Tanácsok közlönye, 1970 (18. évfolyam, 1-57. szám)
1970 / 26. szám
546 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 26. szám Tilos az élőfák (telepítések, ültetések) megrongálása, pusztítása vagy olyan kezelése, amely értékük csökkenésével jár. 3- §• (1) Aki a tulajdonában (kezelésében, használatában) levő élőfát ki akarja vágni, e szándékát előzetesen a hatóságnak be kell jelentenie. A bejelentést, ha a fa a) község bel- vagy külterületén áll, a községi tanács végrehajtó bizottságának, szakigazgatási szervéhez, 6) város külterületén áll, a járási jogú városi, illetve a fővárosi (megyei jogú városi) kerületi tanács végrehajtó bizottságának mezőgazdasági és élelmezésügyi szakigazgatási szervéhez, c) város belterületén áll, a városi (kerületi) tanács végrehajtó bizottságának első fokú építésügyi szakigazgatási szervéhez, d) országos, illetőleg tanácsi közút külterületi szakaszának tartozéka, az illetékes útügyi hatósághoz kell benyújtani. (2) A bejelentésben meg kell jelölni a kivágás helyét, az élőfák darabszámát, faját, átmérőjét, a bejelentő nevét és lakcímét. A bejelentésből ki kell tűnnie, hogy a bejelentő a fával rendelkezhet-e. 4. §• (1^ A hatóság a bejelentést követő 30 napon belül a) a fa kivágását megtilthatja, ha annak további fenntartása indokolt, vagy ha a bejelentő rendelkezési jogosultsága nem állapítható meg; b) a bejelentőt a kivágott fa pótlására kötelezheti. (2) A bejelentést követő 30 napon belül — kivéve, ha a hatóság a fa pótlását elrendelő határozatát előbb adja ki — tilos az élőfát kivágni; az említett határidő után a fa kivágható. 5. §. A kiszáradt fát a tulajdonosa (kezelője, használója) köteles a fa kiszáradását követő év június 3C. napjáig kivágni. A kivágás időpontját 30 nappal megelőzően a hatóságnak be kell jelenteni. A hatóság elrendelheti a fa pótlását. 6. §. (1) Ha a fa a területrendezési tervben meghatározott tájképi szempontból védett területen áll, a fa kivágásáról (kitermeléséről) a tanács végrehajtó bizottságának mezőgazdasági és élelmezésügyi szakigazgatási szerve, valamint az illetékes Ütügyi hatóság az első fokú építésügyi szakigazgatási szerv hozzájárulásával intézkedik. (2) Műemlék jelentőségű területen, vagy műemléki környezetben álló fa kivágásához az illetékes műemléki hatóság [30/1964. (XII. 2.) Korm: számú rendelet 13. §-a] hozzájárulása szükséges. (3) Régészeti jelentőségű védett földterületeken a fák kezelését és kitermelését az 1963. évi 9. számú törvényerejű rendelet 18. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezések figyelembevételével kell végezni. 7. §• Ez a rendelet az 1970. évi július hó 1. napján lép hatályba, végrehajtásáról a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter — az érdekelt miniszterekkel egyetértésben — gondoskodik. Egyidejűleg a 14/1966. (IV. 10.) Korm. számú rendelet hatályát veszti. Fock Jenő s. k., a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnöke Miniszteri rendeletek és utasítások A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter 16/1970. (VI. 21.) MÉM számú rendelete a faanyagvédőszerek előállításáról és forgalomba hozataláról A 21/1966. (VII. 16.) Korm. számú rendelet 11; § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján az érdekelt miniszterekkel egyetértésben az alábbiakat rendelem. 1- §• (1) Faanyagvédelmi célokra védőszert, illetve készítményt (a továbbiakban: védőszer) csak a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium engedélyével szabad előállítani, forgalomba hozni, illetve alkalmazásra előírni. (2) Az engedélyt írásban kell kérni és ahhoz csatolni kell: •— a védőszer leírását, — a használati utasítást, *— az 1. számú melléklet szerinti adatszolgál;tatciapot, — a 2. számú mellékletben felsorolt szervele igazolását a védőszer hatásosságáról és egyéb ha^ fásairól, — égéskésleltető-lángmentesítő szerek esetében a Belügyminisztérium Tűzrendészeti Országos Parancsnokságának hozzáj árulását. (3) A minisztérium az engedélyezett faanyagvédőszer legfontosabb tulajdonságairól hivatalos lapjában tájékoztató közleményt tesz közzé.