Tanácsok közlönye, 1970 (18. évfolyam, 1-57. szám)

1970 / 23. szám

23. szára TANÁCSOK KÖZLÖNYE 499 (ruházati cikkek, építőanyag stb.) ajánlanak fel, úgy a vásárolt készleteket az értékelésükre előírt értékben, a saját termelésű készleteket pedig termelői áron kell a részesedési vagy a fejlesztési alapjuk terhére elszámolniuk. Pénzügyminisztérium, Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Főosztály ÁLLÁSFOGLALÁSOK Polgári jogi felügyelet 28. Az élet, egészség-, vagy a testi épség sérelme nélkül bekövetkezett dologi kár megtérítésével kapcsolatos munkaügyi vita érdemi elbírálása nem tartozik a bíróság hatáskörébe. A gyakorlatban felmerült a kérdés, hogy a dolgozó életének, egészségének, vagy testi épségének sérelme nélkül bekövetkezett dologi kár megtérítésével kapcsolatos munkaügyi vita elbírálása — másodfokon — mely szerv hatáskörébe tartozik. A helyes álláspont szerint a munkaügyi viták közül csak azoknak az elbírálása tartozik a járásbíróság hatáskörébe, amelyeket az Mt. V. 105. §-a felsorol. A 26 1989. (VIII. 3.) Korm. számú rendelettel módosított Mt. V. 103. §-a (i) bekezdésének b) pontja szerint másodfokon a járásbíróság jár el azokban a munkaügyi vitákban, amelyek a dolgozó életének, egészségének, vagy tesíi épségénél: megsértése miatt felmerült kárral kapcsolatosak. Ha a dolgozó éleié, egészsége, vagy testi épsége nem szenvedett olyan sérelmet, amelyárt a munkáltató kártérítési felelőssége megállapítható lenne, illetőleg ilyen természetű kártérítési igényt a dolgozó nem érvényesített, a munkaügyi vita érdemi elbírálása nem tartozik a bíróság hatáskörébe. Az élet, egészság, vagy a testi épség sérelme nélkül bekövetkezett dologi kár megtérítésével kapcsolatos munkaügyi vita ugyanis nem szerepel az Mt. V. 10S. §-ában taxatíve felsorolt esetek között. A járásbíróság ilyen esetben akkor jár el helyesen, ha a dolgozó felülvizsgálati kérelmét a Pp. 129. §-ának (1) bekezdése alánján átteszi az illetékes területi munkaügyi döntőbizottsághoz, illetőleg, ha á pert — az eljárás későbbi szakaszában — a Pp. 157. §-ának a) pontja alapján a Pp. 130. §-a (1) bekezdésének b) pontjára figyelemmel megszünteti és a Pp. 158. §-a (2) bekezdésének második mondata értelmében az ügy iratait — a Pp. 129. §-ában foglaltak alapján a területi munkaügyi döntőbizottsághoz teszi át. Ezzel az állásponttal a Legfelsőbb Bíróság is egyetértett. (P. törv. III. 20.061/1970./2. számú határozat.) 30. Beépített ingatlan kisajátítása esetén az ingatlan egészének forgalmi értékét kell — összehasonlító adatként — figyelembe venni. A lakóházon fennálló szabaűrendelkezésű jog nem értéknövelő tényező. A Legfelsőbb Bíróság polgári kollégiumának 11. számú állásfoglalása szerint a kisajátítási kártalanítási összeg megállapításánál mindazokban az esetekben, amikor az 1/1956. (VII. 27.) PM—IM sz. rendelet (Kr.) irányárakat állapít meg, a rendeletben, illetőleg mellékleteiben meghatározott irányárakból kell kiindulni. A kártalanítási összeg megállapításánál a forgalmi értéknek is jelentősége van, ezért — ha a valóságos érték megállapítása céljából szükséges — a forgalmi értéket is fel kell deríteni. A kollégiumi állásfoglalás alkalmazása terén nem egységes a gyakorlat abban a kérdésben, hogy beépített ingatlanok értékelésénél a forgalmi árat miként kell számításba venni. Gyakran előfordul, hogy nem az egész ingatlan, hanem csupán a telek forgalmi értékét vizsgálják, a beépített telek forgalmi értékét azonosnak veszik az építési telkek forgalmi értékével és kizárólag a telek utáni kártalanítás megállapításánál tulajdonítanak jelentőséget a forgalmi árnak. Előfordult pl., hogy a bíróság a telek tekintetében a forgalmi szakértő, az épület tekintetében a műszaki szakértő véleményét fogadta el ítélkezése alapjául. A