) alpontban meg­határozott részvizsgát helyettesíti. A szakdolgozat témáját a munkahely egyetértésével a kijelölt in­tézmény igazgatója határozza meg. (4) A sikertelen minősítővizsga megismételhető. Az a jelölt, akinek csak egy vizsgatárgyból siker­telen a vizsgája, e tárgyból két éven belül tehet javítóvizsgát.

Next

/
Thumbnails
Contents