Tanácsok közlönye, 1971 (20. évfolyam, 1-61. szám)
1971 / 59. szám
1222 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 59. szám (2) A díjszabást a Közlekedési Közlönyben ki kell hirdetni és arról, valamint a személy- és poggyászfuvarozás egyéb lényeges feltételeiről az utasokat, — megfelelő módon — egyébként is tájékoztatni kell. Fuvarozási feltételek 3- §• (1) A közforgalmú hajózási vállalat a fuvarozást teljesíteni köteles, ha a) az utas a szabályzat, illetőleg a díjszabás feltételeit megtartja; b) a fuvarozást jogszabály vagy hatósági rendelkezés nem tiltja; c) a fuvarozás a rendelkezésre álló vízi jármű vei lehetséges; d) a fuvarozást nem akadályozza olyan körülmény, amelyet a vállalat ki nem kerülhetett vagy amelynek elhárítása tőle nem függött. (2) A fuvarozást közérdekből vagy kényszerítő üzemi okból a hajózási hatóság korlátozhatja, vagy különleges feltételhez kötheti. (3) A közforgalmú hajózási vállalat az (1) bekezdés d) pontjában, valamint a (2) bekezdésben meghatározott fuvarozási akadályról, illetőleg korlátozásról az utasokat, a hajóállomásokon (feladóhelyeken), valamint — szükséghez képest — sajtó, illetőleg rádió útján tájékoztatni köteles. II. Fejezet SZEMÉLYFUVAROZÁS Utasokra vonatkozó általános rendelkezések 4- §• (1) A hajóállomáson (kikötőben) az utasok és kísérőik csak a részükre megnyitott területre léphetnek be; a hajóállomás (kikötő) területére fuvarozásból kizárt személynek belépnie, illetőleg oda a fuvarozásból kizárt tárgyakat bevinni nem szabad. (2) A vízi járművön az utasoknak csak a részükre megnyitott területre szabad belépniük; kísérőnek a vízi járműbe beszállni tilos. (3) A vízijármű korlátjának ajtaját, valamint a vízi jármű ablakát önhatalmúlag kinyitni, a vízijármű korlátjára ülni nem szabad. (4) A hajóállomáson (kikötőben) és a vízi járművön tilos a többi utast, valamint a hajóállomás (kikötő), illetőleg a vízi jármű személyzetének munkáját zavaró módon zenélni, rádiózni, a nem dohányzók részére fenntartott területen dohányozni, továbbá más olyan magatartást tanúsítani, amely az utastársakat, illetőleg a személyzet munkáját egyébként zavarja. (5) Tilos a hajóállomást (kikötőt), valamint a vízijárművet és azok berendezéseit beszennyezni, megfertőzni, megrongálni. Aki a hajóállomást (kikötőt), illetőleg a vízijárművet vagy azok berendezését beszennyezi, megfertőzi vagy megrongálja, köteles a tisztítással, fertőtlenítéssel járó költséget megfizetni, valamint az okozott kárt megtéríteni. (6) A hajóállomáson (kikötőben), illetőleg a vízijárművön árusítani csak az üzembentartó engedélyével szabad; az üzembentartó engedélye azonban nem pótolja az árusításhoz egyébként szükséges hatósági engedélyt. Utaskiszolgálás 5. §. (1) A fuvarozó a hajóállomáson (kikötőben) és a vízi jármű vön — a szolgálatot ellátó személyzet útján — köteles az utasoknak az utazással kapcsolatos minden tájékoztatást megadni. (2) A vízi jármű vezetője köteles gondoskodni arról, hogy a hajóállomásra (kikötőbe) érkezéskor az utasok a hajóállomás nevéről, az átszállási (csatlakozási) lehetőségekről, valamint a 10 percnél hoszszabb idejű tartózkodásról tájékoztatást kapjanak. A tájékoztatást olyan időben kell adni, hogy az utasok a kiszálláshoz kellő időben felkészülhessenek. (3) A közforgalmú víziközlekedési vállalat köteles gondoskodni arról, hogy hajóállomásain (kikötőiben) a hajóállomás (kikötő) nevét jól látható módon feltüntessék. Utazásból kizárt és feltételesen fuvarozható személyek 6. §. (1) Csoportos személyszállítást végző vízijárművön nem utazhatnak, illetőleg az ilyen járművön való utazásból kizárhatók: a) a részegek, illetőleg akik botrányosan viselkednek; b) akik az utasok magatartására vonatkozó rendelkezéseket nem tartják meg; c) a fertőző betegek; d) akik egyéb betegség, vagy más ok miatt utastársaik terhére lehetnek. (2) Vízi járművön önmagával tehetetlen beteg, továbbá hét éven aluli gyermek csak utaskísérővel utazhat. Egy felnőtt utas legfeljebb két negyedik életévét be nem töltött gyermeket vihet magával. (3) Az útközben megbetegedett utast a fuvarozó addig a legközelebbi hajóállomásig (kikötőig) fuvarozza, ahol a beteg elhelyezésére alkalmas egész-