Tanácsok közlönye, 1971 (20. évfolyam, 1-61. szám)
1971 / 31. szám
772 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 31. s zám (3) Az (1) bekezdésben meghatározott támogatást — az építő-, szak- és szerelőipari kapacitás kivételével — a szakszervezeti bizottság, termelőszövetkezeteknél a közgyűlés által meghatározott szerv javaslatára a munkáltató szerv vezetője á munkahely által szervezett és a fizikai dolgozók hétvégi pihenését biztosító üdülőkolóniák, társasüdülők, horgásztanyák építésénél engedélyezheti. 13. §. (1) Elsősorban a dolgozók telepszerű többszintes lakóházépítését kell támogatásban részesíteni. (2) A támogatás hatékonyabb fehasználása érdekében a dolgozók az erre vonatkozó jogszabályok keretei között lakásépítő szövetkezetet alakíthatnak. (3) Az egyes munkáltató szervek egymással társulva is végezhetik dolgozóik lakásépítkezéseinek szervezését és lebonyolítását. Ilyen esetben a 2. § (4) bekezdésben foglalt tilalom a 12. § (1) bekezdésében említett támogatásokra nem vonatkozik. (4) A dolgozók lakásépítéseinek szervezésével és lebonyolításával az OTP, a lakásépítőszövetkezet vagy tevékenységi köre alapján erre jogosult más szerv is megbízható. 14. §. (1) A lakásépítési alapból támogatásban részesülő lakásépítés (vásárlás) pénzügyi forrása: a) az érdekelt dolgozók előtörlesztése; b) telepszerű többszintes és egyedi többszintes lakóházépítés esetében az állam által a dolgozók részére nyújtott szociálpolitikai kedvezmény; c) a munkáltató szerv részéről nyújtott kölcsön; d) az OTP kölcsön. (2) A lakásépítésben (vásárlásban) résztvevő dolgozók által fizetendő előtörlesztés mértékét a 4. § (4) bekezdése szerinti megállapodásban kell rögzíteni. Az előtörlesztés a szociálpolitikai kedvezménnyel csökkentett építési költség (eladási ár) 15%-ánál kisebb nem lehet. Az építési költséget (eladási árat) a 4/1971. (II. 8.) PM—ÉVM számú együttes rendelet 8. §-ában foglaltak szerint kell meghatározni. (3) A szociálpolitikai kedvezmény mértékére és folyósításának feltételeire a 7/1971. (II. 8.) Kprm. számú rendelet 7. §-ában és a 4/1971. (II. 8.) PM—ÉVM számú együttes rendelet 11—18. §-aiban foglaltak az irányadók. (4) A támogatásként nyújtott kölcsön összegében, valamint feltételeiben a 4. § (4) bekezdése szerint kell megállapodni. (5) Az OTP kölcsön nem lehet magasabb: a) a telepszerű többszintes lakóházépítés esetében a szociálpolitikai kedvezménnyel csökkentett építési költség (eladási ár) 50%-ánál; b) egyedi többszintes lakóházépítés esetében a szociálpolitikai kedvezménnyel csökkentett építési költség (eladási ár), családiház építés esetében az építési költség 25%-ánál. (6) Az OTP kölcsönt a 7/1971. (II. 8.) Korm. számú rendeletben szabályozott feltételek szerint kell nyújtani. 15. §. (1) A dolgozó a lakásépítési alapból a 14. § (1) bekezdésének c) pontja alapján nyújtott kölcsönt — az OTP területileg illetékes fiókja útján — kamatmentesen, havi részletekben, az OTP kölcsönre megállapított törlesztési idő alatt köteles visszafizetni. A kölcsön fennálló összege után az OTP évi 1%-os kezelési költséget számít fel. Késedelem esetén a kamatfizetés tekintetében a Ptk. 301. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezések az irányadók. A késedelmi kamat a munkáltató lakásépítési alapját illeti meg. (2) A dolgozó által teljesített visszafizetéseket az OTP a munkáltató szerv „Lakásépítési alap számlája" javára negyedévenként elszámolja. A visszafizetett összegek a munkáltató szerv rendelkezése szerint vagy ismételten felhasználhatók a lakásépítés (vásárlás) támogatására, vagy a képzés módjától függetlenül a fejlesztési alap, illetve a tárgyévi beruházási keret kiegészítésére fordítandók. (3) A munkáltatói támogatással felépült (vásárolt) lakás — a 11. § (1) bekezdésének b) pontjában említett bérlőkiválasztási jog útján megszerzett lakások, továbbá az (1) bekezdés c) pontjában megjelölt lakások kivételével — a dolgozó tulajdonába kerül. (4) A lakás az OTP kölcsön, illetve a ki nem egyenlített munkáltatói kölcsön fedezetéül szolgál. A munkáltató szerv jelzálog jogát az OTP-t követő rangsorban kell a telekkönyvbe bejegyezni. A jelzálog telekkönyvi bejegyzése, illetve törlése illetékmentes. (5) A lakást a tartozás fennállásának ideje alatt csak az OTP és a munkáltató szerv együttes hozzájárulásával szabad elidegeníteni vagy megterhelni. 16. §. (1) A munkáltató szerv a részesedési alapjából, illetve jutalmazási keretéből a dolgozónak —az őt terhelő fizetési kötelezettségek teljesítéséhez — vissza nem térítendő támogatást, engedményt vagy kamatmentes kölcsönt adhat. Ennek keretében : a) a dolgozót terhelő előtörlesztéshez vissza nem térítendő módon hozzájárulhat, illetve annak egy részét kölcsön formájában megelőlegezheti; b) a vállalati bérlakás szociálpolitikai kedvezménnyel csökkentett lakásépítési hozzájárulásá.ból, illetőleg lakáshasználatbavételi díjából a 2/ 1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet 14. §-ának (2) bekezdésében, valamint 16. ,§-ának (3) bekezdésében foglaltak szerint engedményt adhat. Ezt az engedményt a munkáltató szerv részesedési