Tanácsok közlönye, 1970 (18. évfolyam, 1-57. szám)

1970 / 13. szám

13. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 299 rási (fővárosi kerületi) földhivatal határozattal állapítja meg, hogy a FTT 3. §-a alapján mennyi és mely földek kerültek a termelőszövetkezet tulajdonába. Az e jogszabályok végrehajtásáról szóló 7/1967. (X. 24.) MÉM számú rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 9. §-a (1) bekezdésének második fordulata értelmében a határozatban fel kell tüntetni a földért járó és a R. 15—17. és 20. §-a alapján kiszámított térítést, azaz a megváltási ár összegét, valamint a kifizetés határidejét is. Az (5) bekezdése pedig — a FTT 38. §-ának (2) bekezdésével egyezően — kimondja, hogy ha a megváltási árral (térítéssel) kapcsolatban az érdekeltek között vita merül fel, ennek eldöntése a bíróság hatáskörébe tartozik. A FTT 11. §-a és a Vhr. 22. §-ánák (1) és (2) bekezdése értelmében a megváltási árat (térítést) az a termelőszövetkezet köteles fizetni, amelynek a vita tárgyát képező föld a FTT alapján tulajdonába került. A Vhr. 9. -ának (5) bekezdése értelmében a megváltási árral (térítéssel) kapcsolatban „érdekelteknek" a termelőszövetkezet és a volt tulajdonos tekintendők, közöttük vagyoni jogviszony jön létre, az ebből keletkező jogvita tehát polgári jogi vagyonjogi vitának tekintendő. Minthogy a járási földhivatalnak a megváltási árral (térítéssel) kapcsolatos határozata vagyoni jogviszonyt keletkeztet, amelynek jogosultja a volt földtulajdonos, kötelezettje pedig az a termelőszövetkezet, amelynek tulajdonába a kérdéses föld került, nyilvánvaló, hogy nem államigazgatási perről van szó. Az 1957. évi IV. számú tv. 56. §-ának (4) bekezdésében előírt 30 napos keresetindítási határidő tehát csak akkor lenne irányadó, ha a FTT, a R. vagy a Vhr. a FTT 38. §-ának (2)" bekezdése alapján indítandó kereset benyújtására ilyen határidőt állapítana meg. A fenti jogszabályok azonban sem 30 napos, sem más határidőt nem állapítanak meg, s ekként — eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában — az érdekeltek igényüket a Ptk. 324. §-a szerinti általános elévülési időn belül érvényesíthetik. Az elévülési idő a járási földhivatal határozatának az érdekeltek részére történt kézbesítése időpontjával kezdődik, mert e határozat ellen államigazgatási úton jogorvoslatnak nincs helye. 2. Ugyanakkor hangsúlyozandó, hogy a R. 7. §-ának (3) bekezdése és a Vhr. 9. §-ának (4) bekezdése alapján a járási földhivatal ellen indítandó azok a perek, amelyek a személyi tulajdon mértékét meg nem haladó területre vonatkozó mentesítési kérelmet elutasító határozatok ellen irányulnak, államigazgatási perek, ezekben az államigazgatási szerv az alperes, azokra tehát az 1957. évi IV. számú tv. 56. §-ának (4) bekezdésében előírt 30 napos keresetindítási határidő az irányadó. A fenti állásponttal a Legfelsőbb Bíróság is egyetértett. (Pf. I. 21.120/1969. számú végzés.) 16. Állami tulajdonban álló házingatlanok elidegenítése esetén a bérlőt az elővásárlási jog a jogszabályban megállapított — nem pedig ennél terhesebb — feltételek mellett illeti meg. Az állami tulajdonban álló házingatlanok értékesítése során az értékesítő szerv a lakást megvásárolni hajlandó társbérlőktől több esetben azt kívánta, hogy egymás kötelezettségeiért egyetemleges fizetési kötelezettséget vállaljanak, vagy hogy a vevő készfizető kezest állítson, bizonyos esetekre kikötötte magának az elállási jogot stb. Vitássá vált, hogy olyan esetekben, amikor az elővásárlásra jogosult személy az ilyen többletkötelezettséget nem hajlandó vállalni, úgy kell-e őt tekinteni, mint aki elővásárlási jogával nem kíván élni, illetőleg, hogy az. értékesítő szervnek egyáltalán joga van-e ilyen természetű szerződési feltételeket megszabni. A helyes álláspont szerint az állami tulajdonban álló házingatlanok elidegenítésének a feltételeit a jogszabály állapítja meg és a bérlőt a jogszabályban megszabott feltételek mellett illeti meg az elővásárlási jog. Ha a bérlő bejelenti, hogy elővásárlási jogával élni kíván, de a szerződés aláírására csak azért nem kerülhet sor, mert az értékesítő szerv a jogszabályokban megszabott feltételeknél súlyosabb feltételeket szab, a> bérlő nem veszíti el elővásárlási jogát. Nincs akadálya annak, hogy a vevő a terhesebb kötelezettséget is elvállalja, erre azonban nem köteles és bírósági ítélettel sem kötelezhető. Ezt az álláspontot a Legfelsőbb Bíróság is elfogadta. (P. törv. I. 21.040/1969. számú határozat.) 