Tanácsok közlönye, 1971 (20. évfolyam, 1-61. szám)
1971 / 41. szám
924 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 41. szám végrehajtó bizottság megállapítja azoknak a feladatoknak a körét, amelyeket — közvetlenül az egészségügyi osztály lát el, továbbá azt, amelyet — az intézményekkel együtt közösen lát el, illetőleg azt, amelyet — az intézetek közvetlenül látnak el, és amely feladatok ellátását az egészségügyi osztály felügyeli, irányítja és ellenőrzi. 2. Egészségügyi és szociális intézmények, szervek létesítéséhez, a meglevők átszervezéséhez és megszüntetéséhez, fejlesztéséhez és rekonstrukciójához, szakmai ellátási szintjük meghatározásához az egészségügyi osztály vezetőjének javaslata szükséges; jogszabályban, irányelvben vagy a vonatkozó szervezeti és működési szabályzatban előírt esetekben a megyei egészségügyi osztály vezetőjének előzetes véleményét, illetve hozzájárulását is ki kell kérni. Az olyan egészségügyi vagy szociális intézmények átszervezéséhez és megszüntetéséhez, amelynek ellátó szerepe a fenntartó tanács illetékességi területén túlterjed, a végrehajtó bizottság a megyei egészségügyi osztály vezetőjének véleményét — előzetesen — köteles kikérni. 3. Az egészségügyi osztály gondoskodik arról, hogy azok a tanács által fenntartott egészségügyi és szociális intézetek, amelyeknek ellátási köre a tanács illetékességi területén túlterjed, feladataikat az államigazgatási területbeosztástól függetlenül ellássák. 4. Amennyiben az egészségügyi osztály nem rendelkezik a B) 4—6. pontban foglalt feladatok ellátásához szükséges intézményekkel, ezen feladatok ellátását a megyei szintű intézményekben kell biztosítani. 5. Az egészségügyi osztály az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének megyei városi bizottságával és a Magyar Vöröskereszt városi szervével együttműködve látja el irányító tevékenységét. III. RÉSZ A városi tanács végrehajtó bizottsága egészségügyi feladatot ellátó szakigazgatási szerve I. FEJEZET Az egészségügyi feladatokat ellátó szakigazgatási szerv felügyelete 1. A városi tanács végrehajtó bizottsága egészségügyi feladatot ellátó szakigazgatási szerve (a továbbiakban: egészségügyi osztály) a tanács végrehajtó bizottságának szakmai osztálya. 2. Az egészségügyi osztály a végrehajtó bizottságnak van alárendelve. 3. Az egészségügyi osztály a megyei egészségügyi osztály szakmai irányításával működik, a megyei egészségügyi osztály e jogkörében érvényesíti sajátos ágazati felügyeleti jogait. 4. Az egészségügyi osztály vezetőjének kinevezése, illetőleg felmentése előtt a felettes szakigazgatási szerv vezetőjét tájékoztatni kell a tervezett intézkedésről. 5. Az egészségügyi osztály hatósági ügyintézésének törvényessége felett a tanács végrehajtó bizottságának titkára felügyeletet gyakorol. II. FEJEZET Az egészségügyi osztály feladatköre A) Az egészségügyi osztály működési területén 1. Érvényesíti az egészségpolitikai és szociálpolitikai célkitűzéseket, az egészségügyi miniszter és a megyei egészségügyi osztály vezetője által kiadott szakmai irányelveket és elvi állásfoglalásokat, végrehajtja az egészségügyi és szociálpolitikai ágazatokat érintő jogszabályokat, a tanács és a végrehajtó bizottság határozatait, illetőleg biztosítja végrehajtásukat. 2. Irányítja, segíti és ellenőrzi az alárendelt intézmények munkáját. A szakmai irányító és ellenőrző munkába bevonhatja a megyei szakfőorvosokat. 3. Tervezi és szervezi a jogszabályok, központi szakmai irányelvek és elvi állásfoglalások, valamint a végrehajtó bizottság előírásai, útmutatásai alapján — a VB illetékes szakigazgatási szerveivel együttműködve — az egészségügyi ellátás és a szociális gondoskodás hálózatát, annak tevékenységét. 4. Általános felügyeletet gyakorol a tanács által fenntartott egészségügyi és szociális intézmények, szervek felett, irányítja és ellenőrzi azok működését. A végrehajtó bizottság által megállapított keretben fejlesztési, működtetési terveikre javaslatot tesz, illetőleg terveiket a végrehajtó bizottság felhatalmazása alapján meghatározza. A végrehajtó bizottság az érdekelt szakigazgatási szervekkel egyetértésben ellenőrzi, hogy az egészségügyi és szociális intézmények fejlesztése és működése a végrehajtó bizottság által megjelölt ütemben, illetve színvonalon valósul-e meg. 5. Ellenőrzi az ágazat körébe vágó jogszabályok végrehajtását, valamint az általános érvényű szakmai irányelvek és elvi állásfoglalások érvényesülését. 6. Első fokon gyakorolja a tanácsok végrehajtó bizottsága egészségügyi szakigazgatási szerve hatáskörébe utalt hatósági jogköröket. B) Az egészségügyi osztály feladatkörébe tartozik: 1. Az orvosi rendtartás rendelkezései megtartásának biztosítása és ellenőrzése; a rendelkezések