Tanácsok közlönye, 1970 (18. évfolyam, 1-57. szám)
1970 / 25. szám
544 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 25. szám szövetkezeti határozatot, illetőleg intézkedést részben, vagy egészben megsemmisíteni (Tsz. R. 160. §.) Ebből következően az ilyen személy megválasztása, megbízása (munkaszerződése) érvénytelen. Ha az ilyen jellegű szabálytalanságok a szövetkezetben — figyelmeztetés ellenére — megismétlődnek, az állami felügyeleti szerv kezdeményezheti a szövetkezet vezetőségénél a szabálytalanságért felelős személy, vagy személyek fegyelmi felelősségre vonását is. Annak megállapítása, hogy ki a felelős a szóbanforgó jogszabály megsértéséért, természetesen a termelőszövetkezet hatáskörébe tartozik. A termelőszövetkezet vezetőségének megvan az a joga, hogy ha az elnök, vagy elnökhelyettes felelősségét állapítja meg, a közgyűlésnél kezdeményezze a fegyelmi felelősségrevonást. A szövetkezet ellenőrző bizottságának is hatáskörébe tartozik, hogy a szóbanforgó jogszabály megtartását vizsgálja, ellenőrizze és a tapasztalt rendellenességre a termelőszövetkezet vezetőségének figyelmét felhívja, illetőleg hatásköre kiterjed arra is, hogy a vezetőség figyelmeztetésének eredménytelensége esetén kezdeményezze a közgyűlés összehívását, illetve szükség esetén az elnök, vagy elnökhelyettes fegyelmi felelősségre vonását. [Tsz. R. 31. § (3) bek.] A megválasztandó, vagy alkalmazandó termelőszövetkezeti vezetők erkölcsi tisztaságának biztosítása érdekében a büntetlen előélet igazolására kötelezett munkakörben történő alkalmazásra (foglalkoztatásra) vonatkozó rendelkezések megtartását nemcsak az állami felügyeleti és fegyelmi eszközökkel, hanem a szabálysértési eljárás eszközeivel is biztosítani kell. A szabálysértésekről szóló 17/1968. (IV. 14.) Korm. számú rendelet 75. § (1) bekezdésének b) pontja szabálysértési felelősségre vonásra is lehetőséget ad. A 14/1968. (IV. 14.) MÉM számú rendelet egyes munkakörök alkalmazási feltételeként írja elő a büntetlen előéletnek erkölcsi bizonyítvánnyal való igazolását. A termelőszövetkezetet terhelő kötelesség megszegése esetén a szabálysértés miatt azt a személyt kell felelősségre vonni, akinek cselekménye folytán következett be a kötelességszegés. Ha az elkövető a felettesének utasítását teljesítette, a szabálysértésért az utasítást adó személy felel. Aki tehát ennek az alkalmazási feltételnek az igazolását nem követeli meg, az szabálysértést követ el és háromezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtandó. Az előbbieknek megfelelően lehet, illetve kell eljárni a mezőgazdasági szövetkezetek, továbbá a szövetkezeti társulások (egyszerűbb gazdasági együttműködés, közös vállalkozás, szövetkezeti közös vállalat), valamint az általános fogyasztási és értékesítő szövetkezetek keretében működő mezőgazdasági társulások esetében is. Országos vásárok jegyzéke Június 18., csütörtök Celldömölk (Vas) oák, Edelény (Borsod) oák, Karancskeszi (Nógrád) oák, Tengelic (Tolna) oák, Június 19., péntek Csenger (Szabolcs) oák, Kornádi (Hajdú) oák. Június 20., szombat Csanádpalota (Csongrád) oák. Június 21., vasárnap Csongrád (Csongrád) av, Debrecen av. Dunaföldvár (Tolna) oák, Dunaújváros (Fejér) av, Erdőtelek (Hevesi oák, Miskolc av, Mohács (Baranya) av, Nagykőrös (Pest) oák, Nyíregyháza (Szabolcs) av, Orosháza (Békés) av, Szolnok (Szolnok) av, Tokaj (Borsod) oák. Június 22., hétfő Dunapataj (Bács) oák, Kadarkút (Somogy) oák, Pécsvárad (Baranya) oák, Ricse (Borsod) oák, Sajószentpéter (Borsod) oák, Tiszacsege (Hajdú) oák. Június 23., kedd Bódvaszilas (Borsod) oák, Hatvan (Heves) oák, Zalaszentgrót (Zala) oák. Június 24., szerda Barcs (Somogy) oák, Csorna (Győr) oák, Körmend (Vas) oák. Június 25., csütörtök Június 26., péntek Dévaványa (Békés) oá. Szerkeszti: Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány Titkársága Szerkesztésért felelős: dr. Kormos Géza Kiadja: Lapkiadó Vállalat Budapest, VII., Lenin körút 9—11. Telefon: 221—285 Felelős kiadó: Sala Sándor Szerkesztőség: Budapest, V.. Bajcsy-Zs. út 78. IV. em. Telefon: 121—592 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a Posta Központi Hírlap Irodánál (Budapest, V., József nádor tér 1.) Előfizetési díj: egy évre 120 Ft, fél évre 60 Ft. Csekkszámlaszám e?véni 61,028 közületi 61.G66. átutalás a MNB 8. sz. fiókjánál vezetett folyószámlára Index: 25.801 703256 2 - Zrínyi Nyomda, Budapest. — F. v.: Bolgár Imre