Tanácsok közlönye, 1972 (21. évfolyam, 1-64. szám)

1972 / 57. szám

57. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 1059 (4) A meghívottaknak a helyszíni bejáráson ér­demi állásfoglalásra és kötelezettségvállalásra fel­jogosított kiküldöttekkel kell magukat képvisel­tetniük. (5) A helyszíni bejáráson gondoskodni kell a be­ruházás egészére vonatkozó általános-, valamint az egyes építményekhez kapcsolódó részletes or­ganizációs tervek összhangjáról. Ennek érdekében a generáltervező és altervező által készítendő költ­ségvetések összehangolására lehetőleg együttes be­járást kell tartani. Ha az altervezőnek az általa készítendő tervet és költségvetést korábban kell szolgáltatnia, a helyszíni bejárás előkészítéséről és megszervezéséről az altervező köteles gondos­kodni. Ilyen esetben a helyszíni bejárásra a ge­neráltervezőt is meg kell hívni. (6) A generálkivitelező köteles alvállalkozóinak érdekeiről az alvállalkozói munkákkal kapcsola­tosan tett nyilatkozata vagy az alvállalkozóknak a helyszíni bejárásba való bevonása útján gondos­kodni. 28. §. (1) A helyszíni bejárásról jegyzőkönyvet kell felvenni. A jegyzőkönyvben rögzíteni kell: a) az árformát meghatározó feltételeket; b) azt, hogy mely időpontban érvényes után­pótlási anyagárakat kell az anyagköltség kiszámí­tásánál figyelembe venni; c) az anyagköltség kiszámításához szükséges egyéb adatokat; d) az egységárakat, a pótlékokat, a felárakat, az engedményeket, a felvonulási költségeket, a ki­vitelezés ideiglenes melléképítményeinek költsé­geit befolyásoló, valamint a költségvetés elkészíté­séhez általában szükséges egyéb adatokat és kö­rülményeket. (2) Az alkalmazandó árformát meghatározó fel­tételek a következők: — az építési-szerelési munkára vonatkozó szer­ződéskötési kötelezettséget megalapító feltételek, — az építési-szerelési munka műszaki jellege (beruházási munka, fenntartási munka, műemlék­feltárás és helyreállítás, kísérleti építmény), — a pénzügyi fedezet forrása (állami, vállalati, illetve szövetkezeti, lakossági). (3) Ha a szerződés megkötése után az állami hozzájárulás a helyszíni bejárási jegyzőkönyv­ben rögzített arányhoz képest megváltozik (növek­szik, vagy csökken), ez az eredetileg meghatáro­zott árformát nem érinti. Árforma és bruttó ha­szonkulcs változást von viszont maga után az, ha a hatóság utóbb szerződéskötési kötelezettséget ír elő. (4) Az egyes anyagok költségének kiszámításá­hoz szükséges egyéb adatok a következők: — az anyagok beszerzési (származási) helye (ter­melő, termelőeszközkereskedelmi vállalat, egyéb beszerzési telephely), — a segédszerkezeti anyagok felhasználási szá­mára vonatkozó adatok, — utalás arra, hogy utánpótlási árként, vala­mint fuvarozási és rakodási költségként az „Építő­ipari Cikklista és Anyagárjegyzék"-ben foglaltak milyen körben kerülnek alkalmazásra, — a vasúton érkező anyagok fogadására alkal­mas vasútállomás (nyíltvonali kirakási hely) meg­jelölése, — a közúti szállítás útvonala, annak hossza, az út minősége és a rakodások (depóniaképzések) száma, — a különleges fuvarozásra való igény. (5) A 6. § (6) bekezdésének és a 8. § (7) bekez­désének alkalmazásában való megállapodás esetén az utánpótlási anyagokra, valamint az azokhoz kapcsolódó kevert fuvarozási és rakodási költsé­gekre vonatkozó számítást a vállalkozónak a jegy­zőkönyvhöz kell csatolnia. (6) Az egységárak képzéséhez és a költségvetés készítéséhez szükséges adatok különösen a követ­kezők: — az emelőgépek, valamint a nehéz beemelő, cölöpöző, aszfaltkeverő és betongyártó gépek kü­lönleges költségeinek előirányzásához szükséges adatok és feltételek, amennyiben nem a 11. § (6) bekezdésében foglaltak alkalmazandók, — a munkatételek (szerkezetek) minőségi osz­tályos követelményei, — a többletköltséget előidéző különleges körül­mények jogcímei és előirányzásuk módja, — a felvonulási költségek tételes előirányzására vonatkozó igény és az építtető által a vállalkozó részére nyújtott felvonulási szolgáltatások, — a kivitelezés ideiglenes melléképítményeire vonatkozó adatok, — az elektronikus géppel való költségvetés ké­szítésére vonatkozó megállapodás, — utalás a hatósági irányáras egységárgyűjte­mények és árjegyzékek alkalmazására. (7) Az adatok rögzítése során keletkező véle­ményeltéréseket az érdekelt felek álláspontjának megfelelően kell jegyzőkönyvbe foglalni. A vé­leményeltérések megszüntetéséig a hatósági ár kö­rében a költségvetést a tervező adatai alapján kell elkészíteni. (8) Ha a helyszíni bejárás időpontjában a kivi­telező nem ismert, az (1) bekezdésben meghatáro­zott adatokat a várható feltételek szerint kell rög­zíteni. Ilyen esetben a költségvetést mindig a ma­ximált árformára érvényes rendelkezés szerint kell a tervezőnek elkészítenie.

Next

/
Thumbnails
Contents