Tanácsok közlönye, 1972 (21. évfolyam, 1-64. szám)

1972 / 58. szám

1084 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 58. szám megmaradt emlékeit generációról generációra, eredeti formájukban megújítsuk, fenntartsuk. — Az idegenforgalom és az ismeretterjesztés számára nélkülözhetetlenek, mert olyan értékes állatokat tudunk eredeti környezetükben bemutatni, amilyenek a világon másutt legfeljebb csak állatkertben láthatók. — Tudományos érdeklődés is mindig számot tart ezekre a primitív viszonyok között élő állatokra. — A modern, gyakorlati állattenyésztés szempontjából is szükséges fenntartásuk. Nem tudhatjuk ugyanis, hogy a termelés maximális emelésére irányuló tenyészmunka nem okoz-e valamikor olyan degenerációt, az újabb tenyésztésű állatfajták életében, hogy ezekhez az ősi, életerős típusokhoz kell majd visszanyúlnunk (génbank) — amire, sajnos, egyre többször van szükség napjainkban. — Végül egyes pusztai részek hasznosítására csak ezek a fajták alkalmasak. A jellegzetes rövidfűvű pusztai növényvilág fenntartásához, a pusztai táj megőrzéséhez e fajták legelő, taposó tevékenysége nélkülözhetetlen. Jövedelmet is jelentenek (rackagyapjú, bunda, „trófea", tülök, bőr, hús stb.), tartásuk olcsó. A jelenleginél nagyobb létszám rendkívül fontos, mert a kis létszám a beltenyésztés veszélyét rejti magában, mely az általános életerőt befolyásoló tulajdonságokat károsítja, már pedik ezeknek a fajtáknak egyik legfőbb értéke éppen az életerő. A már eddig is részben állami dotációval tartott állatok szélesebbkörű elterjesztésé, az egyes fajtáknak megfelelő életkörülmény és feladatkör biztosítása, a fajtisztaság megőrzése a Nemzeti Park egyik legfontosabb feladata. Külön említést érdemel közülük a szürke marha, melynek rendkívül fontos szerepe volt és lesz a szikes puszta és a szikes mocsár fenntartásában. Ehhez járul még a kormos bika, a címeres marha, az őzszínű borjú, s hozzá a hatökrös szekérfogat esztétikai értéke. A pödröttszarvú magyar racka nemcsak mint világritkaság, hanem mint suba és trófea is nagy érték. — A lótenyésztés fejlesztése is fontos feladata a HNP-nek. A magyar lónak, történelmi múltunk e nagy hagyományú állatának nemcsak megőrzése, hanem alkalmazása — főleg az idegenforgalomban — igen jelentős. — A Hortobágy megismerésének egyik legfontosabb közlekedési eszköze a ló. A lóhátas, lovaskocsis bejárás ad igazi élményt a pusztáról. Ez annál is fontosabb, mert a puszta ilyen szempontból még érintetlen belsejét a gépjárművek végzetesen háborítanák, s éppen a legfontosabbat, a táji szépséget, a puszta nyugalmát veszélyeztetnék. Az ősi magyar állatfajták fenntartása, felhasználása és bemutatása az érintett főhatóságok támogatásával, valamint a Hortobágyon gazdálkodó szervek és a Nemzeti Park Igazgatóság együttműködésével oldható meg. IV. Pusztai pásztorkodás A HNP további rendeltetése az egyik ősfoglaikozásnak, a pásztorkodásnak, valamint a pusztai életforma és állattartás jellegzetességeinek megmentése, ápolása és -hiteles körülmények között történő bemutatása, ami néprajzi, kultúrtörténeti és idegenforgalmi szempontból egyaránt jelentős. Egyik legnehezebb feladat megőrizni az eredeti pásztoréletmódot, a pásztorszokásokat, a pásztoröltözéket, a csikós, a gulyás, a juhász, s a kondás életformájának bizonyos kereteit. Életmódjukat, ruházatukat a puszta — még napjainkban is — rideg körülményei szabták meg. Feltétlenül gondoskodni kell néhány kézi kisiparág (szűcs, szűrszabó, kalapos, kovács, szíjgyártó stb.) újraélesztéséről. A pásztorok kiemelt erkölcsi és anyagi megbecsülése egyik alapvető feladata a HNP-nek. A pásztorok népművészeti tevékenységét elő kell segíteni. V. Táji építmények 1. Pásztorépítmények. Jelentőségük elsőrendű mind a pásztorélet, mind a jellegzetes pusztai táj szempontjából. Az állattartást szolgáló ősi építmények: kunyhók, ólak, enyhelyek, szárnyékok, vasalók, Kodályok. Ezek viszonylag gyorsan pusztuló, tapasztott vályog-, sár-; vagy nádépületek, fenntartásuk sok gondosságot kíván. Elsőrendű feladat a pusztuló építmények rendbehozása és a tájba nem illő építmények megfelelő átalakítása. Külön kérdés a pusztai gémeskutak felújítása. Két gémű alig van már közöttük, a három és négy géműek pedig megszűntek. 2. Egyéb táji építmények a puszták lakóházai, tanyasi házak és a pusztaszéli községek népi építkezésének emlékei, melyek egyes esetekben a vidéki klasszicista kúriatípus egyszerűsített formáit őrzik némi barokk maradvánnyal. Az épületek Alföldre jellemző fehér színe helyett terjednek az egyéb, táj idegen színek. A nád és cserép helyén teret hódít a palatető. Korszerű belsővel tervezett, de kívül táji hagyományokat őrző épülettípusok kialakítása szükséges. A nagymúltú mátai híd és vendégfogadó (mai nevén a 9 lyukú híd és a Hortobágyi Csárda) jelenleg rendben tartott műemlék, de a többi egykori csárda elhanyagolt, elpusztult. A lóváltó állomások, postaállomások, vámházak, korcsmaházak, vendégfogadók, földkocsmák, szekérállások emlékeinek ápolása, ahol még lehet rekonstruálása, restaurálása, megőrzése fontos feladat. Idegenforgalmi célokra is jól felhasználhatók. A tágabb értelemben vett Hortobágyon, a szomszédos községeket is beleértve, mintegy 25 csárdát találunk egymástól 10—15 km, tehát egyegy „lófutamnyi", illetve meghatározott „kerékfordulásnyi" távolságra. Ezek tájbaillő, egyszerűbb-kisebb, imo-v díszesebb-nagyobb épületek voltak. Közül u. r kevés őrzi a régi formákat. Külön említést érdemel a Meggyes, a Patkós, Ka-