Tanácsok közlönye, 1970 (18. évfolyam, 1-57. szám)
1970 / 24. szám
503 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 24. szám bői, a Tvr. 8. §-a alapján hozott határozatának feltételeit pedig az engedélyes kérelmére módosíthatja. (2) A Tvr. 2. §-ának (2) bekezdése alapján hozott jogerős határozatot — ha az államigazgatási eljárásban biztosított fellebbezés lehetőségét kimerítették — a bíróság előtt keresettel lehet megtámadni (1957. évi IV. tv. 55—56. §). 35. §. Hatályát vesztette (1933. évi I. tv. 117. §). 36. §. (1) Ez* a rendelet 1963. január 1. napján lép hatályba. (2) Az utak és a villamosenergia vezetékek keresztezésének és megközelítésének feltételeit és az erre vonatkozó engedélyezési eljárás szabályait a közlekedés- és postaügyi miniszter és a nehézipari miniszter, a járdákra vonatkozó szabályokat pedig a közlekedés- és postaügyi miniszter és az építésügyi és városfejlesztési miniszter együttesen állapítja meg. (3) A (2) bekezdésben foglalt rendelkezéseket az utak és a hőenergia, valamint a cseppfolyós vagy légnemű halmazállapotú termék szállítására szolgáló vezetékek keresztezési és megközelítési feltételeinek szabályozására is alkalmazni kell. Kormány határozatok A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 1019/1970. (VI. 4.) számú határozata az árvíz- és belvíz károsult szociális követelményeknek meg nem felelő telepeken élő családok lakásépítéséről A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány a Tisza-völgyi árvíz- és belvíz által érintett területen a szociális követelményeknek meg nem felelő telepeken és a hasonló körülmények között élő károsult családok lakásépítésének elősegítése érdekében — a 2019/1969. (VI. 25.) számú kormányhatározat 2. pontja alapján — a IV.. ötéves terv időszakára országosan adott növelési előirányzat terhére a Szabolcs megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága részére a pótlás mértékének megfelelő számú (maximálisan) mintegy 1000 lakás megépítéséhez kedvezményes hitel-előirányzatot biztosít. A kedvezményes lakásépítési keretnek az érintett települések közötti felosztását a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke végezze, az árvízkárok felszámolására illetékes bizottság bevonásával. A felhasználás során kerülni kell újabb telepek kialakulását. Fehér Lajos s. k., a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnökhelyettese A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 1020/1970. (VI. 7.) számú határozata a tanács végrehajtó bizottsága titkáráról A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány az 1965. évi 8. számú törvényerejű rendeletben kapott felhatalmazása alapján a tanácsok tevékenységének fejlesztése érdekében a következőket határozza: 1. A tanács végrehajtó bizottságának titkárát valamennyi szinten a felettes tanács végrehajtó bizottságának, illetőleg a Kormánynak a jelölése alapján a tanács nevezi ki. A tanács végrehajtó bizottsága titkárának . munkaviszonya határozatlan időre szól. 2. A tanács végrehajtó bizottsága titkárának olyan közigazgatási szakembert lehet kinevezni, aki az 1001/1968. (I. 5.) Korm. sz. határozat 1. a) pontjában foglalt követelményeknek megfelel. 3. Szakképesítési előírások: a) A községi és a nagyközségi tanács végrehajtó bizottsága titkárának olyan személy nevezhető ki, aki — tanácsakadémiai, egyetemi vagy főiskolai végzettséggel és — legalább kétéves tanácsi (államigazgatási) gyakorlattal rendelkezik. b) Minden más tanács végrehajtó bizottsága titkárának olyan személy nevezhető ki, aki — állam- és jogtudományi egyetemi végzettséggel és — legalább négyévés tanácsi (államigazgatási) gyakorlattal rendelkezik. 4. A jelölő tanács végrehajtó bizottsága, illetőleg a Kormány kivételes esetben a 3. a)—b) pontban foglalt'szakképesítési előírások alól felmentést adhat. 5. A tanács végrehajtó bizottsága titkárának jogállását, hatáskörét, feladatát az egyes tanácsi szintek sajátosságainak megfelelően a tanácsok és szerveik munkájának fejlesztésére vonatkozó jogszabályokban kell rendezni. 6. Ez a határozat a tanácstagok legközelebbi általános választásának napján lép hatályba. A hatályba lépést megelőzően szükséges intézkedések megtételéről a Minisztertanács Tanácsszervek Osztályának vezetője gondoskodik. Fehér Lajos s. k.; a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnökhelyettese