Tanácsok közlönye, 1969 (17. évfolyam, 1-59. szám)
1969 / 6. szám
6. szám. TANÁCSOK 127 lyok alapián szerezheti meg a zzal az eltéréssel, hogy a. legelő térítés nélkül kerül a termelőszövetkezet tulajdonába. (2) Az (1) bekezdésben említett eljárás keretéten, az apaállatok kivételével, térítés nélkül a termelőszövetkezet tulajdonába kerülnek legelő- és apaállatgazdálkodás célját szolgáló, a termelőszövetkezet használatába adott egyéb vagyontárgyak is. 6- §• (1) Az állattartók a legeltetésért fűbért' kötelesek fizetni. A fűbér mértékét — megegyezés hiányában — a községi végrehajtó bizottság állapítja meg. (2) A hátralékos fűbért adók módjára kell behajtani. 7- §• (1) Ez a rendelet kihirdetése napián lép hatályba; egyidejűleg a 75/1950. (III. IX.) MT számú és a 37/1959. (VII. 25.) Korm. számú rendelet még hatályban lévő rendelkezései, továbbá a 25/Í9él. (YII. i.) Korm. számú és a 22/13C3. (VIII. 6.) Kcrm. számú rendelet, valamint az 10361955. (III. 27.) Mt h számú határozat hatályukat vesztik. (2) E rendelet végrehajtásáról — hatáskörét 'érintő kérdésekben a pénzügyminiszterrel egyetértésben — a mezegazdasági és élelmezésügyi miniszter gondoskodik. Fock Jenő s. k., a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnöke Korán dny haíározst A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány I091/IS89. (I. 28.) számú határozata a Magyar Tanácsköztársaság megalakulása 59. évfordulójának munkaszüneti nappá nyilvánításáról 1. A Magyar Tanácsköztársaság 50. évfordulója méltó megünneplésére 1959-ben március 21-e munkaszüneti nap2. Az Mt. V. 48. §-a (2) bekezdése rendelkezéseinek megfelelően az 1969. március 23-ára eső vásárnapi pihenőnapot március 22-én kell kiadni, és március 20-án szombati munkaidőbeosztást kell alkalmazni, tehát március 23-a rendes munkanap. A március 22-én szabadnapot (szabadszombatot) tartó vállalatoknál a munkaidőbeosztás nem változik. 3. Ez a határozat a megszakítás nélkül üzemelő (folytonos) vállalatok, illetőleg ilym jellegű munkakörökben foglalkoztatottak munkaidő beosztását nem érinti. 4. A lakosság zavartalan ellátása érdekében a kereskedelmi, a közlekedési, valamint a lakosság ellátását szolgáló vállalatok március 21-i munkaidő beosztását az érdekelt miniszterek és a tanácsok végrehajtó Dizottságai a határozatban foglaltak figyelembevételével szabályozzák. Fehér Lajos s. k., a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnökhelyettese Miniszteri rendeletek A belkereskedelmi miniszter 1/1S69. (II. 2.) Bk M számú rendelete az árkockázati alapról Az árkockázati alap (továbbiakban: Alap) képzését és felhasználását a pénzügyminiszterrel és az Országos Anyag- és Árhivatal elnökével egyetértésben az alábbiakban szabályozom: 1. §• (1) A rendelet mellékletében felsorolt állami és szövetkezeti kiskereskedelmi vállalatok, valamint általános fogyasztási és értékesítő szövetkezetek (továbbiakban: vállalat) az ott meghatározott árkockázati kulcsokkal kötelesek Alapot képezni. (2) A rendelet mellékleté*- a Kereskedelmi Értesítőben, valamint az Árszabályozás és Termékforgalmasásban kell közzétenni. 2. §. (1) Az Alap forrásai: — az árkockázati kulcsokkal képzett összeg; — az árukészlet vállalati hatáskörben végrehaj főtt áremeléséből származó készletértékkülönbözet; — az érték nélkül nyilvántartott (nullára értékelt) árucikkek hasznosításából származó bevétel. (2) Az Alapnak az árkockázati kulcsokkal képezhető részét a beszerzéskor a beszerzési ár alapján kell kiszámítani. (3) A készletek fogyasztói árának megváltozásából származó készletértékkülönbözetet az irányárréssel csökkentve kell az Alappal szemben elszámolni. (4) A visszáru után az árkockázati kulccsal számított összeget az Alapból le kell vonni.