Tanácsok közlönye, 1971 (20. évfolyam, 1-61. szám)

1971 / 20. szám

540 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 20. szám A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 1013/1971. (IV. 28.) számú határozata „A Minisztertanács Vándorzászlójával kitüntetett kisipari szövetkezet" cím és vándorzászló adományozásáról A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány az 1970. évi munka verseny eredményei alapján „A Minisztertanács Vándorzászlójával kitüntetett kisipari szövetkezet" címet, valamint az ezzel járó vándorzászlót és pénzjutalmat adományozza a Mátravidéki Építő és Szakipari Kisipari Termelőszövetkezetnek, a Budapesti Autójavító Kisipari Termelőszövetkezetnek és a Matyó Háziipari Szövetkezetnek. Fock Jenő s. k., a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnöke A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 1014/1971. (IV. 28.) számú határozata a munkások továbbképzési rendszere fejlesztésének általános elveiről A gazdaság intenzív fejlesztése, a felgyorsult műszaki-technikai haladás a népgazdaság valamennyi területén elengedhetetlenül szükségessé teszi, hogy a munkások — különösen a szakmunkások — a mindenkori követelményeknek megfelelő szinten tudják feladatukat teljesíteni. Ezért a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány a munkások továbbképzésének szervezettebbé és hatékonyabbá tétele érdekében az alábbiakat határozza: I. A továbbképzés célja, feladatai és feltételei 1. A továbbképzés célja, hogy a munkások — főként a szakmunkások — szaktudásukat az állandóan fejlődő technikai-technológiai szint követelményei szerint bizonyos időszakonként felfrissítsék, korszerűsítsék, elsajátítsák a különböző speciális munkakörök hatékony ellátásához szükséges új ismereteket, megszerezzék, illetve bővítsék a társadalmi, gazdasági kérdésekben való jártassághoz szükséges politikai és általános alapműveltséget. 2. Miután a munkások szakmai felkészültségének növelése a népgazdaság fejlesztésének számottevő erőforrása, szükséges, hogy a vállalatok a gazdaságpolitikai célokat az ágazati sajátosságokat, a termelési és fejlesztési terveket figyelembe véve, munkásaikat — elsősorban a szakmunkásokat — az indokolt időközönként (általában 5—8 évenként) továbbképezzék. 3. A továbbképzés keretében külön kell gondoskodni a munkások számára a továbbképzésről minden olyan esetben, amikor azt a termelés érdekei, vagy más fontos indokok (üzemi rekonstrukció, gyártmányprofil változás, munkaerő átcsoportosítás, életbiztonsági, vagyonbiztonsági okok, szabványok megváltozása stb.) megkívánják. 4. A továbbképzés keretében meg kell oldani a vezető munkások, illetőleg munkavezetők (mesterek, brigád-, munkacsapat, csoportvezető) olyan irányú képzését is, hogy elsajátíthassák és hatékonyan alkalmazhassák munkájuk során a dolgozók kisebb-nagyobb csoportja irányításához szükséges ismereteket, a munkaszervezési, üzemgazdasági, munkavédelmi és szervezési tudnivalókat. 5. A továbbképzés tartalmát az alábbiak figyelembevételével kell meghatározni: a) a korszerű szakismereteket megalapozó általános alapműveltség kiegészítése és felújítása, különös tekintettel a természettudományi ismeretekre; b) a szakmai (elméleti és gyakorlati) oktatás keretében : — specializáló, korszerűsítő és ismeretbővítő képzés; — rokon-szakma, rokon-tevékenységi kör ellátására való felkészítés; — újonnan keletkező szakmára való kiképzés; — különleges munkakörök tudnivalóinak elsajátítása; — egyszerűbb (kisebb munkacsoport irányításához szükséges) vezetői feladatok ellátására való felkészítés; c) a politikai ismeretek elmélyítését, a szocialista társadalmi tudat fejlesztését szolgáló alapműveltség. 6. A továbbképzés rendszerének kialakítása és tartalmának meghatározása során gondoskodni kell arról, hogy a továbbképzés az iskolai rendszerű szakoktatásnak is szerves kiegészítője legyen. 7. A továbbképzésről való gondoskodás alapvető vállalati feladat, ezért a továbbképzés megszervezéséről, a feltételek biztosításáról elsősorban a vállalatoknak kell gondoskodniuk. 8. A továbbképzéshez szükséges személyi és tárgyi feltételeket a továbbképzés kiterjesztésével