forgalmi szakértőnek az ingatlan egészének forgalmi értékére adott szakvéleményét a kártalanítás megállapításánál figyelmen kívül hagyta. Álláspontja szerint, ha mégis értékcsökkentő tényezőként kellene figyelembe venni a forgalmi értéket, úgy azt az ingatlanok • szabadrendelkezésű volta — mint értéknövelő tényező — kiegyenlíti. A kollégiumi állásfoglalás helyes alkalmazása esetén — a forgalmi érték meghatározása szempontjából — a telket a rajta levő épülettől nem lehet elválasztani. A beépített ingatlanok tekintetében az ingatlan egészére nézve megállapított forgalmi értéket kell figyelembe venni a kártalanítás megállapításánál. A beépített telkek értékének meghatározásánál az építési telkek forgalmi ára mm vehető számításba, az ugyanis rendszerint meghaladja a beépített teíkek- forgalmi árát, így az építési telkek forgalmi áraira tekintettel megállapított kártalanítás nem vezet reális eredményre. Nem mellőzhető a forgalmi érték figyelembevétele abban sz esetben sem, ha a beépített ingatlanok iránti kereslet alacsony és ez okból a forgalmi ár csökkenő tendenciát mutat. Ilyen esetben ugyanis a kisajátítással érintett tulajdonosok alacsonyabb áron juthatnak a kisajátítotihoz hasonló házingatlanhoz, így e körülményt a kártalanítás megállapításánál is értékelni kell. A forgalmi ár és az irányárak alapján számítolt érték közötti jelentős eltérés esétén nem mellőzhető a forgalmi ár alakulásának részletes vizsgálata és annak számításba vétele a kártalanítás megállapításánál. A forgalmi érték figyelmen kívül hagyásával megállapított kártalanítás nem felel meg a Ptk. 172. §-a (2) bekezdése rendelkezésének és nem fejezi ki az ingatlan reális értékét. Nem egységes a gyakorlat a Kr. 28. §-a (1) bekezdése d) pontjának alkalmazása terén sem. E szerint az épület értékét befolyásoló tényező a tulajdonos által lakott épület tekintetében fennálló tanácsi vagy szabadrendelkezési jog. A bíróságok egy része a tanácsi rendelkezési jognak nem tulajdonít jelentőséget, a szabadrendelkezásű jogot azonban értéknövelő tényezőkánt veszi számításba. A helyes álláspont szerint a lakóházak szabadrendelkezésű voltát nem lehet értéknövelő tényezőként számításba venni, ugyanis az újraelőállítási költség megállapításánál alkalmazandó irányárak szabadrendelkezésű lakásokra vonatkoznak. A szabadrendelkezésű jellegnek a forgalmi érték megállapításánál van jelentősége, e körülményt a forgalmi ár megállapításakor kell értékelni. Ezzel az állásponttal a Legfelsőbb Bíróság is egyetértett. (P. törv. II. 21.184/1969. számú határozat.) 31. A „termő szőlő" fogalma. A megváltási árral kapcsolatos perben más természetű igények nem érvényesíthetők. A 7/1967. (X. 24.) MÉM. számú rendelet (Vhr.) 18. §-a értelmében az 1967. évi IV. törvény (FTT.) végrehajtása szempontjából termő szőlőnek azt az ültetvényt kell tekinteni, amely 1. a telepítéstől a közös használatba vétel időpontjáig termőre fordult és 2. a termelőszövetkezeti tulajdonba kerülés időpontjában is termő állapotban van, illetve volt. A jogszabály tehát a „termő szőlő" megállapításának lehetőségét két együttes feltétel fennállásától teszi függővé. Gyakori eset, hogy a megváltási árral kapcsolatos perrel érintett ingatlan 1969. január hó 1. napján — amely időpontban az a termelőszövetkezet tulajdonába került —«| már nem szőlő, hanem egyéb művelési ágú terület volt,' ezért a jogszabályban előírt együttes feltételeknek már csak az egyike áll fenn. A jogszabály nem engedi meg annak vizsgálatát, hogy a termelőszövetkezeti használatba kerülése idején termő szőlőnek minősülő föld utóbb milyen okból — a termé-1 szetes kipusztulás, vagy más ok folytán, esetleg a ter-' me^szövetkezet elhatározásának következményeként =** vesztette el ezt a jellegét. Ezért a 36/1967. (X. 11.) Kornií