Tanácsok közlönye, 1971 (20. évfolyam, 1-61. szám)
1971 / 6. szám
6. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 159 zeléséröl, karbantartásáról, felújításáról) és a lakásokkal összefüggő szolgáltatások szervezéséről. Vhr. 10. §. Ha a lakásépítő szövetkezet vagy tagja lakóházépítéshez szükséges építési telekkel nem rendelkezik, azt elsősorban az állami telekértékesítésre vonatkozó jogszabályok rendelkezései szerint kell részére biztosítani. Vhr. 11. §. (1) A lakásépítő szövetkezet a R. 9. §-ának b(—d) pontjában foglalt feladatait — a (2) bekezdésben említett kivétellel — csak a tevékenységi köre alapján arra jogosult szervnek adott megbízás útján láthatja el. (2) A szövetkezet a lakóházak műszaki tervezését és kivitelezését a magánerőből történő társas- és csoportos lakóházépítésre vonatkozó jogszabályok keretei között — házilagosan — maga is elvégezheti, illetőleg e célra társulhat. Vhr. 12. §. A tagok a lakóházépítésben a kivitelezővel kötött megállapodás alapján saját munkájukkal résztvehetnek. i Vegyes rendelkezések R. 10. §. (1) Ez a rendelet 1971. július hó 1. napján lép hatályba. (2) A rendelet végrehajtásáról az építésügyi és városfejlesztési miniszter és a pénzügyminiszter együttesen gondoskodik az igazságügyminiszterrel és az Altalános Fogyasztási Szövetkezetek Országos Szövetségével egyetértésben. Vhr. 13. §. (1) Ha a R. és e rendelet másként nem rendelkezik, a lakásépítő szövetkezet megalakulására,' az alapszabály kötelező tartalmára, a szövetkezet szervezetére, szerveinek működésére, a tagsági viszonyra, továbbá az állami felügyeletre és az érdekképviseletre a lakásfenntartó szövetkezetről szóló jogszabályok rendelkezéseit kell alkalmazni. (2) Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezést a tulajdoni viszonyokra is alkalmazni kell azzal az eltéréssel, hogy csoportos családi házak felépítésére (és fenntartására) alakuló szövetkezetnél csak a telkek, továbbá a lakóépületek fenntartását szolgáló létesítmények (javító, karbantartó műhely stb.) állnak a lakásépítő szövetkezet tulajdonában. (3) Ha a lakásépítő szövetkezet a megalakuláskor a lakóházak fenntartásának formáját nem határozta meg, az építkezés befejezését követően — a közgyűlés határozata alapján — lakásfenntartó szövetkezetté alakulhat. Vhr. 14. §. Ez a rendelet 1971. július hó 1. napján lép hatályba. Vályi Péter s. k. Bondor József s. k., pénzügyminiszter építésügyi és városfejlesztési miniszter A pénzügyminiszter és az építésügyi és városfejlesztési miniszter 4/1971. (II. 8.) PM—ÉVM számú együttes rendelete az egyes lakásépítési formák pénzügyi feltételeiről és a szociálpolitikai kedvezményről szóló 7/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet végrehajtásáról Az egyes lakásépítési formák pénzügyi feltételeiről és a szociálpolitikai kedvezményről szóló 1} 1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet (a továbbiakban: R.) 9. §-a (4) bekezdésének a) pontjában ka-