17. Az 1945. évi január hó L napja előtt épült, állami tulajdonban levő házban az említett időpont után létesített, nem lakás célját szolgáló helyiség bérének a megállapítása. Nem illeti meg a bérbeszámítási jog a tetőtérben nem lakást kialakító bérlőt. A gyakorlatban vita merült fel abban a kérdésben, hogy ha valamely — 1945. évi január hó 1. napja előtt épült — állami tulajdonban levő ház tetőterében nem lakás céljára szolgáló helyiségeket alakítanak ki, az ilyen helyiségek bérét milyen jogszabályok alapján kell megállapítani, illetőleg, hogy a bérlőt megilleti-e a bérbeszámítás joga. A helyes álláspont a következő: A bér megállapításánál nem a 8.000/1946. (VII. 19.) M E számú rendelet 2. §-ának (3) bekezdése, hanem a 6. §-ának (3) bekezdése az irányadó. Eszerint a lakásnak nem minősülő helyiség bére a lakásbérleti szabályrendelet korlátai között szabadon állapítható meg, ha az épület az 1945. évi január hó L napja után épült. Ezt a rendelkezést az 1945. évi január hó 1. napja előtt épült épületekben az említett időpontot követően létesített — lakásnak nem minősülő — helyiségekre is alkalmazni kell, valamint általában az említett időpontot követően épített helyiségekre, függetlenül attól, hogy mikor épült maga az épület, amelyben a helyiséget létesítették. Ez következik az 6. § egyéb rendelkezéseiből, valamint abból is, hogy a rendelet 4. §-a (5) bekezdésének b) pontja a lakások bérének megállapítása körében az 1945. évi január hó 1. napja után épült lakás (nem pedig az említett időpontot követően épült épületben levő lakás) tekintetében engedélyezte a bér szabad megállapítását. Azok az érdekek, amelyek a szabad bérmegállapítás lehetővé tételét indokolták, az 1945. évi január hó 1. napját követően létesített helyiségek tekintetében akkor is fennállanak, ha magát az épületet az említett időpontot megelőzően építették. A jogszabályalkotó nyilvánvalóan azért tette lehetővé a bér szabad megállapítását, hogy minél több ilyen helyiség — akár lakás, akár egyéb helyiség — létesüljön. Ha a bérlő a bérbeadó által szabadon megállapított bért kifogásolja, a bíróságnak azt kell vizsgálnia, hogy milyen a helyiség fekvése, műszaki állapota, terjedelme, felszereltsége, rendeltetése, forgalmi és egyéb szempontból figyeiernbevehető értéke, mi a bére az 1945. január hó 1. napja után létesített hasonló helyiségeknek stb. Ha a bíróság mindezek vizsgálata alapján arról győződik meg, hogy a bérbeadó által követelt bér nem túlzott, a bért a bérbeadó által követelt mértékben kell megállapítania. A Minisztertanács Titkársága Tanácsszervek Osztálya Kommunális Csoportjának 2—24/1957. számú átiratában említett négyzetméterenkénti 15 Ft bér csupán tájékoztató jellegű. A 35/1956. (IX. 30.) MT számú rendelet 16. §-a abban az esetben biztosít a bérlőnek bérbeszámítási jogot, ha a lakását helyreállítja, műszakilag megosztja, vagy a néni lakás céljára szolgáló helyiséget lakás céljára átalakítja. A Ptk. 451. §-ának (4) bekezdése alapján a nem lakás céljára szolgáló helyiségekre csupán az első két eset alkalmazható „megfelelően", mert a harmadik eset egyébként is kifejezetten a nem lakás céljára szolgáló helyiségekre vonatkozik. E szerint a jogszabály csak abban az esetben jogosítja fel a bérlőt bérbeszámításra, ha olyan átalakítási munkát végeztet el, amelynek eredményeképpen nem lakás céljára szolgáló helyiségből lakás keletkezik. A nem lakás céljára szolgáló helyiség egyéb átalakítása bérbeszámítási jogot nem biztosít. A tetőtérbeépítés különben sem tartozik a 35/1956. (IX. 30.) MT számú rendelet 16. §-ában felsorolt munkálatok közé; ilyen esetben a bérbeszámítási jogot az 1/1962. (IV. 15.) ÉM —PM számú rendelet 13. §-a biztosítja, amely csak a beszámítási jog mértékének egyszerűbb meghatározása céljából utal a lakásbérletről szóló jogszabály 16. §-ára. Az 1/1962. (IV.