Tanácsok közlönye, 1971 (20. évfolyam, 1-61. szám)

1971 / 36. szám

862 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 36. szám a) Annak a feltételnek, hogy a munkahelyen való állandó jelenlétet a munka jellege nem kí­vánja meg, mindkét munkakörben fenn kell áll­nia pl. a vállalat műszaki fejlesztési osztályán dol­gozó beosztott mérnök nem vállalhat kutatói mun­kakörben másodállást és viszont. E rendelkezés alapján megengedett másodállás vállalása a veze­tői munkakörökben [Mt. V. 111. § (2) bekezdés], valamint b) az Mt. V. 37. § (1) bekezdésében említett azokban a munkakörökben, amelyekben a minisz­ter a munkaügyi miniszterrel egyetértésben en­gedélyezte, hogy a dolgozó a munkaidőnek csak egy részét töltse a kijelölt munkahelyen. Mellékfoglalkozás — több mellékfoglalkozás esetén is — csak olyan időre létesíthető, hogy — az első munkaviszony munkaidejét is figyelembe­véve — o dolgozó összes munkaviszonyaiban a rendes munkaideje havi átlagban a háromszáz órát ne haladja meg. [Mt. V. 34. § (4) bek.] Ha a dolgozó valamely munkaviszonyában a munkaidő heti negyvennyolc óránál rövi­debb, az Mt. V. 34. § (4) bekezdésében előírt háromszáz órát ennek arányában csökkenteni kell. [MüM. R. 1. § (2) bekezdésével kiegészí­tett 5/1967. (X. 8.) MüM sz. rendelet] c) A 300 óra a heti 48 órás munkaidőt veszi alapul, így a 300 óra lényegében az átlagos napi 8 órán felül még napi 4 órai elfoglaltságot enged. Természetesen a 300 óra számításánál az esetle­ges másodállást is figyelembe kell venni, ha a másodállást a munkakörre megállapított törvé­nyes munkaidőnek csak egy részére (napi 2, 3 vagy 4 órára) létesítették; tehát akinek már van egy — teljes vagy legalább napi 4 órás munka­idejű — másodállása, mellékfoglalkozást nem vál­lalhat! Kivéve a 29/1967. (Eü. K. dec. rk.) EüM sz. utasításban foglalt rendelkezéseket. d) Az Mt. V. 17. § (3) bekezdésének rendelke­zése szerint mód van arra, hogy a dolgozót a mun­kakörre megállapított munkaidőnek csak egy ré­szére (napi 2, 3, 4 stb. órára) alkalmazzák. Ellen­kező kikötés hiányában tehát a másodállásban is törvényes munkaidőre szól a dolgozó alkalmazása; munkabérét is teljes (pl. napi 8 órás) munkaidő­nek megfelelően kell megállapítani, de annak — az Mt. V. 34. § (3) bekezdésének rendelkezése alapján — fele összege illeti. e) A d) alatt mondottakból, valamint a bérfize­tési korlátozásról szóló szabályból (Mt. V. 34. § (3) bek.) következik, hogy ha a dolgozó „első" mun­kaviszonya megszűnik, az addigi „másodállású" munkaviszony munkaideje gyakorlatilag is azo­nos lesz a törvényes, illetve a megállapodás sze­rinti munkaidővel; ezért a dolgozót most már nem a fél, hanem a munkaszerződés szerinti munka­bér teljes összege megilleti. Ilyképpen a másodál­lás keretében dolgozót foglalkoztató vállalatnak mindig számolnia kell azzal, hogy ha a dolgozó első munkaviszonya — akár az illető vállalat, akár a dolgozó saját elhatározása nyomán — megszű­nik, az addigi másodállás a törvényes, illetőleg a megállapodás szerinti munkaidőnek megfelelő „rendes" munkaviszonnyá alakul át a megfelelő, teljes összegű munkabér fizetésének kötelezett­sége mellett. (Pl. a dolgozó az „A" vállalatnál 4000 Ft-os munkabérrel áll munkaviszonyban, a „B" vállalatnál pedig 3800 Ft-os bérű munkakört tölt be a másodállás keretében, amiért csak 1900 Ft kerül kifizetésre; ha munkaviszonya az „A" vállalatnál megszűnik, akkor a „B" vállalatnál munkaideje teljes lesz és teljes összegű munka­bérre, tehát a 3800 Ft-ra lesz jogosult.) Ugyanez a helyzet, ha a dolgozó — a munkáltató vállalatok hozzájárulásával — munkaviszonyain változtat és a másodállású munkaviszonyát „rendes", az ad­digi első munkaviszonyát pedig másodállású mun­kaviszonnyá alakítja át. Ez esetben az előbbi pél­dát alapulvéve az „A" vállalatnál 2000, a „B" vál­lalatnál pedig 3800 Ft-os munkabér illeti meg a. dolgozót. 7. Jogok és kötelezettségek a) A másodállás és a mellékfoglalkozás önálló munkaviszony, ebből következik, hogy azok a rendelkezések, amelyek a munkaviszonyra (a munkaviszony létesítésére, a munkaszerződés megkötésére, módosítására, megszüntetésére) álta­lában vonatkoznak, természetszerűleg vonatkoz­nak a másodállásra és a mellékfoglalkozásra is. Ugyancsak ebből következik, hogy a dolgozót meg­illetik és terhelik mindazok a jogok és kötelezett­ségek, melyek az általános rendelkezések szerint a munkaviszonyban álló dolgozókat megilletik és terhelik. Különbség csak annyiban adódik, ameny­nyiben a másodállás és a mellékfoglalkozás jelle­géből következik (pl.: ha jogszabály meghatározott munkakörökben a munkaszerződés érvényességé­hez a felügyeleti vagy más szerv hozzájárulását kívánja meg, vagy ha a vállalat a dolgozót a mun­kakörére megállapított teljes munkaidőnek csak egy részére alkalmazza, ilyen esetben a munkabért a meghatározott részmunkaidő alapulvételével kell megállapítani, vagy jogszabálysértő a kollektív szerződésbe felvett olyan szabályozás, hogy másod­állásban vagy mellékfoglalkozásban foglalkoztatott dolgozó nem részesíthető jutalomban vagy nem kaphat nyereségrészesedést, kivéve ha egyéb mun­kaviszonyában sem részesülhetne pl. valamely más kizáró ok miatt). Minden munkaviszonyban, s különállóan vizs­gálva a dolgozót megilletik azok a járandóságok, amelyek a munkaviszonnyal kapcsolatosak, hacsak a jogszabály nem rendel eltérést. b) A fentiekből következik, hogy a dolgozót a ré­szére járó szabadság (évi rendes szabadság és a ta­nulmányi szabadság) minden munkaviszonyábar megilleti. Minden munkaviszonyban különállóar kell azonban elbírálni a dolgozót megillető pót­szabadság mértékét, illetőleg azt, hogy a tanul­mányi szabadságból mennyi időre kell a dolgozó­nak átlagkeresetet fizetni. Ha a dolgozót az egyes munkaviszonyokban el­térő mértékű szabadság illeti meg bármilyen ok­ból, akkor a dolgozó köteles a munkakörét ellátni abban a munkaviszonyában, amelyben már sza-

Next

/
Thumbnails
Contents